2024. október 12.
Veretlen Metz vár ránk szombaton este
A francia együttes három szoros győzelemmel és egy döntetlennel a csoport harmadik helyén áll.

Csütörtökön délután utazott Franciaországba női kézilabdacsapatunk, hogy pénteken már zavartalanul edzhessen, készülhessen a Metz elleni csoportrangadóra. Nem kétséges, hogy az eddigi legnagyobb feladat előtt áll együttesünk, amely a következő hét nap alatt a francia bajnok mellett találkozik idegenben a DVSC-vel, valamint hazai pályán a négy BL-kör után velünk együtt százszázalékos Krim Ljubljanával is.

A franciák négy szoros meccsen vannak túl a Bajnokok Ligájában, jól mutatja ezt, hogy a három győzelmet és az egy döntetlent úgy érték el, hogy az összesített gólkülönbségük csupán plusz hét. A Storhamar ellen háromgólos hátrányt dolgoztak le az utolsó három percben (29-29), a Bistrita ellen négy gól volt a legnagyobb előny, de kétszer is hátrányból fordítottak (28-26), a Nykobing otthonában simának tűnő meccs (hat is volt már közte) ötvenkettedik percében döntetlen állt az eredményjelzőn, végül eggyel nyertek (27-28), a Podravka ellen pedig a lefújás előtti percekben alakult ki a legnagyobb különbség (35-31). Vagyis látszólag nincs még csúcsformában a nyáron valamelyest átalakult Metz sem, amelynek a FINAL4-ba jutott keretéből távozott mások mellett Alina Grijseels (CSM Bucuresti), Kristina Jorgensen (Győri ETO), Hatadou Sako (Győri ETO) és Louise Burgaard (Odensee) is, az érkezők oldalán a két francia visszatérő, Laura Flippes és Allison Pineau mellett két magyar játékost, Szemerey Zsófit és Vámos Petrát is megtaláljuk.

A nyár óta a Ferencvárost erősítő korábbi metzi kézilabdázó, Orlane Kanor szerint a beálló és a szélső poszt a legerősebb a Metznél, és ezt támasztja alá az is, hogy a csapat százhúsz góljából a Sarah Bouktit, Valentini Chloé, Lucie Granier hármas lőtt hatvankettőt.

Hármójuk megállítása lesz tehát az elsődleges feladat – utána pedig jöhet a támadások pontos, precíz kivitelezése. A két csapat 1995-ben találkozott először egymással, s azóta a Fradi összesen tízszer lépett pályára Metzben. A mérleg négy győzelem, két döntetlen, valamint négy szoros vereség (háromszor egy, egyszer pedig két gól döntött, amikor veszítettünk) – ezek alapján pedig a cél nem lehet más, mint a mérleg jelenleg vízszintesen álló nyelvét újra magunk felé billenteni.

 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 5. forduló

Metz Handball - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Palais Omnisports Les Arenes Metz
Időpont: 2024. október 12., 18 óra
Játékvezetők: Cristina Lovin és Simona Raluca Stancu (románok)
TV: Sport 1
Jegyvárárlás: Online ITT.

Cikkajánló

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

Veretlenek csatája – jön az ETO elleni bajnoki

Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin