
Ahogy arról beszámoltunk, Elek Gábor csapata fantasztikus, 31-22-es győzelmet aratott a Győri ETO ellen az Elek Gyula Arénában, ahol immáron szurkolóink is a helyszínen segíthették csapatunkat. Klujber Katrinék óriási tettet vittek véghez, hiszen a Bajnokok Ligája- címvédő győrieket utoljára 2017. október 31-én tudtuk a bajnokságban legyőzni. A kiütéses diadal mellett talán a legfontosabb tény, hogy ezzel a sikerrel csapatunk a saját kezébe vette a sorsát, már ami a bajnokság végkimenetelét illeti.
Az egymás elleni mérleg nekünk kedvez
Győzelmünkkel pontszámban utolértük a győrieket ( 40-40 ponttal állunk), és ugyan a gólarányuk sokkal jobb a mienknél, azonos pontszám esetén nem ez, hanem az egymás elleni eredmény a döntő. Ebben pedig a mi állunk jobban, ugyanis Bíró Blankáék a Népligetben kilenc góllal győztek, míg a Győr az AUDI Arénában csak hattal tudott minket megverni, vagyis három góllal Márton Grétáék a jobbak.
Öt hibátlan meccs kell a bajnoki címhez
Elek Gábor csapatának innentől kezdve egyetlen dologra kell figyelnie, méghozzá arra, hogy legalább ugyanannyi pontot szerezzen a hátralévő öt fordulóban, mint a fő riválisunk. Legközelebb május 8-án, a bajnokságban 12. helyen álló Boglári-Akadémia SZISE vendégeként lépünk majd pályára, majd május 19-én, szerdán az Érd ellen mérkőzünk, szintén idegenben. Három nappal később pedig megyünk Debrecenbe, akik ellen hazai pályán sem volt egyszerű dolgunk. Május 25-én az Alba Fehérvár KC lesz az ellenfelünk, és végül május 29-én, hazai pályán zárjuk a bajnokságot az MTK ellen. A bajnoki címhez öt mérkőzésen át vezethet Szucsánszki Zitáék útja.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria hátralévő mérkőzései:
2021.05.08. Boglári-Akadémia SZISE - FTC-Rail Cargo Hungaria
2021.05.19. ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria
2021.05.22. DVSC SCHAEFFLER - FTC-Rail Cargo Hungaria
2021.05.25. Alba Fehérvár KC - FTC-Rail Cargo Hungaria
2021.05.29. FTC-Rail Cargo Hungaria - MTK
Válogatott irányítónk párjával közösen készíti a karácsonyi menüt, majd ”rárobban” a polgári jog tanulásra.
Klasszis kapusunk kisfia egyelőre kézzel nyúl a labdáért, de nem dőlt még el a ”sportágválasztás”.
Bordás Réka a Ferencváros színeiben a magyar bajnoki és a Magyar Kupa-trófeát is elhódította már.
Női kézilabdacsapatunkban folytatja karrierjét 2026 nyarától az olimpiai bronzérmes Michala Möller.
Klasszis norvég kézilabdázónk a harmadik világbajnoki címét nyerte vasárnap Rotterdamban. Interjú.
Az első félidőben még Emily Vogelék irányítottak, végül az északiak örülhettek a női kézi-vb döntőjében.
Vasárnap délután Németország–Norvégia világbajnoki döntőt és Hollandia–Franciaország bronzmeccset rendeznek.
A magyar női kézilabda-válogatott búcsúzott a világbajnokságtól, de szoríthatunk még Fradi-játékosoknak.