Az már az utolsó bajnoki forduló előtt eldőlt, hogy történelmi sikert ért el női kézilabdacsapatunk, hiszen huszonhét év elteltével tudott újra duplázni, a DVSC elleni záró meccsen pedig még ezt is sikerült fokozni. Klujber Katrin ugyanis az addigi százhetvenkilenc bajnoki góljához még kilencet hozzátett, s ezzel megszerezte a gólkirályi címet a fordulót még vele döntetlen állásról indító Farkas Johanna elől.

Ha esetleg nehéz lett volna rápörögni az utolsó, lényegében tét nélküli meccsre, akkor ez a versengés biztosan segített.
Nem volt nehéz egyébként, mert mindenképpen győztesen akartuk lezárni az idényt, hogy semmi se rondítson bele az ünneplésbe, pláne hazai pályán. De azt is mondhatom, hogy a debreceni győztes bajnokink utóélete is segített, nyerni akartunk, és boldog vagyok, hogy sikerült.

Mennyire volt a fejedben a gólkirályi cím lehetősége?
Néhány fordulóval a vége előtt tudatosult csak bennem, hogy ott vagyok a lista elején, és akkor kicsit azért bennem volt, hogy jó lenne ezt is megcsinálni, de egyértelműen a duplázás lebegett a szemem előtt jóval inkább. Az utolsó fordulóhoz érve a többiekkel beszéltünk róla, hogy megvan a lehetőség, ők is mondogatták, hogy legalább tíz gólt lőjek, és akkor meglesz, de például meccs alatt egyáltalán nem jutott eszembe, csak az ünneplés közben tudtam meg az eredményt, miután gratuláltak a szurkolók ehhez is. Szóval duplán örülhettem.

Utólag milyen érzéseket kelt benned?
Gyerekként kaptam már néhány ilyen különdíjat, volt, hogy néhány meccses tornát zártam kilencvenkét góllal, de ez azért egészen más. Büszke vagyok, nagy dolognak tartom, de úgy tekintek rá, hogy ez a díj félig a csapaté is, hiszen rengeteg segítséget kaptam, sokszor nekem csak be kellett dobnom a helyzetet, amit kialakítottak nekem. Sosem számolom vagy figyelem a góljaim számát mérkőzés közben, sokszor meg is lepnek a riporterek, amikor az interjúban elmondják, hogy ennyi vagy annyi gólt lőttem, de néhány éve eszembe jutott, hogy egyszer azért jó lenne ezt elérni. Az jóval fontosabb nekem ugyanakkor, hogy jó százalékban használjam ki a helyzeteimet, például az Esbjerg elleni egy per hat borzasztóan megviselt.

Száznyolcvannyolc góllal zártad a bajnokságot, jövőre lehet cél a kétszáz?
Hát, ebben a tekintetben azért szerintem nehezebb dolgom lesz. Nem egyedül leszek balkezes átlövő a posztomon és nem is lesz ilyen sok játékpercem szerintem. Ami egyáltalán nem baj, teszem hozzá, mert aki közelről látta az elmúlt éveket, az tudja, hogy kicsit talán túl nagy volt a terhelés, jól jöhet ez a változás ahhoz, hogy ne égjek ki túl korán, és hogy stabilabb legyen a teljesítményem. Nagyon motivált vagyok, készen állok rá, hogy még többet dolgozzak a játékpercekért. Természetesen minden játékosnak az a célja, hogy a lehető legtöbbet legyen a pályán, a csapat érdeke viszont az, hogy két egyforma tudású sor közül lehessen választani. Hasznos lesz, hogy ha úgy érzem, nem nagyon tudok már segíteni, mert elfáradtam, vagy épp nagyon nem megy, akkor bátran kérhetek cserét, hiszen megoldja a csapattárs. Allannek sok variációs lehetősége lesz, sokkal színesebbek leszünk.

Aláírnád most, hogy jövőre is két trófeát szerzünk?
Most? Most még biztos, hogy nem. Persze, elképesztően nehéz triplázni, de ez lesz a cél, mi más is lehetne azok után, hogy idén kettőt megnyertünk a háromból?! Nem sokat tettem volna erre, mondjuk, tavaly szeptember közepén…

Emlékszel még rá, hogy milyen érzéseid voltak akkor?
Szerencsére egyre kevésbé, ezért is jó, hogy sikeresen zártuk az évet, mert így könnyebb elfelejteni, hogy milyen rosszul indítottuk. Büszke vagyok rá, hogy képesek voltunk csapatként felállni a padlóról, és most a pihenés mellett a duplázásról beszélgethetünk.

Ha már pihenés: könnyen leteszed a kézilabdát, miután véget ér az idény?
Kell hozzá egy hét nagyjából, addig úgy is mindenkivel erről beszélek, családdal, barátokkal, ismerősökkel, akikkel találkozom, aztán közeledik az olimpia, arra is egyre többet gondolok. Amúgy sem vagyok az a típus, aki nagyon csendre vágyna maga körül, elég hangos család vagyunk, ezt szoktam meg.

Hogy telik majd a nyár első fele az olimpiai felkészülés kezdetéig?
A Balatonra biztosan elmegyünk majd a családdal, addig mamáék vigyáznak majd a kutyákra, de egyébként nem nagyon van kedvem ilyenkor messze utazni, hiszen megyünk eleget idény közben. Falun más a levegő, jobban szeretek inkább itthon kifeküdni a kertbe, játszani a tesóimmal és a kutyákkal, a családdal tölteni az időt. Ez tölt fel legjobban.