2026. június 23.
Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját
A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

A mögöttünk hagyott évadban több akadémistánk is bemutatkozott, illetve tovább növelte felnőtt mérkőzéseinek számát női kézilabdacsapatunkban. Debütált Dancsák Vivien, Fábián Alina, Táder Luca, Szilágyi Diána és Szeibert Anna is, míg Balázs Bítia a korábbiaknál több játékpercet kapott Jesper Jensentől. Utóbbi két játékosunkkal készült interjú a Fradi TV-ben a számukra különösen emlékezetes idényről.

– Nehéz volt megszokni azt, hogy NB I-ben mások az erőviszonyok, emellett BL-ben is bedobtak néha a mély vízbe, ahol meg tényleg teljesen más szinthez kell igazodni – mondta Balázs Bítia, aki világbajnok holland szélsőnk, Angela Malestein poszttársaként szerepelt ebben az idényben is. – Nagyon sok minden történt, nagyon sok mindenért hálás vagyok, amit átéltem a csapattal.

Szeibert Anna junioregyüttesünkkel kezdte a szezont, ezáltal egy évvel ezelőtt aligha gondolt arra, hogy tavasszal Bajnokok Ligája playoff-meccset kell szinte végigjátszania Dortmundban – azaz nagyot fordult vele a világ az elmúlt hónapokban.

– Én még az ifihez tartoztam lényegében, de nagyon sokat segítettek, segítenek a lányok, meg az edzők is, pozitív visszajelzéseket kaptam az évvel kapcsolatban. Eléggé zavarban voltam első edzésen, hozzá kellett szokni ahhoz, hogy felnőttek ellen játszom. Nagyon sokat hozzátesz, hogy azoktól tanulhatunk testközelből, akiket láttunk a tv-ben, és velük együtt tudunk fejlődni.

Balázs Bítiára, Szeibert Annára, Szilágyi Diánára, és Táder Lucára a klubszezon után is fontos feladatok várnak: a juniorválogatottal szerdán kezdenek Kínában az U20-as világbajnokságon. A július 5-ig tartó jinzhongi tornán a csoportmeccseken sorrendben Tajvannal, Tunéziával és Lengyelországgal találkoznak a mieink. A mérkőzéseket az m4sport.hu élőben közvetíti.

U20-AS NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Jinzhong, Kína, 2026 június 24-július 5.)
G csoport

A magyar csapat programja:
június 24., 5:45: Magyarország – Tajvan
június 25., 5:45: Tunézia – Magyarország
június 27.: 8:00: Magyarország – Lengyelország

(az időpontok magyar idő szerint értendők)

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin