Női kézilabdacsapatunk pénteken délután túljutott a Győri ETO elleni bajnoki rangadó előtti utolsó edzésen is, a lányok nagy elánnal, koncentráltan, de mégis jókedvűen csinálták a gyakorlatokat.
– Izgatottak vagyunk, mert tudjuk, milyen nagy meccs előtt állunk – mondta világbajnok jobbszélsőnk, Angela Malestein. – Jól telt a heti munka, örülök neki, hogy nem volt most szerdán bajnokink, mert így többet készülhettünk, gyakorolhattunk, jobban belemerülhettünk a részletekbe. Nem kérdés, hogy az idény egyik legnagyobb mérkőzése lesz, telt ház előtt játszhatunk, és ez minden sportolónak sokat jelent. Ezeken a találkozókon általában az apró részletek döntenek, az idény eddigi része alapján a Győr talán picit jobb formában van, de mi is kezdünk belelendülni.
Játékosunk már évek óta részese, sőt aktív főszereplője a két klub rivalizálásának, vezetőedzőnk, Jesper Jensen ugyanakkor most először meccselhet a Fradi trénereként az ETO ellen.
– Sokszor játszottam már a Győr ellen, de ez más lesz, mint az eddigiek, mert óriási a rivalizálás a két klub között – mondta a szakember. – Nagyon várom, már most érzem a felfokozott hangulatot a szurkolókon, a médián, mindenki fel van spannolva erre a meccsre, és mindenki tudja, hogy milyen hatása lehet a szezonra. Fontos ugyanakkor az is, hogy hosszú még az idény, mindent megteszünk, hogy jó eredményt érjünk el, de ezeknek a rangadóknak külön élete van, bármi megtörténhet itt is és a visszavágón is. Az elszántsággal nem lesz gond, és remélem, hogy mindenki élvezi majd a mérkőzést, mert ez is döntő lehet.
A rangadó szombaton 15 órakor kezdődik (figyelem, változott az eredeti időpont!), és aki ott szeretne lenni, az továbbra is tud belépőt vásárolni, erről részleteket ITT olvashat. Felhívjuk a helyszínre utazó szurkolóink figyelmét, hogy a hazai klub az Ipar-csatorna felől, az egykori kemping melletti parkolókat biztosítja számukra, és erre az útszakaszra csak a vendégszektorba szóló jeggyel vagy voucherrel rendelkező FTC-drukkerek hajthatnak be. A vendégszektorba szóló jeggyel rendelkező szurkolók csak a vendégbejáraton léphetnek be az arénába. A sportcsarnokban található büfék a találkozó lefújása előtt 10 perccel zárnak.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Győr, Audi Aréna
Időpont: 2025. október 11., szombat, 15 óra
Játékvezetők: Bócz László és Wiedemann Viktor
Jegyvásárlás: részletek ITT.
Simon Petra tizenegy góllal és fantasztikus teljesítménnyel segítette a csapatot a Metz ellen.
Női kézilabdacsapatunk az első félidő végét nagyon elrontotta, később pedig nem tudott már egyenlíteni.
Női kézilabdacsapatunk szombaton 18 órától vívja a Metz elleni visszavágót, amelyet döntetlenről kezd.
A BL-negyeddöntő első felvonásán öt gólt szerző beállónkat kérdeztük női kéziseink metzi visszavágója előtt.
A Metz ellen több nagy bravúrt is bemutató kapusunk büszke csapata teljesítményére - VIDEÓ!
Női kézilabdacsapatunk fordulatos mérkőzés után, a végén egyenlítve harcolt ki döntetlent a Metz ellen.
Női kézilabdacsapatunk negyeddöntős ellenfele az előző két idényben bejutott a Bajnokok Ligája FINAL4-ba.
A 2023-as Bajnokok Ligája-negyed- és a 2011-es KEK-elődöntő is szép emlék női kézilabdacsapatunknak.