2025. augusztus 15.
Többszáz néző előtt győztük le a DVSC-t edzőmeccsen
Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a fordulás után azonban pontosabban játszottunk.

Először játszott nyílt edzőmérkőzést női kézilabdacsapatunk a nyáron, ez pedig sokakat kicsalogatott az Elek Gyula Arénába: a péntek koradélutáni időpont ellenére az ülőhelyek kis híján megteltek. Nagy tapsot kaptak a játékosok a bemutatásnál, az újak, Mette Tranborg és Vilde Ingstad, valamint a kispadoknál Jesper Jensen és Kristian Danielsen talán még a többieknél is erősebbet.

Már-már meccshangulatban kezdődött a találkozó, a pályán azonban érezhető volt, hogy még egyik csapat sincs rajtra készen, főleg a felállt fallal szembeni támadások akadoztak itt is, ott is. Eleinte a vendégek éltek jobban a lehetőségeikkel, 3-1-re vezettek, de ennél jobban nem szakadtunk le, sőt, 5-4-nél először nálunk volt a fór. Ezzel együtt is úgy tűnt, a Debrecen ügyesen használja azt az előnyét, hogy évek óta ugyanabban a rendszerben, ugyanazok elvek mentén játszik, míg a mieink csupán szűk egy hónapja gyakorolják a Jesper Jensen által kérteket. Vezetőedzőnk a Janurik Kinga, Márton Gréta, Emily Vogel, Simon Petra, Dragana Cvijics, Mette Tranborg, Angela Malestein hetest küldte kezdésnél a pályára, támadásban pedig Klujber Katrin váltotta Tranborgot, de viszonylag gyorsan pörgette a csapatot. Cvijics góljai hozták a fordítást az elején, később Bordás Réka is jól dolgozott a falban, de szemmel láthatóan a lerohanásokból voltunk leginkább veszélyesek, a támadójátékon még kell javítani az első fordulóig.

Egy góllal vezettünk harminc perc játék után, a második játékrészt azonban ragyogóan kezdtük, öt perc alatt hat gólt lőttünk, miközben egyet sem kaptunk. Elöl Simon és Vogel volt a legeredményesebb, hátul a védekezésünk lett feszesebb, valamint a szünetben pályára érkező Laura Glauser is kiválóan teljesített. Ahogy lendületet vettünk, egyből jobban működött a játékunk, néhány különösen szép gólnak is örülhettünk - például Klujber Katrin kínai figura után, jobb kézzel talált be. A vendégek nem tudtak faragni a hátrányukból egészen a hajráig, amikor kissé talán könnyelművé váltunk, egy-egy hiba után lassabban értünk vissza, és így háromra olvadt az előnyünk, pedig korábban már hétnél is jártunk. Persze, az eredmény abszolút másodlagos a felkészülés során, ellenben számos verziót kipróbáltunk, láthattunk hét a hat elleni támadójátékot, vagy épp hat a hat ellen, de két beállóval is próbálkoztunk.

Mindent egybevetve rendkívül hasznos mérkőzésen vagyunk túl, ahol végül kettővel győztük le a jó erőkből álló, Bajnokok Ligája-induló DVSC-t.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy elindult a Bajnokok Ligája-mérkőzésekre a bérletek értékesítése, részleteket ITT találhatnak, csapatunk menetrendjéről pedig EZEN az oldalon tájékozódhatnak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Rail Cargo Hungaria - DVSC Schaeffler 28-26 (13-12)
Elek Gyula Aréna, 700 néző, vezette: Sándor György és Szabó Balázs

Gólszerzők: Vogel 5, Malestein 4, Simon 4 (3), Klujber 4, Márton 3, Cvijics 3, Dmitrijeva 2, Kanor 2, Hársfalvi 1.

Cikkajánló

Balatonboglárra utazunk utoljára az idényben

Női kézilabdacsapatunk a NEKA otthonában lép pályára vasárnap 18 órakor a K&H liga 25. fordulójában.

Vegyes érzésekről beszélt Jesper Jensen

Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.

Óriási csatában nyertük meg a DVSC elleni rangadót

Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.

Mészáros Virág a következő idényt is kölcsönben tölti

Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.

Szombaton jön az idény utolsó rangadója

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.

Ötvenegy gólt lőve győztünk Dunaújvárosban

Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.

Megerőltető időszak után utazunk Dunaújvárosba

Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.

Hoztuk a kötelezőt, harmadikként zártunk a kupában

Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin