2026. január 23.
Tovább zárkózhatunk, de ahhoz győzni kell
Női kézilabdacsapatunk szombaton 16 órakor hazai pályán fogadja a szlovén Krim OTP Group Mercatort.

Noha valamelyest célnak tekinthettük női kézilabdacsapatunk szerdai, NEKA elleni bajnokija előtt a lendület megőrzését, nem állíthatjuk, hogy ez a hatvan perc alatt végig sikerült. De ahogy Jesper Jensen is elmondta a találkozó után: vannak ilyen meccsek az idény során, pláne, ha hirtelen felborul a megszokott rotáció. Összesen tizenkét fő szerepelt a keretben, miután négy mezőnyjátékosunk is hiányzott, de bízhatunk benne hogy közülük lesz, aki vállalhatja majd a játékot szombaton.

Amikor már újra Bajnokok Ligája-összecsapás következik, méghozzá hazai pályán, a Krim OTP Group Mercator ellen.

– A Krim a tabella második felében található, de ez nem számít, nem szabad ebből kiindulnunk, mert jó csapatuk van, egyénileg jó képességű játékosok alkotják a keretet – figyelmeztetett világ- és olimpiai bajnok beállónk, Vilde Ingstad. – Nagyon komolyan kell vennünk őket, nem indulhatunk ki abból, hogy mi volt korábban vagy az előző meccseken, mert minden mérkőzésnek saját története van. Jól kezdtük a januárt, úgy érzem, hogy jól végezzük a dolgunkat, de nem vagyok teljesen elégedett azzal a szinttel, ahol most állunk, és a legfontosabb, hogy nem hibázhatunk, ha el akarjuk érni a célunkat.

Az elmúlt hetekben azt sikerült elérni a sorozatos győzelmekkel, hogy a saját kezünkbe vettük a sorsunkat, de az út egyáltalán nem könnyű, és minden bizonnyal egy esetleges Krim elleni pontvesztés újra kivenné a kezünkből az irányítást. Az is biztos, hogy a remélt győzelem esetén legalább az egyik előttünk lévő csapatot utolérjük vagy megelőzzük, hiszen a Brest az Odensét fogadja. A Krimmel kapcsolatban azt érdemes rögzíteni, hogy jelen pillanatban a csoport hetedik helyén áll, ugyanakkor okozott már meglepetést a sorozatban, amikor legyőzte a CSM Bucuresti-et 31-27-re. A csapatban három kiemelkedő játékos található, az egyaránt francia Grace Zaadi és Tamara Horacek, valamint Ana Abena – ők hárman lőtték az együttes góljainak közel felét, vagyis elsősorban az ő megfékezésük lehet a siker kulcsa. A ljubljanai mérkőzésen ősszel ez egyébként viszonylag jól sikerült, és nem is maradt el a győzelem.

A mieink a NEKA elleni bajnokit követően a szokott menetrend szerint készültek, csütörtökön a játékosok videózás után konditermi edzésen vettek részt, pénteken pedig a taktikai elemek pontosításán volt a hangsúly. A mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik, belépőt váltani online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig 13 órától a helyszínen lehet.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-csoport, 13. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Krim OTP Group Mercator
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2026. január 24., 16 óra
Játékvezetők: Dragana Jakovljevic és Danijela Sando Kovacevic (szerbek)
Jegyvásárlás: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig 13 órától a helyszínen lehet.
TV: Sport 1

Cikkajánló

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

Veretlenek csatája – jön az ETO elleni bajnoki

Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin