Csütörtök este rajtolt a dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek ez a torna az utolsó lehetősége arra, hogy kiharcolja a részvételt a tavaszi olimpiai selejtezőkre. A sorsolás és az ág is kedvezőnek tűnik, ezért is fontos, hogy jó teljesítménnyel és magabiztos győzelemmel kezdjünk Paraguay ellen.
Az első három gól a mienk volt, és ahogyan azt várhattuk az első pillanattól kézben tartottuk a mérkőzést. Ez még akkor is igaz, ha nem volt hibátlan a játék. A védekezésre – amire a meccs előtt Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány is felhívta a figyelmet – nem lehetett panasz, harminc perc alatt mindössze hat gólt kaptunk, ehhez természetesen Böde-Bíró Blanka védései is kellettek, miközben elöl Klujber Katrin is betalált egyszer; a félidőben kilenccel vezettünk (15-6).
A szünet után is folyamatosan nőtt a különbség, ekkor már lehetőséget kapott Márton Gréta és Simon Petra is, és mindketten megszerezték első találataikat a vb-n. A végére úgy látszott, teljesen elfogytak a dél-amerikaiak, ezt jól kihasználtuk, és 35-12-es sikert arattunk.
A torna további két ferencvárosi játékosa is győzelemmel kezdte a viadalt: Németország őrült hajrában múlta felül 31-30-ra Japánt, Emily Bölk négy gólt szerzett, míg a hollandok 41-26-ra győzték le Argentínát, Angela Malestein ötször talált be.
Két nap múlva, szombaton – ismét 20:30-kor – Kamerunnal mérkőznek a lányok.
NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Dánia-Norvégia-Svédország)
B csoport
Magyarország – Paraguay 35-12 (15-6)
Helyszín: Helsingborg Arena
Időpont: 2023. december 1., 20:30
Játékvezetők: Bruna Correa, Renata Correa (brazilok)
A magyar csapat gólszerzői: Klujber 5, Szöllősi-Schatzl 5, Juhász 4, Töpfner 4, Kuczora 3, Márton 3, Papp 3, Simon 3, Vámos 3, Győri-Lukács 1, Pásztor 1
Fotó: MKSZ
Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.
Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.
Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.
A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.
Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.
Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.
A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.
Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.