2026. augusztus 7.
Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen
Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Először láthatták szurkolóink a 2026/27-es évadban női kézilabdacsapatunkat, a keddi, MTK elleni 3x 25 perces zárt kapus találkozó után péntek délután a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC Skyline látogatott az Elek Gyula Arénába. Ennek megfelelően nagy volt az érdeklődés, az ülőhelyek túlnyomó részét elfoglalták szurkolóink, akik azt is láthatták, hogy Hársfalvi Júlia, Márton Gréta és Mette Tranborg – elővigyázatosságból – ezúttal nézőként figyeli pályán zajló eseményeket.

Nem kezdtük rosszul a találkozót, a mieink közül az első nyolc percben Angela Malestein szerzett három gólt, nagyrészt ennek köszönhetően vezettünk 5-4-re. Ezt követően többet hibáztunk a befejezéseknél, mint ellenfelünk, így fordult az állás – a 16. percben Jesper Jensen 10-8-as debreceni vezetésnél kért időt. Trénerünk sokat cserélt, láthatóan célja volt, hogy mind támadásban, mind védekezésben több variációt kipróbáljon, ami nem csoda, tudván, hogy felkészülési meccsről volt szó. A vendégek időközben elléptek öttel, de az első félidő utolsó két gólját a Ferencváros szerezte, így háromra olvadt a hátrányunk (12-15).

A második játékrészre a Debrecen jött ki jobban, növelték az előnyüket, de természetesen a mieink kapaszkodtak: remek ferencvárosi szériát követően néhány perccel később már csak kettő volt közte (18-20). Az egyenlítés ugyan nem jött össze, de a tábor buzdítása mellett

mindhárom új mezőnyjátékosunk (Michala Möller, Elizabeth Omoregie, Lysa Tchaptchet) megszerezte első gólját a ferencvárosi közönség előtt.

Végül 31-28-ra a DVSC nyerte a mérkőzést, amelyen láthatóan sok mindent kipróbált a szakmai stáb, s ebből hasznos tapasztalatokat vonhatott le a folytatásra.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az FTC-Toyota Kovács augusztus 13-i, Esztergom elleni, szintén nyílt edzőmérkőzése is a Fradimédia Youtube+ csatornáján lesz látható. A klubtagságról és a csatlakozásról részleteket ITT olvashat. 

NŐI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Toyota Kovács – DVSC-Skyline 28-31 (12-15)
Gólszerzők: 
Simon 6, Malestein 5, Möller 5, Ingstad 3, Klujber 3, Tchaptchet 2, Balázs 1, Bordás 1, Dancsák 1, Omoregie 1, ill. Toublanc 10, Ivancok-Soltic 5, Petrus 5, Csernyánszki 4, Hámori 3, Juhász K. 2, Kobylinska 1, Tóvizi 1

Jesper Jensen: – Arra tökéletes volt ez a mérkőzés, hogy felmérjük, hol tartunk. Ez még csak az előszezon eleje, pár hete dolgozunk együtt, így természetesen rengeteg dologban kell fejlődünk. A kemény edzésmunka miatt jelenleg kicsit fásultabbak, lassabbak vagyunk, de amint elkezdünk finomhangolni, visszatér majd a frissesség. Nem aggaszt az eredmény, a Debrecennek mindig kiváló képességű játékosai vannak, láthatóan jó állapotban voltak, mi pedig pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy hol tartunk most.

__________________

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes, vissza is nézhető közvetítéseivel (női kézilabdacsapatunk augusztus 13-i Esztergom elleni meccse is itt lesz látható), állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, további részletek ITT!

Cikkajánló

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

Veretlenek csatája – jön az ETO elleni bajnoki

Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin