2021. május 10.
„Ha kell, furfanggal, vagy csellel, de nyerni fogok!”
Hesz Mihállyal beszélgettünk a kezdetekről, az olimpiákról, és arról, mit vár az idei ötkarikás játékoktól.

Régi bajnokaink nyomába eredünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről régebben hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket. Ezúttal Hesz Mihály olimpiai bajnok kajakost kerestük meg, aki nemcsak rengeteget dolgozott a sikerért, hanem az eszét is használva nyerte meg az aranyérmet. A mexikói olimpián alkalmazott győztes taktikáról, az azt megelőző kudarcok tanulságairól, valamint a Ferencvárosról beszélgettünk.

- Hogyan ismerkedett meg a kajakozással?
- Mindig is egy vékony, mozgásigényes gyerek voltam, akit nagyon érdekelt a világ. Mikor 12 évesen Vácra kerültem, teljesen lenyűgözött a Duna. Megfogott ennek a hatalmas természeti csodának a léte, de féltem is tőle nagyon, hiszen nem tudtam úszni. Nem laktunk messze a folyótól, szabadidőmben a Duna-parton játszottam a többiekkel és magával ragadott az ottani pezsgő evezős élet. Azt láttam, hogy jókedvet, erőt ad ez a sportolóknak. Én is közéjük akartam tartozni, ezért amikor megszűnt az ökölvívó-szakosztály, ahol addig sportoltam, pár barátommal csatlakoztam az evezősökhöz. Az evezéshez azonban négy ember kell, de a többiek nem vették olyan komolyan, mint én, késtek az edzésekről vagy el sem jöttek. Így aztán, ha nem jött össze elég ember, beültem a gyakorló kajakokba és próbálgattam, hogy hogyan működik. Idővel egyre több időt töltöttem a kajakosokkal, aztán végül az evezést abba is hagytam. Nagyszerű érzés volt, hogy egy ilyen remek közösség befogadott.

- Milyen hatással volt önre az 1960-as római olimpia?
- Akkoriban  már bőven kajakoztam, ezért hatalmas érdeklődéssel figyeltem az olimpiai közvetítést. Szöllősi Imre abszolút éremesélyes volt, sokan a világ legjobbjának tartották. Mi, kajakos srácok együtt követtük a döntőt, ehhez csak a csónakmestert kellett megfűznünk, hogy takarításért cserébe a csónakházban nézhessük a futamot. Mindnyájan aranyéremre számítottunk, de Szöllősi végül csak második lett a dán Hansen mögött, aki egy vékony, magas srác volt, szinte alig volt rajta izom. Ez nagyon elgondolkoztatott, elkezdtem agyalni, hogy mit csinál máshogy, hogy ilyen testalkattal is győzni tudott. Más ilyesmivel nem foglalkozott, nem léteztek akkoriban nagy edzéstervek. Tudományos magyarázat, mozgáselmélet még gyerekcipőben sem járt.  Én azért elkezdtem figyelni, hogy hogyan csinálja Hansen és azt vettem észre, hogy aránylag magasan ül a hajóban, úgymond, kaszál, mert a szénakaszálás mozdulatára emlékeztetően mozgott. Ehhez nem volt szüksége nagy izmokra, ami nagyon tetszett, mert hasonló volt nekem is a testfelépítésem. Elkezdtem utánozni és működött. A versenyeken addig mindig hátul kullogtam, de a kaszálással elkezdtem nyerni. Ilyen apropóból volt a római olimpia mérföldkő számomra.

- A következő olimpián már ön is versenyzett és nagyon kevésen múlott, hogy nem lett meg az aranyérem. Hogyan távozott akkor az ötkarikás játékokról?
- Nemzetközi versenyeken mindig is jobban szerepeltem, mint az itthoniakon, így nagyon örültem, hogy a vezetőség engem vitt Tokióba. 21 évesen az olimpiai hangulattól teljesen kábultan vettem részt az eseményen. Kinyílt a világ, a földkerekség legjobbjai voltak ott körülöttem. Amíg el nem indult az első előfutam, el sem akartam hinni, hogy én itt tényleg versenyezni fogok. Aztán ahogy elindultam, megszűnt körülöttem minden. Tudtam, hogy egyrészt a Fradit, másrészt pedig a hazámat is képviselem, és hogy nem lehet olyan, hogy itt fáj, meg ott fáj, hanem mennem kell, ameddig csak tudok. Tizenöt századdal kaptam ki. Ha még öt méter van a pályából, én nyerek, de a dán észrevette, hogy mikor kezdek el hajrázni. Természetesen örültem az ezüstnek is, de megacélosodtam és eldöntöttem, hogy mindent annak rendelek alá, hogy négy év múlva én nyerjek.

