Nem a megszokott mederben zajlik a munka női kézilabdacsapatunknál. Együttesünk vasárnap utazott haza Franciaországból, a legutóbbi Bajnokok Ligája-mérkőzés helyszínéről, ám a magyar válogatott összetartására meghívott játékosaink még aznap mentek tovább Telkibe, az edzőtáborba.
„Hétfőn és kedden is két-két edzésünk volt, köztük pedig még videóztunk is – a világbajnokságon elkövetett hibáinkat elemeztük, illetve már a jövőre tekintve is néztünk felvételeket. Kihasználtunk minden percet, de ez is volt Vova (Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány – a szerk.) célja” – mondta Márton Gréta.
A keretünk így foghíjasan készült a hét elején, igaz, kedden Suba Sára, a Bíró Blanka sérülése miatt az MTK-tól visszahívott kapusunk már edzésre jelentkezett, szerdán pedig a válogatottak visszatérése mellett még egy új arc tűnt fel a parketten – Sirián Szederke, a Siófokról kölcsönvett beálló is csatlakozott az együtteshez.
„Sacinak (Suba Sárának – a szerk.) ismerős volt már a közeg, ő tudta, hogy hova jön vissza, kikkel találkozik, neki szerintem egyszerűbb volt, de Szedin (Sirián Szederkén – a szerk.) se láttam megilletődöttséget. Nagyon közvetlen lány, gyorsan alkalmazkodott és megtanult mindent, amit kellett, abszolút nem látszott, hogy még csak a második edzése az új csapatával. Persze, van, amihez még kell idő, például, hogy megérezze, védekezésben nálunk milyen elvek szerint kell helyezkedni, besegíteni.”
Csütörtöktől aztán már a meccs helyszínén, Érden tartja a foglalkozásokat Elek Gábor. Nem könnyíti a felkészülést, hogy gyakorlatilag megtippelhetetlen, hogy a rosztoviak milyen kerettel érkeznek hazánkba, miután a sérülések és a betegségek miatt az elmúlt két bajnokijukon meglehetősen zaklatott összeállítással léptek pályára (ezzel kapcsolatban részletek később).
„Úgy készülünk, hogy teljes kerettel érkezik a Rosztov, nem szeretnénk kellemetlen meglepetést, legfeljebb, ha valaki nem játszik végül, annyival könnyebb a helyzetünk. Tudjuk, hogy ez döntő fontosságú meccs, és ezt érzem is az edzéseken. Két sikertelen meccs van a hátunk mögött, ami csalódás, de úgy vagyunk vele, hogy itt a lehetőség előttünk, meg kell ragadnunk. Gábor mindig azt mondja, hogy nem a meccs napján kell ráhangolódni a küzdelemre, hanem egész héten úgy kell dolgozni, és most mindenki ennek megfelelően vetődik a labdákért, vagy úgy faultol.”
A csapat tehát nagyon elszántan készül, és ki tudja, talán még jól is elsülhet, hogy az utóbbi két BL-mérkőzés után most szokatlanul állt össze a heti program. A szombati összecsapásra belépők online IDE kattintva vásárolhatók, személyesen pedig a helyszínen, a meccs napján, 14 órától lehet venni.
DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 12. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Rosztov-Don
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2022. február 5., szombat, 16 óra
Játékvezetők: Ioanna Christidi és Ioanna Papamattheou (görögök)
Jegyár: 3500-6500 Ft. (online ITT, személyesen pedig a meccs napján, a helyszínen, 14 órától)
TV: Sport 1
Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.
Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.
Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.
Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!
Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.
Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.
Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.