2025. május 3.
Kiváló teljesítménnyel nyitottuk a bajnoki véghajrát
Csapatunk kiváló ritmusban kezdte a találkozót, és már az első félidőben eldöntötte a két pont sorsát.

Négy bajnoki mérkőzés és egy cél maradt az idényből – női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája-búcsú után a címvédésért, a fantasztikus duplázás megismétléséért harcolhat májusban. Nem kérdés, hogy a döntőnek beillő összecsapás május 10-én, Győrben vár rá, de az előnyösebb pozíció megőrzéséért a Szombathely elleni összecsapást is nyerni kellett. Ellenfelünk az idény egyik meglepetéscsapata, de az elmúlt időszakban nem tudta az őszi formáját nyújtani, és egyébként is remélhettük, hogy a BL-ben az elmúlt két hét során felvett ritmust folytatjuk.

Így is történt, már az első percekben nagyon pörgős és kemény volt a védekezésünk, nem telt még el két perc, amikor már 3-0-ra vezettünk, és amikor a vendégek vezetőedzője időt kért. Minimálisan, illetve csak rövid időre változott ettől a játék képe, de aztán tovább nőtt a különbség. A védekezés óriási alapot adott, hiszen bár felállt fallal szemben se volt különösebb gondunk, a lerohanásokkal még gyorsabban hizlalhattuk az előnyt – a 22. percben már tíz góllal vezettünk (17-7). A terheket is szépen osztották a játékosok, Emily Bölk ezúttal nem lépett pályára, Orlane Kanor ugyanakkor élvezte, hogy támadásban is szóhoz jut, bátran vállalkozott, de többen is hasonlóan termeltek.

A szünetre tizenötgólos előnnyel mehettünk, miután a dudaszó előtt még Szöllősi-Zácsik Szandra is betalált.

A legfőbb kérdést ezzel eldöntöttük, de a fordulás után is volt még lendület, illetve elszántság a csapatban. Természetes volt, hogy egy-egy hiba becsúszik, hiszen tetemes volt a különbség, de közben gyönyörű góloknak és nagyszerű védekezéseknek is tapsolhattak szurkolóink. Az egyik legnagyobb elismerést mégis Márton Gréta labdaszerzése váltotta ki: balszélsőnk egy blokk után startolt óriási hátrányból a labdára, amit végül a felező vonalnál, a túloldalon, vetődve ért utol, miközben tizenkilenc góllal vezettünk.

Magabiztos teljesítménnyel és kiváló játékkal szereztünk újabb két pontot, és ezt a lendületet kell tovább vinni a következő hétre, a Győri ETO elleni csúcsrangadóra is.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
23. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Szombathelyi KKA 46-20 (24-9)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2025. május 3., 17 óra
Játékvezetők: Asztalos Bence és Szalay Zoltán
Gólszerzők: Kanor 6, Maszlova 5, Hársfalvi 5, Simon 5, Cvijics 4, Klujber 4 (1), Dmitrijeva 4, Márton 3, Szöllősi-Zácsik 3, Malestein 2 (1), Edwige 2, Balázs 1, Janurik 1, Glauser 1, ill. Pődör B. 8 (1), Pődör R. 3 (1), Balogh 2, Szeberényi 2 (2), Kulcsár 2, Djatevska 1, Szmolek 1, Dombi 1.

Cikkajánló

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

Jóváhagyta az EHF a szabadkártya kérelmünket a BL-re

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.

Először hallhattuk magyarul Mette Tranborgot

Női kézilabdacsapatunk dán átlövője a szezon elején kezdett magyarul tanulni, most megmutatta, hol tart.

Három játékosunk is jelölt az év csapatába az EHF-nél

Angela Malesteinre, Darja Dmitrijevára és Emily Vogelre is lehet voksolni az EHF szezon végi szavazásán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin