2024. december 23.
Rövid, de tartalmas a karácsony Klujber Katrinnak
December 26-án folytatódik a munka, de addig családi körben pihen a csodás évet záró kézilabdázónk.

December 15-én ért véget a női kézilabda Európa-bajnokság, amely fantasztikus sikerrel, magyar bronzéremmel zárult, és amelyet követően a ferencvárosi játékosok megkapták a jól megérdemelt pihenőjüket. Gyors feltöltődésre van szükség, hiszen december 28-án már újra bajnoki mérkőzésen kell pályára lépni, januártól pedig folytatódik a nagyüzem, szinte szusszanás nélkül jönnek majd az újabb feladatok.

Addig azonban itt a karácsony, és ezzel együtt a tökéletes lehetőség mind a mentális, mind a fizikális feltöltődésre. Köztudott, hogy Klujber Katrin számára a család rendkívül fontos, ezért ebben az időszakban szüleivel és testvéreivel tölti a lehető legtöbb időt.

– Ahogy véget ért az Eb, igyekeztem gyorsan elengedni a kézilabdát, nagyon sok minden történt velünk az elmúlt hetekben, és kevés idő jut a kikapcsolódásra, de szerencsére sikerült, nem foglalkoztam vele egyáltalán – mondta Klujber Katrin, aki szinte mindent megnyert 2024-ben, bajnok és Magyar Kupa-győztes lett, Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, gólkirály lett a bajnokságban és az Eb-n, valamint a kontinenstorna és az olimpia all star csapatába is beválasztották. – A szűk család mellett ezekben a napokban találkozom a rokonokkal is, és még csak nem is mozdulok ki nagyon, hiszen ők látogatnak meg minket. Nagyon jókat beszélgetünk, év közben alig jut ilyesmire idő, és imádok ilyenkor a testvéreimmel játszani, vagy épp sütni, főzni, teljesen kikapcsolódom ezektől. A kedvencem a húsos káposzta, az biztosan nem maradhat ki a karácsonyi menüből.

Cikkajánló

Balaton, Szantorini, Kína - itt nyaralnak játékosaink

Női kézilabdacsapatunk tagjait a nyári szünet előtt faggattuk arról, hogy hova utaznak a pihenő alatt.

Szabadkártyát igényeltünk a Bajnokok Ligájára

Az Európai Kézilabda Szövetség közzétette, hogy mely csapatok neveztek a 2026/2027-es Bajnokok Ligájába.

Ez az idény a statisztikák alapján is Simon Petráé volt

Az évad vége után megnéztük azt is, hogy ki töltötte a legtöbb időt a pályán és ki lőtte a legtöbb gólt.

Alicia Stolle nagy hírrel szolgált a Fradi-drukkereknek

A klubunkkal bajnok német kézilabdázó váratlan választ adott, amikor a visszatéréséről kérdeztük.

Emléktáblát kapott a Fradi örökös bajnok kézilabdázója

Csajbókné Németh Erzsébet tiszteletére a Kertvárosi Olimpikonok Parkjában helyeztek el emléktáblát.

„Azokkal szeretek dolgozni, akik érzik a felelősséget”

Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője őszintén értékelte a Ferencvárosnál töltött első idényét.

Könnyek és nevetés - ilyen volt női kéziseink évzárója!

Dragana Cvijics nem bírta sírás nélkül, de a bakiparádét már ő sem bírta nevetés nélkül - VIDEÓ!

Cvijics-gól és fölényes győzelem zárta az évet

Női kézilabdázóink szezonzáró mérkőzésének utolsó gólját a pályafutását befejező Dragana Cvijics lőtte.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin