Csaknem másfél hónap elteltével játszott újra hazai pályán női kézilabdacsapatunk, amikor szombaton délután a Krim Ljubljanát fogadta az Érd Arénában. Az összecsapás előtt egy kérdésre választ kaptunk, ugyanakkor néhány újabb felmerült. Ami eldőlt, hogy visszatértek az elmúlt hetekben hiányzó játékosaink, arra ugyanakkor választ vártunk, hogy a hosszú kihagyás után milyen állapotban lépnek pályára, egyáltalán mennyi időt képesek BL-szinten teljesíteni, valamint, hogy feldobja-e vagy esetleg túlságosan kényelmessé teszi majd a csapatot, hogy Tóth Nikolett kivételével mindenki bevethető.
Elek Gábor mindenesetre Háfra Noémit rögtön a kezdőbe nevezte balátlövőbe, Szucsánszki Zita maradt ki az előző két meccshez képest, illetve, Schatzl Nadine mehetett a balszélre, miután Julia Behnke foglalta el a helyét beállóban. További érdekesség volt, hogy az első negyed órában nem cseréltünk védekezés és támadás között, Behnke és Alicia Stolle védekezett középen.
Az első 15 percben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Kulcspillanat volt, amikor a 13. percben 7-5-ös szlovén vezetésnél Bíró kivédett egy hétméterest! Gyorsan feljavult a támadójátékunk, Angela Malestein duplájával pedig kiegyenlítettünk. Bölk is lendületbe jött, szükség is volt rá, mert a védekezésben becsúszó hibákat rendre kihasználták a vendégek. Hol mi, hol a Krim vezetett két góllal. Bíró újabb hetest védett, majd a 25. percben éppen egy védésnél klasszisunk megsérült. A félidő egy-egy gyors góllal zárult, így 14-1-4-ről várhattuk a folytatást.
A második játékrész ugyanúgy kezdődött, mint az első és Bíróval a kapuban, ugyanis játékosunk sérülése nem volt komoly, folytatni tudta a játékot. A Krim ugyan elhúzott kettővel, de a Fradi remek védekezéssel és támadójátékkal fordított. Ki más, mint Malestein révén, aki a 38. percben már a hatodik gólját lőtte. A 40. és az 50. perc között többször is sikerült két góllal vezetnünk, ráadásul amikor a szlovének közelebb léptek, mindig volt válaszunk. Mikor máskor, mint a hajrára összeállt a védekezésünk, Szucsánszki Zita, Klujber, majd Bölk góljával öttel elhúztunk. A szlovéneken az időkérés sem segített, az utolsó négy percet már hétgólos előnyből kezdtük meg. A Krim a végére teljesen szétesett, közel 10 perc után találtak be, de ez már csak a kozmetikázásra volt elég. Az FTC-Rail Cargo Hungaria kiváló második félidei játékának köszönhetően 32-25-re legyőzte Érden a Krim Ljubljanát!
KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–RK KRIM MERCATOR LJUBLJANA (szlovén) 32–25 (14–14)
Érd, 1000 néző. V: Vranes, Wenninger (osztrákok)
FTC: BÍRÓ B. – MALESTEIN 10 (2), Stolle 1, Kovacsics, Behnke, Háfra N. 2, Schatzl Nadine 2. Csere: Janurik (kapus), Pásztor N., KLUJBER 6 (2), Csiszár-Szekeres, SZUCSÁNSZKI 4, BÖLK 5, Márton G. 2, Kovács Anett. Edző: Elek Gábor
LJUBLJANA: Riszovics – Zickero 1, SERCIEN-UGOLN 4, Zabjek 1, Vieira 4 (2), KONATAR 4, Pletikosic 1. Csere: Vojnovic (kapus), Ljepoja 1, van Kreij 3, Klemencic, Vucko 2 (1), Svetik 2, Kojics 2. Edző: Uros Bregar
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–2. 11. p.: 5–4. 13. p.: 5–7. 23. p.: 9–11. 27. p.: 13–11. 38. p.: 18–17. 43. p.: 21–21. 46. p.: 23–21. 48. p.: 23–23. 55. p.: 30–23
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/3
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Nagyon jól felkészített, jó képességű és széles támadórepertoárral rendelkező Ljubljanát sikerült legyőznünk. Az első félidőben látszott rajtunk, hogy közel negyven napja nem játszottunk ebben az összetételben, támadásban és védekezésben is elmaradtunk attól a teljesítménytől, amelyre képesek vagyunk. Az utolsó negyed órában fegyelmezett védekezéssel fel tudtuk őrölni az ellenfelet.
Uros Bregar: – Az első félidőben jobban teljesítettünk, sok jó lehetőségünk volt, mégsem tudtunk élni ezekkel. Szünet után hazai részről a távoli lövésekkel és a jobbszéllel nem tudtunk mit kezdeni. A hajrában a Ferencváros egyértelműen jobb volt és megérdemelten győzött.
A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.
A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.
Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.
A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.
A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.
A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.
Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.
Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.