Bíró Blanka az Izland elleni sikerrel megvívott világbajnoki selejtező után nemcsak a továbbjutást ünnepelhette, hanem kissé számot is vethetett a válogatott pályafutásáról. Elvégre a visszavágó előtti percekben vehette át a századik válogatottságért járó emlékplakettet – nem ez az összecsapáson lett kapusunk „százados”, de hazai közönség előtt most adódott azóta először lehetőség a díj átadására.

Az közismert, hogy nagyon sokat jelent neked a címeres mez, de egy ilyen mérföldkő mennyit számít?

Azért sokat jelent… - mondta Bíró Blanka. Az ember ilyenkor úgy van vele, hogy megáll egy pillanatra, és végig gondolja: mégiscsak száz meccsen pályára lépett a válogatottban. Úgyhogy szép helyre, kiemelt polcra teszem ezt a plakettet.

Követted, hogy mennyinél jársz, volt a százzal kapcsolatban célkitűzésed?

Nem is tudom, talán nyolcvan körül jártam, amikor elém került a szám, és akkor megfogalmazódott bennem, hogy ezt el akarom érni. Annak is örülök, hogy ezt csapatkapitányként tehettem meg, mert nekem ez is a szívem csücske. Próbálom is ennek megfelelően kezelni a pozíciót, mindent beleadok, mindent megteszek, amit csak lehet, hogy jól teljesítsek és kapitányként is helytálljak.

A századik válogatottságért járó plakettet vehetted át, miközben a himnuszok alatt kettővel melletted álló Kukely Anna másodszor húzhatta magára a felnőttek között a címeres mezt. Eszedbe jutott, milyen gyorsan elrepült ez a csaknem tíz év a bemutatkozásod óta?

Ha nem is erről a jelenetről, de egyébként igen. Furcsa, mert én még csak arra emlékszem, hogy amikor fociztunk az edzés elején, és az öregek a fiatalok ellen meccs volt, akkor mindig a fiatalokhoz kerültem, most meg a hat legidősebb között voltam...

Melyek a legemlékezetesebb meccsek a százból?

Elsőre a 2014-es hazai Európa-bajnokság ugrik be, a franciák elleni meccs az ötödik helyért. A Papp László Sportarénában játszottunk, nem számítottam rá, hogy pályára kerülök, de nem ment a kapusoknak, és egyszer csak András (Németh András szövetségi kapitány – a szerk.) rám nézett, és annyit mondott, hogy „gyere”. Nem is játszottam még ennyi ember előtt, jól is sikerült az a meccs (bár a csapat 27-26-ra kikapott, Bíró Blanka negyvennégy százalékos hatékonysággal védett), úgyhogy mindenképp emlékezetes. Illetve az olimpiai meccsek is azok, főleg a sikeresebbek, a svédek, a spanyolok elleni.

Eltelt néhány nap már az Izland elleni párharc óta. Utólag miként értékeled a két mérkőzést?

A legfontosabb a kijutás volt, de játékban is láttam javulást. Bár nem voltam ott személyesen a két németországi edzőmeccsen, az látszott, hogy sokat kell változtatni. Úgy éreztem, hogy mindenki észbe kapott, jó pofonnak tűnt a két vereség, keményebbek voltak az edzések, a lányok nem sajnálták egymást. Nem sablonszövegnek tűnt, hogy tanultunk belőle, hanem tényleg úgy éreztem, hogy volt hatása. Szóval, léptünk előre, nem lehet egyből óriási lépteket tenni, de összességében jobban nézett ki, mint az a két edzőmeccs.

Jön az idény utolsó fázisa – a Metz elleni negyeddöntő a legfontosabb feladat erre az időszakra?

Igen, de azért ezen kívül is lesz még meccs. Pont a válogatott periódus előtt kaptuk meg a programot, és eszméltem rá, hogy most jönnek azok a mérkőzések, amelyekért dolgoztunk egész évben. A Magyar Kupában a győzelemért játszunk, a Metz ellen pedig a FINAL4-ba jutásért. Noha nem mi vagyunk papírforma szerint az esélyesek, őszintén remélem, hogy pariban leszünk, mert láthattuk már, hogy tudunk szenzációsan játszani.