Jól kezdte az idényt női kézilabdacsapatunk, hiszen a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is magabiztos győzelmet aratott még annak ellenére is, hogy az első félidő egyik találkozón se volt tökéletes. Amint azt megszokhattuk, pörög tovább az évad, szerdán már itt az újabb összecsapás, méghozzá a nehezebb fajtából.
A Mosonmagyaróvár otthonában játsznak lányaink, ott pedig az elmúlt években rendre szoros meccseket vívtak, s bár jobbára sikerült megszerezni a két pontot, 2023 februárjában egy döntetlen is becsúszott (22-22).
– Komoly kis mérkőzésre számítok, hiszen a Mosonmagyaróvár már megmutatta, hogy nagyon közel van az élcsapatokhoz, főleg, ha hazai pályán játszik – emelte ki Tomori Zsuzsanna. – Csalóka szerintem az győri mérkőzésük eredménye, mert voltak nagyon jó periódusaik. A videózásoknál az új játékosok is láthatták, hogy milyen hangulat szokott lenni ott, szóval mindenki tisztában van vele, hogy ez lehet az első igazán komoly mérkőzésünk az idényben.
A Móvár az első fordulóban a Győr otthonában lépett pályára és szenvedett vereséget – az ETO szemernyi esélyt se hagyott vendégének, már negyed óra után hét, a szünetben tizenegy gól volt a különbség, a végeredmény 32-21 lett. Ellenfelünk tavalyi keretéből több alapember is távozott, Szemerey Zsófi a Metzhez, Pásztor Noémi a CSM Bucuresti-hez, Tóth Nikolett pedig a DVSC-hez igazolt, vagyis némileg átalakult együttes fogad majd bennünket.
– Nem tartunk még ott, ahol szeretnénk, de jó úton vagyunk – folytatta Tomori. – Jó lépcsőfok lesz a következő mérkőzés, harcias, agresszív ellenfélre számítok, szóval fel kell kötnünk a gatyát, de meg kell ugranunk, hiszen nem szeretnénk pontot veszíteni.
A vendégszektorba szóló jegyeket a helyszínen, a 18 órakor nyíló pénztárban lehet megvenni. Emlékeztetjük szurkolóinkat, hogy szombaton, szeptember 14-én újra hazai Bajnokok Ligája-meccset rendezünk - a Podravka Vegeta elleni meccsen nem lehet más a cél, mint az újabb győzelem! Jegyvásárlás a meccsjegy.fradi.hu-n!
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
2. forduló
Motherson Mosonmagyaróvár - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: UFM Aréna
Időpont: 2024. szeptember 11., szerda, 19 óra
Játékvezetők: Horváth Péter és Marton Balázs
TV: M4 Sport
Jegyár: 2900 Ft - álló, 3500 Ft - ülő (a helyszíni jegyárak 500 forinttal drágábbak)
Női kézilabdacsapatunk Esztergom elleni győzelmét nyolcgólos beállónk értékelte.
Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.
Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.
Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.
A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.
Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.
Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.
Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.