2023. június 15.
Mindkét csapatunk esetében az EHF döntésére várunk
Női csapatunk a BL-szabadkártyában bízik, férfiegyüttesünk pedig az EHF Európa-kupára készül.

Kézilabdázóink a hosszú, nehéz, de egyúttal rendkívül sikeres évad után jelenleg megérdemelt pihenőjüket töltik, az élet viszont nem áll meg a sportágban, és már a következő szezonnal kapcsolatban is akadnak új információk.

Bajnokok Ligája-ezüstérmes és a K&H Ligában is második helyet szerző, Magyar Kupa-győztes női kézilabdacsapatunk szabadkártyát igényelt a BL-induláshoz. Mint ismert, a sorozatban alanyi jogon csak az európai rangsor első nyolc helyezett országának bajnoka, valamint az elmúlt években az Európa-ligában legjobban teljesítő nemzet (Dánia) egy további együttese indulhat. A plusz helyekről pedig az EHF az utóbbi években megszokott kritériumrendszer (hazai és nemzetközi népszerűség, marketing érték, eredményesség, helyszíni és televíziós nézőszám, stb.) alapján dönt – mindezek ismeretében joggal bízhatunk abban, hogy ismét a legrangosabb kupasorozatban indulhatunk. A következő idény BL-mezőnyét június 21-én hirdetik ki, majd hat nappal később Bécsben a csoportkör sorsolását is megtartják.

A tavaszi idényben nagyszerű teljesítményt nyújtó, Európa-liga-nyolcaddöntős férfi kézilabdacsapatunk a negyedik helyen zárt a K&H Liga májusban véget ért szezonjában, így a 2023/24-es évadban is kiléphet a nemzetközi kupaporondra. Azóta eldőlt, hogy együttesünk a harmadik számú sorozatban, az EHF Európa-kupában indulhat, miután az elmúlt évek szereplése alapján az NB I hátrébbcsúszott az európai rangsorban. A magyar El-csapatok elmúlt években látott visszafogott szereplését jól szemlélteti, hogy míg az FTC a 2022/2023-as idény csoportkörében 9 pontot gyűjtött, addig a 2020-tól számolva, tehát a legutóbbi három idény során a magyar csapatok összesen 11-et. A mostanit megelőző két idényben csak a Tatabánya, a 2022/23-as kiírásban pedig mellettünk a Balatonfüred és a Fejér B.Á.L.-Veszprém volt érdekelt a sorozat ezen fázisában.

Azt még nem lehet tudni, hogy a mieink a kupa hányadik körében csatlakoznak a küzdelmekhez. Ami biztos, hogy az első két forduló sorsolását július 18-án tartják, az elsőkörös párharcokat szeptemberben, a második körösöket pedig októberben rendezik.

A tervek szerint a fiúk felkészülése július 17-én kezdődik, a lányok pedig július 20-án állnak munkába.

Cikkajánló

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

Veretlenek csatája – jön az ETO elleni bajnoki

Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin