Márton Gréta kiadta a „jelszót” kedden: „Higgadtnak kell maradni akkor is, amikor minden lángol…”  Márpedig „lángolt”: egy gombostűt se lehetett leejteni az Elek Gyula Arénában szerdán este, olyan volt a hangulat, mint amilyet a Fradi-Győr rangadó megérdemel, és amilyet a Fradi-szurkolókon kívül nem sokan tudnak teremteni ebben a sportágban. A kezdés előtt klubunk elnöke, Kubatov Gábor köszöntötte nyolcvanadik születésnapján a Ferencváros és a magyar kézilabda legendáját, a játékosként világbajnoki címet nyert Takácsné Giba Mártát, akit zúgó taps fogadott a játéktéren. A fényképek elkészülte után aztán jöhetett a meccs, s bár az első három támadásunkból nem esett gól, utána kétszer villant Emily Bölk, s szurkolóink, ha lehet, még egy fokozatot feljebb kapcsoltak. Előbb csak tartottuk a lépést a vendégekkel, majd a kilencedik percben, Klujber Katrin találatával átvettük a vezetést (4-3).

Ahogyan azt várhattuk, kőkemény csata zajlott a pályán, ezer fokon égett mindkét együttes, így belecsúszott a játékba jó néhány kiállítás. Kettős emberelőnyben nagy esélyünk volt, hogy ellépjünk az egy-két gólnál is többel, ezzel azonban nem éltünk, s egyenlített a Győr (8-8).

Az előnyt viszont nem adtuk, az utolsó tíz percre Dragana Cvijics gólja után plusz kettővel fordultunk, miközben nem kérdés, a szezon eddigi legfeszesebb, legkeményebb védekezését mutattuk be – ez is kellett ahhoz, hogy a 26. percben már háromgólos hátrányban kérjen időt az ETO (13-10). Nagyon koncentráltan kellett teljesíteni ahhoz, hogy őrizzük az előnyt, de Tomori Zsuzsanna és Béatrice Edwige varázslatos volt hátul, Emily Bölk, Andrea Lekics és Dragana Cvijics pedig elöl. Reméltük, hogy a szünetig legalább egy gól megmarad a fórból, de ennél sokkal jobb forgatókönyv következett: ragyogó hajrát futottunk, Bölk hetedszer is betalált, összességében 5-1-es szériát futottunk, így 16-11-nél mehettünk pihenőre.

A második játékrészt is jobban kezdte egy hajszállal az ETO, könnyebben lőtt gólokat, mi pedig küszködtünk kissé a támadásoknál, de kettőnél közelebb nem értek a vendégek, sőt Cvijics parádés beálló-, majd Lekics szerencsés gólja után ismét néggyel álltunk jobban (21-17).

Jött az időkérés a győri oldalon, de megint az lehetett az érzésünk, mint az elmúlt években már többször is, hogy közben olyanná vált az atmoszféra, amelyben mintha eggyel mindig többen lenne a pályán a csapatunk. Extázisban játszott mindenki, a szerencsével se álltunk hadilábon, és plusz hétnél már azt számoltuk, ha csak az erő el nem fogy a végére (belül szinte csere nélkül játszottunk végig), akkor nagyon közel állunk a sikerhez.

Az utolsó tíz percre 26-20-nál fordultunk rá, s bár Lekics és Malestein kiállítása még halvány esélyt adott a győrieknek a zárkózásra, emberhátrányban is hosszú támadásokkal tudtuk csalni az időt. Kellett volna egy idegnyugtató gól – de gól helyett a sokadik Böde-Bíró Blanka-védés se volt rossz. Öttel vezettünk, amikor két perc volt hátra: eldőlt, újra legyőztük a Győrt!