Női kézilabdacsapatunk klasszis balszélsője, Márton Gréta ijesztő sérülést szenvedett az egyébként fölényesen megnyert Dortmund elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen. Játékosunk a második félidő elején próbált a hatos fölé ugrani, de miután ellenfele szabálytalankodott, az ő lábfejére lépett, amitől csúnyán kifordult a bokája.

– Nem mertem visszanézni utólag… – árulta el Márton Gréta szerdán délután. – A meccs közben nem szoktunk erre figyelni, mert szerencsére jó pár éve bevezették azt a szabályt, hogy szigorúan büntetik, ha a szélsők a védekezésnél hosszabb lépéssel próbálják szűkíteni a támadó szögét, pont emiatt feltételezzük, hogy senki sem akar kockáztatni, ezért nem történik meg az, ami velem.

A sérülés után a kispadoknál kapott ápolást Márton Gréta, aki aztán néhány perccel később vastaps közepette tért vissza a pályára.

– Amikor megtörtént, akkor hirtelen nagyon fájt, de annyira örültem, hogy végre újra hazai pályán játszhatok a Bajnokok Ligájában a hosszabb kihagyás után, annyira dolgozott bennem az adrenalin, hogy amikor kaptam rá egy kötést és visszavettem a cipőt, azt éreztem, hogy meg szeretném próbálni. Jól éreztem magam a pályán, akartam játszani, és utána nem is volt vele gondom, szóval nem változtatott volna semmit, ha nem megyek vissza.

A meccs után viszont romlott a helyzet, ezért a hét elején szükséges volt a vizsgálatok elvégzése.

– Abban biztos voltam, hogy nincs törés, de attól tartottam, hogy esetleg a szalagok elszakadhattak. Szélsőként sajnos már jó párszor előfordult már velem hasonló, a bokám ismeri ezt a szituációt, és remélem, hogy gyorsabban is regenerálódik, de nekünk, szélsőknek különösen fontos, hogy rendben legyen. Úgy tűnik, hogy nem kell hosszabb időt kihagynom, de így is rettenetesen sajnálom, hogy nem lehetek ott a válogatottban. Rehabilitáció vár rám, kell vele dolgozni, hogy visszanyerjem a mozgástartományt, de már sokat javult – a hétvégén még járni is alig tudtam vele, most viszont már eljutottam odáig, hogy meg tudom csinálni a gyógytornafeladatokat. Sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon miért történnek most velem ezek a sorozatos sérülések, de azt remélem, hogy egy jó időre utolért az összes lehetséges sérülés. A türelem most már megvan bennem, sajnos tudom már, hogyan kell sérültként viselkedni. Amikor először sérül meg komolyabban az ember, akkor minden új és jobban megviseli, de a nyári kihagyás után már könnyebben tudom ezt a mostani helyzetet kezelni. Nagyon remélem, hogy továbbra is ebben az ütemben javul a bokám, és minél előbb újra a pályán lehetek.