A múlt hetet szinte minden játékosunk a válogatottjainál töltötte, már csak emiatt is kíváncsian várhattuk, hogy mennyire sikerült szerdáig, a következő bajnoki mérkőzésig visszaszerezni a ritmust. Női kézilabdacsapatunk a Vácot fogadta az Elek Gyula Arénában, és bár a mérkőzés egyértelmű esélyesének számított, jellemzően a válogatott időszakok után döcögősen szokott folytatódni az idény. Különlegesség volt a mérkőzésen, hogy az arénában az Él a zene! kampány keretében kizárólag magyar zenéket hallhattak szurkolóink, akik annak is örülhettek, hogy néhány hét kihagyás után újra ott volt a keretben a csapatkapitány, Tomori Zsuzsanna.
A váciak válogatottja, Csíkos Luca lőtte a meccs első gólját, és az ő semlegesítése a következő percekben is gondot jelentett, együttese első négy találatát jegyezte. Gyorsan átvettük a vezetést, és bár 4-4-nél egyenlítettek a vendégek, hattal válaszoltunk rá, vagyis az első öt perc bizonytalan játéka után szerencsére belelendültünk. Simon Petra volt igazán aktív, négy gólt szerzett kilenc perc leforgása alatt, de emellett még gólpasszokkal is kiszolgálta a társakat. Az itt kiépített öt-hat gólos előnyt tartottuk az első félidő végéig, akkor sem változott jelentősen a játék képe, miután Jesper Jensen a teljes kezdőjét megváltoztatta már. Darja Dmitrijeva és Emily Vogel is jól szállt be, előbbi öt, utóbbi négy gólt lőtt a szünetig, de Laura Glauser 44 százalékos hatékonyságát is dicsérhettük.
Az ötgólos előny magabiztos volt a folytatásra, de fontosnak tűnt, hogy az első perceket koncentráltan hozzuk le a fordulás után.
Dinamikus maradt a játékunk szerencsére – elsősorban Hársfalvi Júlia és Angela Malestein vezetésével tudtuk tartani a különbséget és ezáltal a vezetést is, ám Simon Petra is átmentette remek játékát a második játékrészre. A félidő felénél Mette Tranborg és Balázs Bítia találataival nyolcgólosra is tudtuk növelni az előnyünket, ellenfelünk pedig néhány momentumtól eltekintve nem tudott közeledni. Az utolsó tíz percre fordulva Bordás Réka talált be kétszer egymás után, Janurik Kinga pedig Glauserhez hasonlóan stabil volt a kapuban, így a gólkülönbségünk tíz fölé nőtt. A mérkőzés utolsó gólját hétméteresből a vendégcsapat szerezte, ám így is tizenegy góllal múltuk felül a Vácot (36-25).
Folytatás szombaton 16 órakor Érden a norvég Sola ellen.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
3. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – Vác 36-25 (19-14)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2025. szeptember 24., 18 óra
Játékvezetők: Juhász Dániel, Rontó Ádám
Gólszerzők: Dmitrijeva 5, Simon 5 (2), Vogel 3, Cvijic 3, Hársfalvi 4, Ingstad 1, Malestein 4 (1), Márton 3, Tranborg 2, Kanor 1, Balázs 2, Klujber 1, Bordás 2, ill. Csíkos 8 (2), Pálmai 4, Pálffy 3, Wald 3, Kajdon 2, Kacsó 2, Afentaler 1, Kövér 1, Pelczéder 1.
A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.
Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.
A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.
A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.
A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.
Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.
Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.
A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.