2022. június 10.
Tomori Zsuzsanna visszatér!
A hétvégén a negyedik BL-aranyát begyűjtő kézilabdázó korábban öt éven át szerepelt már a Ferencvárosban.

Tovább erősödik klubunk Magyar Kupa-győztes női kézilabdacsapata, hiszen júliusban már a Ferencvárosnál kezdi meg a 2022/2023-as idényre való felkészülést a korábbi közönségkedvenc, Tomori Zsuzsanna!

Aligha kell ferencvárosi körben különösebben bemutatni őt, hiszen öt éven át, 2010 és 2015 között már szerepelt a Népligetben, sőt, a szurkolók egyik kedvencének számított, amihez jelentősen hozzájárult, hogy a kétszáz Fradi-meccsén 1067 gólt lőtt. Az FTC-vel magyar bajnok lett, illetve két örökké emlékezetes KEK-aranyat is nyert, de a pályafutása során ezeken kívül is számos trófeát gyűjtött: összesen nyolcszoros magyar bajnok, hatszoros Magyar Kupa-győztes, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes, kétszeres KEK-győztes és EHF Kupa-győztes is.

Miután 2015-ben eligazolt a Fraditól, előbb Győrben töltött négy évet, majd kettőt Siófokon, míg a legutóbbi idényt a norvég Vipers Kristiansand játékosaként teljesítette, s elsősorban védekezésben nyújtott kimagasló teljesítményével segítette klubját Bajnokok Ligája-elsőséghez.

„Hihetetlenül boldog vagyok, a BL-döntő után megtudtam, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, és egy-két nap alatt le is tisztázódott minden – mondta Tomori Zsuzsanna. – Nagyon rég terveztem már, hogy visszatérnék ide, ezért egy percig nem gondolkodtam rajta, hogy szeretnék élni a lehetőséggel, ha már megkaptam. Ebben a csarnokban, ebben a közegben minden érzés visszajött, ami bennem volt régen. Titokban bíztam benne, hogy lehetek még Fradi-játékos, és sikereket érhetek el a Fradival, mert speciális, nagyon jó érzés volt mindig is ebben a közegben játszani. Nagyon szeretnék a Fradival is FINAL4-ba jutni, és biztos vagyok benne, hogy az az esemény telt ház előtt, hihetetlen hangulatban zajlana – csodálatos dolog lenne.”

Görög Zsolt, a szakosztály ügyvezető igazgatója szerint nagyot lép előre együttesünk Tomori megszerzésével.

„A Bajnokok Ligája négyes döntőjében is szembetűnő volt, hogy Zsuzsi milyen szintet képvisel, az aranyérmes csapat vezére volt védekezésben, illetve a döntő hajrájában fontos gólokat is szerzett – elevenítette fel a sportvezető. – Az idény során szinte végig ugyanezen a színvonalon teljesített, és bízom benne, hogy a Fradival is odaér Európa legjobb négy csapata közé. Hiszem, hogy rengeteget jelenthet a csapatunknak a céljaink eléréséhez, vele elöl és hátul is jelentősen nőtt a variációs lehetőségek száma.”

Cikkajánló

Kapaszkodtunk a fordulás után, de a csoda elmaradt

Nagyon rossz első félidő után a másodikban felcsillant a remény a fordításra, de a végére nem maradt erő.

Egy kis plusz kellene még az első meccshez képest

Egyetlen gól női kézilabdacsapatunk hátránya a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágó előtt.

Ezúttal nem volt kérdéses a Budaörs elleni siker

Tanult őszi hibájából női kézilabdacsapatunk, koncentráltan játszott és otthon tartotta a két pontot.

Ősszel megtapasztaltuk: figyelni kell a Budaörsre

Már csak hat mérkőzés van hátra a női kézilabda NB I-ből – a 21. fordulóban a Budaörsöt fogadja női csapatunk.

Lekics: „Egy gól? Még teljesen nyitott a párharc”

Az FTC hét gólt szerző kézise szerint kiválóan játszottak, de a dánok kulcsjátékosát el kell kapni - VIDEÓ

Gigászi csata végén minimális hátrányba kerültünk

Óriásit küzdött női kézilabdacsapatunk az Esbjerg ellen, s bár egygólos hátrányba került, nem dőlt el semmi.

„Nincs nyári szabadságunk. És? Ezért dolgoztunk!”

Női kéziseink megszerezték az olimpiai kvótát, sőt, FTC-játékosok egymás ellen játszanak Párizsban – VIDEÓ

Telt ház előtt jöhet a BL-negyeddöntő

Kézilabdacsapatunk az idény során harmadszor találkozik az Esbjerggel, amely ellen tavaly elődöntőt vívott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin