2021. október 31.
Szűk körbe lépett a Fradi - száz győzelem érdekességei
Három edző osztozik a száz sikeren, görög csapatot győztünk le legjobban, a németek „szenvedtek” legtöbbet.

Amint arról beszámoltunk, női kézilabdacsapatunk szombaton este szoros meccsen legyűrte a Buducsnoszt Podgoricát, ez pedig, túl azon, hogy együttesünk továbbra is veretlen az idény során, azt is jelenti, hogy elérte a bűvös százas határt a Bajnokok Ligája-győzelmek tekintetében.

A korábban Bajnokcsapatok Európa Kupája néven futó legrangosabb nemzetközi kupasorozat 1994-ben kapta meg a ma is használt elnevezést. Azóta a mieinken kívül öt klub – a Larvik, a Hypo, a Krim Ljubljana, a Buducsnoszt és a Győr – tudott százszor diadalmaskodni a BL-ben, vagyis meglehetősen szűk körbe lépett be a Ferencváros. Ennek apropóján gyűjtöttünk össze néhány érdekességet, statisztikai mutatót a száz győztes meccsel kapcsolatban.

A száz győzelmünkkel összesen tizenhat ország csapatait szomorítottuk. A legtöbbször, tizenkilencszer német klubok ellen szereztünk két pontot, és talán meglepő lehet, hogy ezen a ranglistán a második helyen a norvégok állnak tizenkét Fradi elleni vereséggel. Az egyébként a közelmúlt legjelentősebb kézilabdanemzetei közé tartozó Norvégia klubcsapatai ellen tehát nem ment, vagy mondhatjuk, hogy nem megy rosszul. Közülük legtöbbször, ötször a Larvikot múltuk felül, a legutóbbi három siker azonban a 2021-es BL-győztes Vipers ellen jött. Kilenc-kilenc dán és francia klub elleni diadalt számolunk, míg orosz és montenegrói együtteseket hét-hét alkalommal győztünk le. A legtöbbet a Metzet, a Buducsnosztot és a Thüringert keserítettük, mindhárom klub hétszer „esett áldozatul”, legnagyobb különbséggel pedig a görög Anagennisi Artast múltuk felül (42-16). Bár az emlegetett százba nem tartozik bele, mert csak selejtező volt, ám említést feltétlenül érdemel a ciprusi Kefalovrysos Kythreas elleni, szorosnak nem nevezhető kétmeccses párharc. Előbb idegenben 69-7-tel, majd hazai pályán, figyelem, 82-9-cel intéztük el Kythreas legjobbjait.

A száz BL-győzelmünkön három tréner osztozik: Zsiga Gyulának egy jutott, Németh Andrásnak negyvenegy, a jelenlegi vezetőedzőnk, Elek Gábor pedig ötvennyolc sikernél jár. Nem véletlenül emlegetjük oly sokszor, hogy a hazai pálya a Ferencváros életében mekkora segítséget jelent – a megnyert összecsapások hatvanhét százaléka saját közönségünk előtt zajlott. Az egy idényben megnyert meccsek száma az előző szezonban volt a legtöbb, de kissé torzítja az eredményt, hogy az átalakított lebonyolítás miatt a korábbiaknál többször léptünk pályára. A legjobb arányban a 2002/2003-as idényben nyertük a mérkőzéseket, nyolcból hatszor szereztük meg a pontokat, de hiába csak a Viborg (34-26) és az El Osito L'Eliana Valencia (35-26) bizonyult nálunk jobbnak abban az évben, utóbbi a negyeddöntőben búcsúztatott minket. Százkilencvennégy meccs kellett a száz győzelemhez, vagyis átlagban minden második mérkőzését húzta be a Fradi a BL-ben az elmúlt huszonhét évben.

Szívmelengető érdekesség, hogy az első BL-győzelmet elérő csapatból ma is a klubért dolgozik Kökény Beatrix, Pádár Ildikó, Fiedler Erika, Fiedler Adrienn, Szarka Éva és Tóth Beatrix is.

Itt tartunk most, 2021-ben, száz győzelemnél és ezernyi felemelő emléknél – reméljük, bízunk benne, hogy folytatás következik.

Cikkajánló

Vilde Ingstad: „Lépésről lépésre javul a játékunk”

Női kézilabdacsapatunk Esztergom elleni győzelmét nyolcgólos beállónk értékelte.

8 Ingstad-gól és győzelem a felkészülési mérkőzésen

Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.

Omoregie: „Mintha mindenki egy nagy család tagja lenne”

Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin