Női kézilabdacsapatunk nyártól új edzői stábbal dolgozik. A vezetőedzőt, Jesper Jensent alighanem jobban ismerik már szurkolóink, egyrészt mert hosszú évek óta követhetik pályafutását, másrészt nemrég tartalmas beszélgetést láthattak vele a Fradi Zóna Plusz adásában. Segítőjéről, a másodedzőként dolgozó Kristian Danielsenről pedig az alábbi interjúból tudhatják meg, hogy milyen feladatokat lát el a stábban, hogy miként valósíthatja meg saját egyéni célját klubunkkal, de azt is elmondta, hogy mit remél a csapatnál bevezetett új szokásoktól.

Viszonylag kevesen mondhatják el magukról, hogy dolgoztak a két nagy rivális, a Győr és a Ferencváros szakmai stábjában is, igaz, korábban még az Odense edzőjeként is megtapasztalhattad már, hogy milyen a Fradi ellen meccselni. Milyennek láttad kívülről az FTC-t?
Mérkőztem már meg néhányszor a Fradival, és mindig fantasztikus volt a hangulat. A szurkolók, a játékosok, a hozzáállás – teljesen más a kultúra itt, tele van vad, szinte őrült, de jó értelemben vett dolgokkal. Izgalmas volt ezt kívülről látni, és örülök, hogy most már belülről tapasztalhatom, óriási potenciált látok ebben a klubban.

Hogy fogadtad az FTC és Jesper Jensen megkeresését?
Nem volt bennem kétség! Egyből tudtam, hogy óriási élmény lesz, amikor megtudtam, hogy Jesper lesz a vezetőedző és szerepet szán nekem a stábban. Vannak személyes céljaim a női kézilabdában, úgy érzem, dolgom van még a sportágban. Miután elhagytam Magyarországot, egy férfi csapathoz csatlakoztam a dán első osztályban, de a fiúkkal végzett munka alatt végig éreztem, hogy ha ismét adódik megfelelő lehetőség a női kézilabdában, akkor vissza kell térnem, mert befejezetlen ügyem van még. Azt gondoltam, talán két vagy három év múlva jön majd el az idő, de aztán körülbelül hét hónappal később megérkezett ez a lehetőség, és úgy éreztem: most meg kell ragadnom a lehetőséget, újra meg kell csinálnom!

Milyen személyes célt fogalmaztál meg magadnak?
Nagy álmom, hogy részese lehessek egy olyan csapatnak, amelyik ott van a FINAL4-ban – nagyon szeretném ezt még elérni, és látom, hogy itt megvan ehhez a kellő potenciál.

Hogyan sikerült az első időszak a csapatépítés szempontjából?
Szerintem nagyon jól! A felkészülési időszak nagyon jól sikerült, de az együtt töltött idő hihetetlenül gyorsan eltelt. A lányok keményen dolgoztak a nyáron, valamint az egész klub nagyon segítőkész volt mindenben. Remekül érzem magam a csapatnál és az új lakásomban is, így elég könnyű volt beilleszkedni a csapatba, vagy épp megszokni Budapestet és újra Magyarországot.

Hogyan néz ki a munkamegosztás a stábban, főleg közted és Jesper között?
Viszonylag új még az együttműködés Jesperrel, de ismerem őt már korábbról, igaz, ennyire közel még nem dolgoztunk egymás mellett. Az is jó tapasztalat volt nekem, amit akkor szereztem, amikor még az Odensénél dolgoztam, hiszen sokszor, nagyjából huszonötször játszottunk az Esbjerg ellen. Mindig szerettem alaposan megismerni az ellenfeleimet, és nemcsak a játékosokat figyeltem, hanem azt is, hogyan reagál egy edző: ha mi ezt csináljuk, ő vajon mit lép majd rá. Az évek során sok tapasztalatot szereztem ezáltal, és emiatt elég jól tudom, hogyan gondolkodik a kézilabdáról és miként dolgozik benne. Most azonban itt a közös munka, és már az első periódusban sokat tanulunk egymástól. Az edzések és a felkészülési terveink hasonlóak, de máshogyan csináltuk őket – lehet, hogy nekem van egy apró tippem vagy trükköm, amit megmutatok Jespernek, vagy éppen fordítva, ő ad egy ötletet, amit végül kipróbálunk. Fontos számomra, hogy ne csak bólogassak mindenre, hanem merjem kihívás elé állítani Jespert is. Szerintem az a lényeg, hogy kölcsönösen fejlesszük egymást abban, ahogyan dolgozunk, mert így tudunk mindketten jobbá válni. Ahogy a csapat, mi is úgy fejlődünk majd a közös munkában, és mindig azt figyelem, hogy hol tudom őt a legjobban segíteni. Az edzéseken gyakran úgy osztjuk meg a feladatokat, hogy ő figyeli a védekező gyakorlatokat, ő készíti el a védekezés videós elemzéseit, én pedig foglalkozom a támadást illető feladatokkal, vagy épp fordítva. Ez nem teljesen fekete-fehér, sőt, néha átfedés is van, de a célunk az, hogy folyamatosan jobbá tegyük egymást, és a lehető legjobban támogassuk a másikat.

Van, amit magaddal hoztál a játékoskarrieredből, amelyre tudsz építeni edzőként?

Körülbelül 21–22 éves koromban kezdtem edzősködni, de azt megelőzően nem játszottam olyan magas szinten, mint Jesper. Ifjúsági szinten magasabb osztályban is játszottam, de felnőttként aztán alacsonyabb szinten fejeztem be. Az utolsó évemet egy nagyon tapasztalt játékosokból álló együttesnél tölthettem, és ott szereztem a legtöbb tapasztalatot a pályafutásom alatt, de nem mondanám, hogy túl sokat használok a saját játékoskarrieremből. Nagyjából 15 éve dolgozom edzőként, és a legtöbbet a játék szeretetéből tanultam, a rengeteg videózással töltött idő alatt mindig a részleteket figyelem. Szerencsés vagyok, mert fantasztikus játékosokkal dolgozhattam együtt, általuk is sok tapasztalatot gyűjtöttem. Sokat változtam emberként az elmúlt években, a külföldi munkavállalás vagy akár az elbocsátás miatt is, alkalmazkodtam különböző kultúrákhoz, új helyekhez, új játékstílusokhoz. Az az egy év a férfi csapatnál teljesen más tempójú volt, de ott is mindig néztem, mit lehet átvenni a férfiak módszereiből, amit akár női csapatoknál is hasznosíthatunk majd. Rengeteg hatás ért az elmúlt időszakban, nagyon sokat fejlődtem, és valószínűleg teljesen más edző vagyok most, mint akár egy vagy két évvel ezelőtt, köszönhetően a sok új tapasztalatnak.

Nehéz váltani női és férfi csapatok között?
Amikor elkezdtem dolgozni a férfi kézilabdában, nyilvánvalóan teljesen új volt számomra a közeg, volt is bennem bizonytalanság, de végül arra jutottam, hogy minden arról szól, hogy milyen vagy vezetőként. Ha őszinte vagy, a játékosok érzik, hogy tényleg számíthatnak rád, és ha a legjobb tudásodat is adod, akkor az nagyon sokat segít. A csapatok vezetésében nincs nagy különbség, csak a gyorsaság és az intenzitás sokkal nagyobb a férfiaknál, emellett tetszett a sok csipkelődés és a férfi játékosok őrült jelentléte a pályán.

Kőkemény sorozattal kezdtük az idényt: a tavalyi bajnoki bronzérmessel és a bajnoki ötödikkel játszottunk a bajnokságban, a BL-ben pedig hozzánk hasonlóan a végső sikerre hajtó riválisokkal találkozunk az első két fordulóban. Kellett emiatt változtatni a felkészülésen?
Valóban nagyon erős ellenfelekkel néztünk és nézünk szembe, de a mi csapatunk is rendkívül erős. Komoly kihívás volt ilyen riválisok ellen rajtolni, de jó úton járunk még akkor is, ha az Odense ellen nem szereztünk pontot. Hiszek a csapatban, a játékosokban és a szurkolóinkban. Jelenleg még nincs olyan sokrétű és több irányba variálható játékrendszerünk, mint amilyet szeretnénk, mert még mindig folyamatosan fejlődünk, de a többi csapat is hasonlóan szezon eleji szinten van jelenleg. Hosszú távon szerintem nekünk van az egyik legnagyobb potenciálunk a keretet illetően, és bár már most is nagyon jó állapotban vagyunk, megvannak az eszközeink ahhoz, hogy még komolyabb eredményeket érjünk el a pályán. Örülök, hogy látom a lányokon, ahogyan figyelnek a legapróbb részletekre és próbálnak mindent a lehető legprecízebben csinálni. Ezután pedig minden az ismétlésen múlik: ugyanazt a munkát elvégezni újra és újra – ez a sport nagy kihívása.

Milyen volt a korábbi csapatod, az Odense ellen játszani?
Bár még csak két éve távoztam az Odensétől, azóta sok minden megváltozott náluk – nem sok játékos maradt abból az időből, amikor még ott voltam. Természetesen kicsit furcsa volt, mert négy évet eltöltöttem ott, és kiváló a kapcsolatom a klubbal és a stábbal is, így furcsa és egyben különleges érzés volt, de csak a feladatomra koncentráltam a meccs közben. Nagyon vártam és fantasztikus élmény volt az Érden játszott meccs, ez volt az első alkalom Fradi-edzőként a BL-ben.

Még csak a szezon elején járunk, de később rendre felmerül, hogy az elképesztő meccsszám mellett hogyan lehet elosztani a terhelést a játékosok között. Neked mi a véleményed erről?
Valójában ez az egyik olyan kulcskérdés, amin a csapattal együtt folyamatosan dolgozunk. Próbálunk olyan kultúrát kialakítani, ahol a játékosokat az önmagukra való odafigyelésre neveljük: mi fontos a regenerációban, mikor és mit egyenek, hogyan gondoskodjanak magukról. A sporttudományi képzettségemmel is próbálok ebben segítséget nyújtani, valamint Line Hovgaard-Hansen, az erőnléti edzőnk is sokat segít ezen a területen. Az egész stáb nagyszerű munkát végez, akár a kisebb megelőző rehabilitációs gyakorlatokat is ideértve, profi mérőrendszert és adatelemzést is használunk, hogy ne eddzük túl a játékosokat, de például figyeljük az alvásóráikat is, így tudományos alapon tudjuk megfelelően kezelni az ő terhelésüket. A csapatkultúránk része az is, hogy a játékosoknak őszintének és nyitottnak kell lenniük velünk: ha egy nap úgy érzik, fáradtabbak, jelezzék nekünk bátran, hogy tudjunk ezzel is tervezni. Nyitott kommunikációval tudjuk úgy a lehető legjobban szervezni az edzéseket, hogy a szezon végén is minden játékosunk mérkőzésre készen állhasson. Nem akarjuk kimeríteni a játékosokat már a szezon elején, azt szeretnénk elérni, hogy a végén is közel tökéletes állapotban legyünk.