2020. február 26.
Magyar válogatott kerettag szélsőt igazoltunk
A Békéscsabáról szerződtetett jobbszélső az előző bajnoki szezont kereken száz góllal zárta.

A 2020/2021-es szezontól két éven át női kézilabdacsapatunkat erősíti a magyar válogatott bő keretének tagja, Kovács Anett.

Kovács Anett Mezőtúron született 1994. november 12-én, és itt is vett a kezébe először kézilabdát. Tehetségére hamar felfigyeltek, így már fiatalon Békéscsabára került, ahol 17 évesen a felnőtt NB I-ben is bemutatkozhatott. Alapemberré először a 2014/2015-ös szezonban vált az Előrében, a legjobb éve pedig a 2018/2019-es volt, amikor a bajnokságban száz gólt szerzett, és csapata harmadik legeredményesebb játékosa lett. Gólerős játékára Kim Rasmussen szövetségi kapitány is felfigyelt, a válogatott bő keretébe már be is került, de tétmeccsen még nem lépett pályára a nemzeti csapatban.

„Jó néhány csapat érdeklődött irántam, de az nagyon meglepett, hogy a Ferencváros is jelezte, szívesen látna – mondta Kovács Anett. – Mindenki azért dolgozik, hogy ilyen nagy csapathoz kerülhessen, ezért örülök neki, hogy én megkaptam a lehetőséget. Tizenhárom évet töltöttem Békéscsabán, nagyon sokat köszönhetek a nevelő együttesemnek, de bízom benne, hogy a Fradiban még tovább fejlődhetek. Izgalmas év áll előttem, Békéscsabáról furcsa lesz a fővárosba költözni, de biztosan megszokom majd. Azt érzem, hogy újjá kell építenem a váramat, hiszen minden új lesz nekem, de nagyon várom már.”

„Rég óta figyeltük Kovács Anett játékát, s mert a jobbszélső poszton erősítenünk kellett, szerettük volna őt átigazolni – mondta Bognár László ügyvezető igazgató. – Anett az előző évben csapata egyik leggólerősebb játékosa volt, a bajnokságban szerzett száz gólja önmagáért beszél, nem is csoda, hogy a magyar válogatott keretébe is meghívót kapott. Bízom benne, hogy a Népligetben még tovább fejlődik és hasonlóan sok góllal segíti a Ferencvárost is.”

Kovács Anett kétéves szerződést kötött klubunkkal.

Cikkajánló

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

„Ez életem egyik legjobban várt karácsonya”

Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin