2024. február 6.
Minden bajnoki fontos: a DKKA ellen folytatjuk
Az erőltetett menet következő állomásaként Dunaújvárosban lépnek pályára bajnoki mérkőzésen női kéziseink.

Női csapatunk létfontosságú két pontot gyűjtött be szombaton a Rapid Bucuresti ellen (20-23), mellyel nagy lépést tett a BL-csoportkörből való továbbjutás felé. A nemzetközi kupacéljaink mellett azonban a bajnokságra is koncentrálnunk kell, hiszen bár jól állunk, egyetlen százszázalékos csapatként a tabella első helyén állunk, de ennek megtartásához nem fér bele a váratlan pontvesztés.

Márpedig az feltétlenül váratlannak számítana, ha következő ellenfelünk, a DKKA otthonában nem nyernénk meg a meccset. Nem szabad ugyanakkor félvállról venni a találkozót, hiszen a bukaresti küzdelmes összecsapás kétségkívül sok energiát kivett játékosainkból. A hétfő reggeli hazaérkezést követően kedden folytatódott a felkészülés, keretünk tehát feszített tempóban, számos hiányzóval készül az újabb megpróbáltatásra. Emiatt is fontos lenne, hogy szerdán koncentráltan lépjen pályára együttesünk, elvégre, ha már a meccs elején megmutatkozik a két fél közötti valós különbség, akkor a folytatásban könnyebb percek várnak ránk.

Ellenfelünkkel a 2023/24-es bajnoki szezon első fordulójában találkoztunk, akkor gyors és látványos játékkal végül huszonhárom gólos győzelmet arattunk (44-21). A Dunaújváros jelenleg a tabella kilencedik helyét foglalja el, öt győzelem és nyolc vereség áll a neve mellett tizenhárom forduló után. Eddigi eredményeiket tekintve hullámzó teljesítmény jellemző rájuk, közvetlen vetélytársaikkal általában szoros mérkőzéseket játszanak, a „nagyoknak” viszont még egyszer sem sikerült megnehezítenie a dolgát, a Debrecen, a Győr és a Mosonmagyaróvár ellen is kétszámjegyű különbséggel maradtak alul. A házi góllövőlista tetején a lengyel Małgorzata Trawczyńska áll negyvenhét találattal, őt követi szorosan Szalai Babett (41) és Krupják-Molnár Beatrix (40).

– Arra számítok, hogy a Dunaújváros felszabadultan játszik majd ellenünk, hiszen nincs igazán veszítenivalója ezen a találkozón – mondta Kukely Anna. – Megpróbáljuk majd megszűrni az átlövéseiket, és bízom benne, hogy olyan feszes lesz a védekezésünk, mint a hétvégén volt a Rapid ellen. Ha ez meglesz, akkor gyors gólokat lőhetünk – a győzelemért megyünk Dunaújvárosba.

A hétközi bajnoki 17 órakor kezdődik a dunaújvárosi Városi Sportcsarnokban, belépőt vásárolni a helyszínen lehet.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
14. forduló

DKKA – FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Dunaújváros, Városi Sportcsarnok
Időpont: 2024. február 7., 17 óra
Játékvezetők: Bátori Bence Martin és Szécsi Lantos Boldizsár
Jegyár: 2000 Ft – felnőtt, 1500 Ft – nyugdíjas/diák (6 éves kor alatt a belépés díjtalan)

Cikkajánló

Klujber: „Ez a kezünkben van, nem szabad elengednünk!”

Női kézilabdacsapatunk a Győr elleni szűk vereség ellenére is nagy lépést tett a bajnoki cím felé – VIDEÓ!

A hibátlan mérleg oda, de a lépéselőny megmaradt!

Hatalmas küzdelem végén ugyan kikapott együttesünk Győrben, de így is közelebb került a bajnoki címhez.

Csúcsrangadóval indul a bajnoki hajrá

Legnagyobb riválisa otthonában lép pályára szombaton a bajnoki címért harcoló női kézilabdacsapatunk.

Kapaszkodtunk a fordulás után, de a csoda elmaradt

Nagyon rossz első félidő után a másodikban felcsillant a remény a fordításra, de a végére nem maradt erő.

Egy kis plusz kellene még az első meccshez képest

Egyetlen gól női kézilabdacsapatunk hátránya a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágó előtt.

Ezúttal nem volt kérdéses a Budaörs elleni siker

Tanult őszi hibájából női kézilabdacsapatunk, koncentráltan játszott és otthon tartotta a két pontot.

Ősszel megtapasztaltuk: figyelni kell a Budaörsre

Már csak hat mérkőzés van hátra a női kézilabda NB I-ből – a 21. fordulóban a Budaörsöt fogadja női csapatunk.

Lekics: „Egy gól? Még teljesen nyitott a párharc”

Az FTC hét gólt szerző kézise szerint kiválóan játszottak, de a dánok kulcsjátékosát el kell kapni - VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin