Női kézilabdacsapatunk ha nehezen is, de legyőzte Norvégiában a Solát a Bajnokok Ligája-csoportkör 12. fordulójában, és pontszámban beérte a jobb egymás elleni eredménye miatt az első helyen álló Brestet. A vasárnap koradélutáni találkozón ismét kiválóan védett Böde-Bíró Blanka, a mezőnyjátékosok közül pedig a kilenc gólig jutó Angela Malestein játszott kimagaslóan.
– Tudom, hogy vállalnom kell a felelősséget a mérkőzéseken, akkor is, amikor épp nem a legjobb periódusban vagyok, amikor nehezebben sikerülnek a dolgok, de minden nap azért küzdök, hogy a legmagasabb szinten játsszak, amin csak tudok – mondta a holland világbajnok jobbszélső. – Nagyon örülök, hogy ma jól sikerült, hogy tudtam segíteni a csapatnak. Nem ez volt a legjobb meccsünk, de ilyen szituációban vagyunk, sok fontos játékost veszítettünk az elmúlt hetekben, van, aki épp csak most jött vissza, szóval küzdenünk kellett, hogy úgy játszunk, ahogy tudunk. Újdonságokat is ki kellett próbálnunk, például beálló nélkül játszottunk, amit ezelőtt csak Mosonmagyaróváron próbáltunk ki rövid ideig. Szóval, szoros meccs volt, de a végén valójában jól csináltuk a dolgunkat, főleg csapatként, és kihoztuk a maximumot ebből a hárommeccses sorozatból, és ezt az érzést, hogy nehéz szituációban is egységesek voltunk, tovább vihetjük magunkkal a következő találkozókra is.
A csapat egy hét leforgása alatt járta meg Szombathelyt, Mosonmagyaróvárt és Solát, de Malestein nem fogta erre a gyengébb teljesítményt.
– Ez is egy picit ennek az időszaknak a része, januárban és februárban általában nagyon sok mérkőzést játszunk, és most pont úgy jött össze, hogy hét nap alatt háromszor is messzire utaztunk. A legjobb, amit tehetsz, ha úgy kezded a januárt, hogy erre fel vagy készülve. Külön pech, hogy ilyenkor vagyunk kevesebben, de nagyon jó, hogy a szakmai stáb odafigyel a terhelésre és vigyáz ránk. Keményen edzünk, amikor lehet, és kicsit több pihenőt kapunk, amikor arra van szükség. Kemény időszak volt, de talán nem a legkeményebb, főleg, ha arra gondolok, hogy most jön a Bukarest és az Odense elleni meccs, és hogy milyen fontosak lesznek ezek számunkra. Szóval nincs más, minthogy folytatjuk!
BAJNOKOK LIGÁJA
B-csoport, 12. forduló
SOLA HK (norvég)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 24–28 (12–12)
Sola, 723 néző. V: Fabryczny, Rawicki (lengyelek)
SOLA: Granlund – Grönstad 1, Raestad, Barka 1, Henriksen 1, Knutsen 3, Herrem 3. Csere: Brandbu 6, Klungtveit, Grimsrud, Haugseng 2, With 4, Bak 4 (4), Holgersen. Edző: Steffen Stegavik
FTC: Böde-Bíró – Malestein 9 (4), Klujber 1, Simon P. 4, Bordás R. 3, Vogel 3, Hársfalvi 2. Csere: Tranborg 3, Dmitrijeva 3, O. Kanor. Edző: Jesper Jensen
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–2. 10. p.: 7–2. 19. p.: 7–8. 25. p.: 10–10. 35. p.: 13–16. 40. p.: 16–17. 46. p.: 19–19. 55. p.: 20–24. 57. p.: 22–26
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Jesper Jensen: – Nem volt egyszerű meccs, ahogyan arra előzetesen is számítottunk. Túl sok technikai hibát követtünk el, volt olyan időszak, amikor nem tudtuk irányítani a meccset, de vagyunk annyira jó csapat, hogy az ilyen mérkőzéseket is meg tudjuk nyerni idegenben, akkor is, ha esetleg nem a legjobb napot fogjuk ki, és a BL-ben ez is nagyon sokat számít.
Női kéziseink BL-negyeddöntője miatt a Vasas és az Esztergom elleni összecsapás is új időpontra került.
Női kézilabdacsapatunk Alba Fehérvár elleni győzelme során Márton Gréta négy gólt lőtt.
Női kézilabdacsapatunk negyedóra után vette át a vezetést, és utána már nem is engedte ki a kezéből.
Női kézilabdacsapatunk április 19-én az Érd Arénában, április 25-én Metzben játszik BL-meccset.
Női kézilabdacsapatunk a BL-továbbjutás után és a válogatott hét előtt az Alba Fehérvárral találkozik.
Április 19-én vasárnap játsszuk a Metz elleni párharc első felvonását az Érd Arénában.
Korábbi kapusunk, Szikora Melinda, az FTC ellen zárta nemzetközi klubkarrierjét. A BL-meccs után kérdeztük.
Női kézilabdacsapatunk tartalékos kerettel fogadta a Dortmundot, de így is ott van a legjobb nyolc között.