- Meg is lett az eredménye, hiszen Mexikóban az aranyérem került a nyakába. Hogyan emlékszik vissza arra az olimpiára?
- Nagy volt rajtam a nyomás, hiszen volt mögöttem egy ezüstérem, és tudtam, hogy az emberek otthon aranyat várnak tőlem. De közben feljött egy új, fiatal orosz versenyző, aki egy évvel az olimpia előtt meg is vert. Nehéz volt ezt mentálisan kezelni, de úgy voltam vele, hogy rajtam nem fog múlni semmi, én nyugodtan fogok belenézni a tükörbe. Ha kell, furfanggal, ha kell, csellel, de nyerni fogok. Éppen ezért már egy évvel korábban elutaztunk Mexikóba, felmérni a terepet és megállapítottuk, hogy mivel magasan van a pálya, kevesebb az oxigén. Az ellenfeleim nagy, izmos gyerekek voltak – a nagyobb izomzat azonban több oxigént is igényel. A hozzám hasonló, szálkás sportolók előnyben voltak, hiszen a többiek könnyebben savasodtak. Sokat gyakoroltunk Mexikóban, aminek következtében kitapasztaltuk, hogy 600 méter után az oxigénhiány miatt elfárad az ember. Rólam mindenki tudta, hogy szeretek úgy versenyezni, hogy az elején gyengébben indítok és a végén, az állóképességemnek köszönhetően megindulok. A többieknek nyitott könyv voltam, ezért tudtam, hogy ha nyerni akarok, változtatnom kell. A futam elején éppen ezért nagyon megindultam, viszont tisztában voltam vele, hogy a holtpont jönni fog, ezért 250 méter környékén visszavettem. A többiek azonban megijedtek, hogy megindultam, mint a gőzmozdony és elkezdtek kapkodni. Láttam rajtuk, hogy remeg a kezük, kék-zöld a szájuk. Számomra is rettenetes érzés volt hagyni, hogy a többiek elmenjenek mellettem, de tudtam, hogy 600 méternél el fog fogyni az oxigénjük és onnantól csinálhatnak akármit, nem fognak tudni parancsolni az izmaiknak. Nekem hatalmas tüdőm volt, rengeteg edzőgyakorlatot csináltam, éppen ezért. Hatszáz méternél megindítottam a hajót, egyik oldalamon az orosz gyerekkel, a másikon a dán versenyzővel. Húsz méter után utolértem és figyeltem őket, hogy mikor erősítenek, de elfogyott az erejük és szétesett a mozgásuk. Átvettem a vezetést és tudtam, hogy ez már megvan. Meg is lett.

- Később fogorvosi diplomát is szerzett. Hogyan tudta összeilleszteni a sportot a tanulással?
- A sportolás utánra is gondolnom kellett, egy idő után éreztem, hogy már nem megy úgy a hajó, mint régebben. Elkezdtem a privát élet iránt érdeklődni. A fogorvoslás egy manuális tevékenység, én pedig elég erős voltam hozzá.

- Ezért döntött úgy, hogy visszavonul a válogatottól?
- Igen, az 1972-es olimpiára nem is mentem, csak tartalék voltam. Tudtam, milyen apróságokon múlik, hogy nyersz vagy veszítesz. Na, mármost, ha egyszer nyersz és utána csak második vagy harmadik leszel, az már nem az igazi. Ismertem magam, tudtam, hogy nagyon kapargatná az egómat. Nem ment már úgy a sport és a fogorvoslás is egész embert igényelt. Úgy döntöttem, hogy egy új fejezetet kezdek az életemben és az új szakmámnak is mestere leszek.

- Visszavonulásáig a Ferencvárosban sportolt. Hogyan emlékszik vissza a Fradiban eltöltött évekre?
- A Ferencváros mindig is az egyszerű, de hithű emberek klubja volt. Nem a pártoskodásról szólt, a sport iránti szeretet kötött minket össze. Nagyszerű érzés volt, hogy akármerre mentünk az országban, mindenhol Fradit szerető emberek tömegével találkoztunk.

- Az idei olimpiával kapcsolatban milyen várakozásai, megérzései vannak?
- A körülmények megváltoztak a mi időnkhöz képest, de a sport ugyanaz, ezért természetesen figyelemmel követem a versenyeket. Vácon elnökhelyettes vagyok, ha hazamegyek, mindig megnézem a srácokat. A mostani olimpiára nagyon sajnálom, hogy nem tudok elmenni, nagyon szívesen ott lettem volna. Ha valakit mondanom kellene, akkor szerintem Kopasz Bálint nagyon jó képességű versenyző, mind fizikálisan, mind pedig mentálisan. Benne abszolút megvan a potenciál az aranyéremre. Neki és természetesen az egész magyar csapatnak nagyon szurkolok.

Csermely Gergely

Cikkajánló

„Már úgy születtem, hogy éltem-haltam a Ferencvárosért”

Volt úszónk, Csikány József édesapja révén találkozott a Fradi-legendákkal, akikkel később az olimpián indult.

„Fogkrémes tubusban vittük ki a pénzt az olimpiára”

Klubunk úszójával beszélgettünk karrierjének kezdetéről, az olimpiákról és a vízilabdáról.

„A cseheket úgy megleptem, hogy meg is nyertük az Eb-t"

Interjú klubunk korábbi asztaliteniszezőjével, Jurik Gyuláné Heirits Erzsébettel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most