2022. október 24.
FTC-Monaco: találkozzon A nagy Fradi lemez sztárjaival!
Az AS Monaco elleni meccs előtt találkozhatnak Pataky Attilával, a Hősökkel és Nyári Kálmánnal.

Nemrég jelent meg A nagy Fradi lemez, amely szinte azonnal letarolta a hazai lejátszási listákat, ami nem is csoda, hiszen a magyar zenei világ krémje működött rajta közre, úgy mint a Fonogram, illetve Artisjus-díjas Rúzsa Magdi, a magyarság összetartozásnak jelképévé váló Nélküled című dalt feléneklő Nyári Kálmán, vagy éppen a Fradi-gólok után a stadionban felcsendülő „Freed from desire” című dal magyar előadója, Dér Heni.

A Fradi lemez átütő sikere alkalmából a most csütörtöki AS Monaco elleni UEFA Európa Liga-csoportmeccsünk napjára közönségtalálkozót szervezünk szurkolóinknak, hogy a jobbnál jobb Fradi-dalok hallgatása után magukkal az előadókkal is találkozhassanak. Az október 27-én, csütörtök este 19.30 és 20.15 közötti aktivitás során jelen lesz többek között Nyári Kálmán, a Hősök, valamint Pataky Attila, akikkel közös fotót is lesz alkalom majd készíteni, de természetesen aláírást is lehet kérni.

Az új Fradi-lemezt az AS Monaco elleni meccsnapon is meg tudják vásárolni drukkereink a Groupama Arénánál a Fradi Shopban, illetve 18.00-tól a Fradi Kamionnál, valamint kapunyitástól, vagyis 18.30-tól kezdve a Fradi-minibusznál, a C2-3 és a D2-3-as szektornál található Fradi pop-up shopoknál és az MVM Gold szektornál is. Természetesen a kiadványt online is megvásárolhatják EZEN a linken!

 

Az album elérhető online is:

Spotify

Apple Music

YouTube

TikTok

iTunes Store

Deezer

Tidal

Cikkajánló

Eltemették Zwick Andrásné Kuni Katalint

Egykori kézilabdázónkat a dunaharaszti temetőben kísérték utolsó útjára.

Zöld-fehér karácsony a Fradi TV-ben!

Jonathan Levi és Kristoffer Zachariassen ünnepi menüt készít, női pólósaink karácsonyi kvíze.

Heti program

Az ünnepi héten jégkorongosainkért szoríthatunk.

Őt ünnepeljük ma

Világbajnok korábbi tekézőnk ünnepli születésnapját december 22-én.

Rá emlékezünk ezen a napon

Magyar bajnok, egykori kajakozónkra emlékezünk ma.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család négy tagját köszöntjük december 21-én.

Rájuk emlékezünk ma

A Fradi család három tagjára emlékezünk december 21-én.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család négy tagját köszönthetjük ezen a napon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin