2024. december 13.
Norvégia erősebb volt, bronzmeccset játszunk vasárnap
Elvesztette az elődöntőt a női kéziválogatott, de vasárnap 12 év után így is Eb-érmet nyerhet.

„Remélem, tudunk élni a lehetőséggel, és nem görcsölünk rá erre az egészre” – mondta a magyar válogatott és az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatkapitánya, Böde-Bíró Blanka a norvégok elleni elődöntő előtt a női kézilabda Európa-bajnokságon. S valószínűleg ez volt a legfontosabb kérdés a tizenkét éve várt összecsapás kapcsán (2012-ben voltunk legutóbb Eb-elődöntősök), hiszen a világ legjobb csapatával játszottunk Bécsben, szinte hazai környezetben – erről csak annyit, hogy már több, mint egy órával a kezdés előtt zengett a „Ria, ria, Hungária” az arénában.

Annak már kevésbé örülhettünk, hogy Márton Grétára ezúttal betegség miatt nem számíthatott a szakmai stáb, Janurik Kinga viszont ezúttal bekerült a meccskeretbe, így öt ferencvárosit figyelhettünk a Wiener Stadthalléban.

A kezdés egyértelműen az északiaké volt, szinte tökéletes kézilabdát mutattak be, nem igazán tudtuk megállítani őket. S közben a legkisebb hibáinkat is büntették, a 12. percben már négygólos volt a hátrányunk, nem is kellett sokat várni Golovin Vlagyimir első időkérésére (5-9). Sikerült változtatni a játék képen, feljöttünk két gólra, és láthatóan az addig visszafogottabban teljesítő Klujber Katrinnál is átszakadt egy gát, amikor meglőtte első hétmétereset, utána rögtön jött a második a találata.

Sajnos azonban csak néhány percig tartott a jó szériánk, utána ismét megállt egy kicsit a játékunk, a 23. percben először vezetett öttel ellenfelünk (8-13). Kaptunk viszont egy nagy lehetőséget a félidő hajrájára, közel két percet játszhattunk kettős emberelőnyben. Ezt a szakaszt megnyertük kettővel, és az is sokat segített, hogy Janurik pazarul szállt be a meccsbe (50% százalék felett védett az első félidőben), a szünetig még egyet faragtunk a hátrányból, és abszolút meccsben voltunk a döntőért (11-13).

A fordulás után ismét kezdtek ellépni a norvégok, nemcsak Januriktől jöttek a védések, hanem sajnos a túloldalon Lundétól is – a 40. percben már ismét öt volt közte (14-19). Próbálkoztunk becsülettel, de csökkenteni már nem tudtuk a különbséget, ez a norvég válogatott ezúttal is pokoli erős volt. Az utolsó tíz percet nyolc gólos hátrányban kezdtük, innen reális számítások szerint már nem volt esélyünk visszajönni, és nem is történt csoda: 30-22-re elvesztettük az Európa-bajnoki elődöntőt.

Ez azt jelenti, hogy vasárnap 15:15-től a bronzmeccsen leszünk érdekeltek, ellenfelünk pedig a francia–dán összecsapás vesztese lesz.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ (BÉCS)

MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 22-30 (11–13)

Cikkajánló

„A pályán és az életben is a kihívások motiválnak”

Női kézilabdacsapatunk válogatott kapusa életében nem izgult annyira, mint idén március 15-én.

Zsinórban a 75. hazai bajnokinkon maradtunk veretlenek

Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.

"Boldog nem vagyok, de elégedett igen" - Jesper Jensen

Női kéziseink döntetlent játszottak a Győri ETO-val, de vezetőedzőnk csak a mutatott játékkal volt elégedett.

Simon Petra: "Büszke vagyok a csapatra"

A Győr elleni döntetlennel zárult bajnoki rangadó után irányítónk értékelt -VIDEÓ!

Őrült meccs és döntetlen az ETO elleni csúcsrangadón

Hihetetlen küzdelem után, időntúli hetessel egyenlítve játszott döntetlent női kézilabdacsapatunk.

A rangadó, amelyen az előzmények nem számítanak

Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.

A Győrrel találkozunk a kupaelődöntőben

Női kézilabdacsapatunk a legnagyobb hazai riválisával mérkőzik az MK Final Four első napján.

Nem okozott gondot a kevés pihenő, győztünk Budaörsön

Női kézilabdacsapatunk mindkét játékrészt jól kezdte, és ezzel el is döntötte a Budaörs elleni mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin