2020. október 12.
„Lehetetlen küldetésnek tűnt, de megcsináltuk!”
Nem sok ilyen meccs van a sportoló pályafutásában – mondta Szucsánszki Zita az esbjergi győzelemről.

A tisztes helytállásban bízva utazott nyolc játékosát nélkülöző női kézilabdacsapatunk Dániába, de végül káprázatos teljesítményt nyújtott és győztesen térhetett haza. Túl azon, hogy ezzel megszereztük első pontjainkat a Bajnokok Ligája 2019/2020-as kiírásában, a lélekemelő siker sokat lökhet a lányokon. Nem kérdés, hogy óriási szív és hit kellett ahhoz, hogy ilyen körülmények között sikert érhessen el a csapat, de az is biztos, hogy végtelenül okos, megfontolt és higgadt kézilabda nélkül se ment volna.

„A szív és az ész is kellett, főleg védekezésben – vélekedett a 24-21-es győzelem másnapján Szucsánszki Zita. – Tényleg okosan védekeztünk, de sokat elmond, hogy nagyjából az összes kipattanó a miénk lett, ez pedig a szerencse mellett a szív érdeme, mert minden labda után csúsztunk, másztunk. Óriási energiát fektettünk abba, hogy ne kapjunk gólt, ez sokszor el is vitte az erőnket a támadástól, de mindig volt valaki, aki ott át tudott minket lendíteni. Kissé mást kellett játszanunk, mint amit vártam, de erre is készültünk azért – azt gondoltuk, hogy Solberg feltolt kettest védekezik majd, de nem játszott. A meccs előtt az volt bennem, hogy ez irtózatosan nehéz lesz. Fizikailag, mert nincs cserénk, és lelkileg is, mert ilyen helyzetben még nem voltunk.”

A meccset aztán jól kezdtük, az első tíz percben csak mi vezettünk, és úgy tűnt, rá tudjuk kényszeríteni az akaratunkat a hazaiakra. A játékrész közepén viszont három, majd a hajrájában négy góllal is elléptek a dánok, a szünetre is ilyen különbség mellett mehettünk.

„Akkor éreztem először, hogy a végéig szoros meccset játszhatunk, amikor a második félidő elején közé akartak még tenni, de nem sikerült nekik. Nem jöttek a gyors lerohanásaikkal, nem kezdtek el futni, és láttam az arcukon, hogy elbizonytalanodtak. Ezt abból is tökéletesen leszűrhettük, hogy az emberelőnyeiket nem tudták kihasználni, még gólokat is lőttünk hátrányból.”

Fokozatosan visszakapaszkodtunk, majd negyed órával a vége előtt harmadik nekifutásra egyenlítettünk, és ez újabb lelki többletet adott. Tarthattunk tőle, hogy elfogy az erő, de a teljesítményünk egyáltalán nem esett vissza, vagyis látszólag működött, hogy Elek Gábor a csapatra egyébként jellemző gyors, „futós” kézilabdát erre a délutánra törölte a lányok fejéből.

„Rettenetesen nehéz volt, hogy most teljesen mást kellett csinálnunk, de nem szabadott gyorsítanunk, mert félő volt, hogy ők is felveszik a saját ritmusukat, és abból nem mi jövünk ki jól. Fáradtunk, persze, de nem egyszerre, hanem mindig másnak volt szüksége pár perc pihenőre. Próbáltak a dánok már mindent, hét a hatos játékot is, de a végén már meg voltak zavarodva. Mindig adott egy kis plusz energiát nekünk, hogy tudtuk, mennyire szorítanak értünk a szurkolók, vagy épp az itthon maradó csapattársak, meg aztán jól jött, hogy amikor védekezésben hibáztunk, akkor a kapusok bravúrokat hoztak. Szélről már nem igazán mertek beugrani Blani miatt, a hajrában meg Kingi védett extrán. Különleges meccs volt, nem sok ilyen van az ember pályafutásában. Amikor lehetetlen küldetésnek indul, de mégis sikerül.”

Női kézilabdacsapatunk szerdai, Boglári Akadémia-SZISE elleni bajnoki mérkőzése elmarad, így a tervek szerint legközelebb október 18-án, Bukarestben lép pályára együttesünk.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 4. forduló

Team Esbjerg - FTC-Rail Cargo Hungaria 21-24 (13-9)
Esbjerg, 450 néző. Vezette: Simone, Monitillo (olaszok)
ESBJERG: R. Poulsen – M. Jacobsen, Tranborg 2, Frey 3, Ingstad 3, Breistöl 3, Halicevic 3.
Csere: Granlund (kapus), Frafjord 3, Kamp 1, A. Jensen 3, Muir.
Edző: Jesper Jensen
FTC: Bíró B. – Malestein 4, Szucsánszki 3, Stolle, Csiszár-Szekeres, Kovacsics 6 (3), Schatzl Nadine 5.
Csere: Janurik (kapus), Márton G. 3, Ballai B.
Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–2. 14. p.: 6–3. 24. p.: 9–6. 37. p.: 14–13. 45. p.: 16–16. 49. p.: 17–19. 52. p.: 19–19. 59. p.: 19–24
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: –, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Jesper Jensen: – Nagy küzdőszellemmel játszott az FTC, elismerés illeti ezért. A kezdés előtt láttuk, hogy több kulcsjátékosa nélkül érkezett a rivális, mégsem számítottunk arra, ami történt. A szünet után semmi sem jött össze, kevés gólt lőttünk, rossz döntéseket hoztunk. Csalódott vagyok.
Elek Gábor: – Ez a fajta játéklassítás nem a mi kézilabdánk, de most nagyon eredményesnek bizonyult, ezzel tudtunk óriási meglepetésgyőzelmet aratni, amelyet nagyon értékesnek tartunk.

Cikkajánló

Beállónk nem bánja, hogy csípte a pezsgő a szemét

Kisfaludy Anett idénybeli kedvenc képei között található a pezsgőfürdő is – folytatjuk a TOP10-sorozatot!

Kovács Anett: "sokat kellett bizonyítanom"

Válogatott jobbszélsőnkkel folytatjuk a TOP 10 sorozatot – megmutatjuk Kovács Anett tíz kedvenc fotóját.

Kovacsics különleges képei

Küzdelem, mosoly, boldogság – csapatkapitányunk szezonbeli tíz kedvenc fényképe és a történetük.

Bíró Blankával indul a „TOP 10” sorozatunk

A bajnokcsapatunk válogatott kapusa kiválasztotta az idény során róla készült fényképek közül a kedvenceit.

Tíz Fradi-játékos kezdheti meg az olimpiai felkészülést

Az olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott keretének több mint ötven százalékát adja az FTC.

Bölk a legjobbak között - az idény számai mögé lestünk

Három játékosunk jutott legalább egy meccsen tíz gólig, de a német válogatott kiválóság nincs köztük.

Háromszoros bajnok kézilabdázónktól búcsúzunk

A 87 évesen elhunyt Zuborné Zsolnai Éva tagja volt az FTC első aranycsapatának.

Exkluzív! Elek Gábor öltözői beszéde az MTK-meccs előtt

Kisfilm: A Győr elleni siker után végig követtük női kéziseink minden pillanatát a bajnoki címig - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most