2025. április 16.
Muszáj javítani a BL-negyeddöntős mérlegen
Az év legfontosabb mérkőzései előtt áll női kézilabdacsapatunk, hiszen a BL-ben a FINAL4-ba jutás a tét.

Február 22-én zárta a Bajnokok Ligája-csoportkört női kézilabdacsapatunk, igaz, már hetekkel korábban eldőlt, hogy biztosan a közvetlen továbbjutást jelentő első két hely valamelyikén végez. Az ebben a lebonyolításban a valaha volt legjobb csoportkörös szereplés jutalma a nyugodtabb március volt, elvégre így két összecsapással kevesebbet kellett lejátszani, a bajnokságban pedig az Esztergom és a DVSC elleni rangadót is magabiztosan húztuk be. Ez az időszak azonban véget ért,

ráfordultunk az idény utolsó periódusára, amelyben – a Magyar Kupa kivételével – az igazán nagy kérdések dőlnek el.

Kezdésnek a Bajnokok Ligája-negyeddöntők következnek, szűk egy hét leforgása alatt kétszer találkozunk az Odensével (előbb április 20-án 16 órától, majd április 26-án 16 órától), a tét pedig a FINAL4-ba jutás. A mérkőzés felvezetésére kiemelt figyelmet fordítunk a következő napokban, ezúttal a negyeddöntős szerepléseinkre tekintünk vissza.

A jelenlegi, FINAL4-ral végződő lebonyolítási rendszerben együttesünk eddig egyszer, 2023-ban vette sikerrel a negyeddöntőt, ám elmondható, hogy az elmúlt években sokkal kiegyenlítettebb párharcokat vívott, mint korábban.

A lebonyolítás első éveiben nem sok babér termett, az első négy párharcából kettős vereséggel búcsúztunk. Ezek közül talán 2017-ben, a CSM Bucuresti ellen voltunk legközelebb a bravúrhoz, csakhogy az odavágó előtti héten a Győrrel szemben hetespárbajban megnyert Magyar Kupa-döntőn súlyos sérülést szenvedett vezér, Szucsánszki Zita nélkül végül csak két szoros meccsre futotta.

Érdekesség, hogy az egyetlen, sikerrel megvívott negyeddöntőnk idején,

tehát a FINAL4-ba jutáskor álltunk az egyik legrosszabbul az első mérkőzést követően,

a hazai mínusz hat után örökké emlékezetes meccsen jutottunk tovább Franciaországban a Metz ellen. Emellett előremutató a tavalyi, Esbjerggel vívott csata is: a párharc négy félidejéből csupán a visszavágó első harminc percében maradtunk el riválisunktól, igaz, ez meg is pecsételte a sorsunkat.

Az előzményekből leszűrhető, hogy a Bajnokok Ligájának ebben a fázisában már iszonyúan nehéz feladat a siker kiharcolása, de az is, hogy együttesünk képes megtenni azt a lépést, amelyért csaknem egy idényen át dolgozik. Valamelyest előnyt jelenthet, hogy a visszavágót vívhatjuk hazai pályán, hiszen szurkolóink óriási pluszt jelentenek a csapatnak. Ilyenre mostanáig csak egyszer, 2017-ben volt példa, igaz, a Bukarestben összeszedett ötgólos hátrányt így sem sikerült ledolgozni.

Hogy ezúttal ennél jobb eredménnyel térhessünk haza az idegenbeli találkozóról, ahhoz a hírek szerint többtucatnyi Fradi-szurkoló is hozzátesz majd a helyszínen – kérjük a Dániába utazókat, hogy váltsák meg jegyüket online az ITT található linken.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntő

Odense Handbold - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Sydbank Arena, Odense
Időpont: 2025. április 20., 16 óra
Jegyvásárlás: A vendégszektorba (F) szóló jegyeket ITT lehet megvásárolni.

FTC-Rail Cargo Hungaria - Odense Handbold
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2025. április 26., 16 óra
Jegyárak:

 

 

 

 

 

Eddigi BL-negyeddöntős szerepléseink:

2015/16

FTC-Rail Cargo Hungaria – Győri Audi ETO KC 18-31, 23-40

2016/17

CSM Bucuresti – FTC-Rail Cargo Hungaria 30-25, 27-26

2017/18

FTC-Rail Cargo Hungaria – Rosztov-Don 29-31, 22-32

2018/19

FTC-Rail Cargo Hungaria – Rosztov-Don 26-29, 22-33

2022/23

FTC-Rail Cargo Hungaria – Metz Handball 26-32, 33-26

2023/24

FTC-Rail Cargo Hungaria – Team Esbjerg 25-26, 24-29

Cikkajánló

Mozgalmas héten van túl női kézilabdacsapatunk

A felmérések és a tesztek után már rávezető labdás edzéseken is részt vettek női kézilabdázóink.

Megvannak az időpontok a BL-csoportkör első részére

Női kézilabdacsapatunk idegenben, a Buducsnoszt otthonában indítja az évet a nemzetközi porondon.

Újra edzésben! Női kéziseink ÍGY kezdték el a munkát!

Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!

Márton Gréta: A kínai nagy fal után jöhetnek a trófeák

Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.

Möller: "Imádom a hangos szurkolókat"

Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!

Július 13-tól lehet kézilabdabérletet váltani

Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.

Új klasszis kézilabdázónk golfozni is szokott

A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.

Találkozz játékosainkkal az EFOTT-on!

Kézilabdacsapatunkból Hársfalvi Júliával, Emily Vogellel és Szeibert Annával is találkozhatnak a fesztiválon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin