Labdarúgás

A labdarúgás első aranykora

Az 1910-es évek elején az FTC labdarúgócsapata ott folytatta, ahol 1909-ben abbahagyta, 1913-ig bezárólag zsinórban ötször nyert bajnokságot, ez a mai napig klubrekord. A tízes évek elején rendre hét-nyolc ponttal előzték meg a nagy rivális MTK-t. A csapatot olyan nevek fémjelezték, mint Fritz Alajos, Bródy Sándor, Borbás Gáspár dr., Koródy Károly, Pataky Mihály, Payer Imre, Weisz Ferenc, Szeitler Károly, Halász Géza, Weinber II János, Manglitz Ferenc, Rumbold Gyula és természetesen Schlosser Imre. A ferencvárosiak azonban nemcsak a bajnokságban remekeltek, hanem a különböző kupákban is sorra szép sikereket értek el, de ne szaladjunk annyira előre.

Búcsúzik a Soroksári úti pálya

Az egyre nagyobb sikereket elérő focicsapat lassan, de biztosan kinőtte a régi Soroksári úti pályát, ezért az FTC rendre a Millenárison fogadta az ellenfeleit. Jól jellemzi a helyzetet, hogy 1909 és 1911 között, azaz az Üllői úti stadion megnyitójáig már csak háromszor játszott a csapat a régi pályán. Az elnökség egy korszerű, atlétika pályával felszerelt sporttelepet álmodott meg. Természetesen ahhoz is ragaszkodtak, hogy az új stadion ugyancsak a Ferencvárosban legyen. Az addig elért sikerek ellenére az egyesület nem dúskált az anyagiakban, csak a pártoló tagjaira számíthatott. Ekkor, mint eladdig oly sokszor, ismét Dr. Springer Ferenc szervezőképessége és kapcsolatai segítettek. Neki köszönhetően jutott a klub egy üres telekhez, amikor az FTC 1908 nyarán a székesfőváros tanácsának adott be kérelmet, hogy megszerezze az Üllői úti területet a laktanya mellett. Végül 1909 nyarán a budapesti főpolgármester tíz évre átengedte a kiszemelt telket az FTC-nek olyan megkötéssel, hogy ezen csak sportcélra használt épületeket húzhat fel. 1910-ben írták alá a szerződést a főváros és az FTC között, így megkezdődhetett a szervezés, majd az építkezés. A pálya a képen látható Mattyók Aladár építészmérnök tervei alapján készült el, aki maga is sportolt a klubban, később az egyesület alelnöke lett. Az építkezéshez szükséges tőke egy részét a Ferencvárosi Versenypálya Rt. elnevezésű részvények kibocsátásával teremtették elő. Elmondható, hogy a nemes cél érdekében ismét összefogott az egész Ferencváros, polgárok, szurkolók, vezetők, így napok alatt összegyűlt 15 000 aranykorona. Igaz az építkezés sokkal többe, 500 000 koronába került volna. A különbözetet az elnökség a várható bevételekből kívánta összeszedni, de érkeztek adományok, felajánlások is, így szépen gyűlt a pénz az építkezésre, ami végül 1910 őszén kezdődött el. A Soroksári úti pályától 1910. október 30-án búcsúzott el az FTC, méghozzá egy UTE elleni bajnoki mérkőzéssel, amelyen 7:1 arányban győztek a zöld-fehérek.

Megnyitja kapuit az Üllői úti stadion

Bár először csak az A lelátó, illetve az Üllői úti oldalon egy fedett állóhelyi rész készült el, így is összesen 20 000 néző befogadására képes stadion nyithatta meg kapuit 1911. február 12-én. Előző hétvégén az FTC már játszott egy barátságos meccset az URAK csapata ellen, amit 2:0-ra megnyert, de az igazi megnyitóra az MTK elleni bajnoki mérkőzésen került sor. A stadionavatón az FTC a Fritz – Rumbold, Manglitz – Weinber II, Bródy, Payer – Szeitler, Weisz F., Koródy, Schlosser, Borbás összeállításban lépett pályára és Schlosser duplájával már a szünetben 2:0-ra vezetett. A második félidőben a kék-fehérek szépítettek, egyenlíteni azonban nem tudtak, így egy gyönyörű 2:1-es győzelemmel sikerült felavatni az új pályát, amely nagy lépés volt az újabb bajnoki cím felé. A fejlesztések ezután sem fejeződtek be. Nemsokára megépült a klubház, majd 1913-ban elkészült a tenisz-, valamint a szabvány méretű atlétika pálya, a tornaterem, miközben 25 000 fősre bővítették a lelátót.

                                     Az első fotó az új Üllői úti pályáról

Ismét a Challenge Kupa döntőjében

Két évvel az 1909-es győzelem után az FTC ismét bejutott a Challenge Cup fináléjába. A döntőt Bécsben rendezték, az ellenfél a Wiener SC volt. Az első félidőben egygólos előnyre tettek szert az osztrákok, majd a második felvonásban még kétszer betaláltak, így az FTC ezüstérmet szerzett a Challenge Kupában, amely ezzel meg is szűnt, hogy aztán a húszas évek végén új néven, Közép-európai Kupa (Mitropa Kupa) néven támadjon fel és induljon el ismét hódító útjára.

Labdarúgóink első külföldi túrája

Természetesnek tűnt, hogy az itthon szinte verhetetlen aranycsapat külföldön is tegye próbára magát. Ehhez jó alapot adott, hogy 1911 tavaszán az angol English Wanderers túrázott Magyarországon, akik korábban legyőzték az MTK-t és a BTC-t, ám az Üllői úton 3:0-ás vereséget szenvedtek az FTC ellen. Ennek a fényes győzelemnek köszönhette az első meghívását, így külföldi portyáját a Ferencváros. Németországban és a labdarúgás őshazájában, Angliában vendégszerepelt a csapat. Malaky Mihály csapatvezető 16 játékossal indult útnak, akik hónapokig maguk gyűjtögették a költőpénzüket, ugyanis az egyesület csak az utazási költséget és az ellátást tudta finanszírozni. Az FTC négy mérkőzést játszott Németországban, amit mind meg is nyert, többek között saját pályáján győzte le a Hertha Berlint, majd két találkozó következett Londonban. Mindjárt az elsőn 3:2 arányban legyőzte a Woking együttesét, amely diadal szenzációszámba ment, egész Európa felkapta a fejét a hírre. Az örömöt az sem rontotta el, hogy két nap múltán az English Wanderers visszavágott a Budapesten elszenvedett vereségért. A győzedelmes csapatot hazatérésükkor hősökként ünnepelte a 15 000 fős tömeg a Keleti pályaudvaron. Később is fogadásról fogadásra jártak a futballisták, akik feltették az FTC-t és a magyar focit Európa térképére.

Hódító útjára indul a Magyar Kupa

A csapatok körében régóta igény mutatkozott arra, hogy az Angol Kupa mintájára az MLSZ is kiírjon egy örökös vándordíjat, vagyis a Magyar Kupát. 1909-ben, amikor az FTC ötödször is elnyerte, ezzel véglegesen elhódította az Ezüstlabdát, a szövetség intézőbizottsága elkészítette a Magyar Kupa kiírását. A sorozatnak legfőbb erénye az volt, hogy alsóbb osztályú, illetve vidéki csapatok is összemérhették erejüket az első osztályú együttesekkel. Novemberben le is játszották az első MK-találkozót, de az FTC csak 1910. május 22-én kapcsolódott be a sorozatba, amikor a negyeddöntőben az ugyancsak első osztályú NSC-vel mérkőztek. Sima volt, Schlosser triplájával, valamint Bródy góljával 4:0-ra győztek. Aztán az elődöntőben a későbbi győztes MTK ugyanilyen arányban győzte le a ferencvárosiakat, így az első kiírásban még a fináléba sem sikerült jutni. Egy évvel később ugyanez volt a koreográfia. A negyeddöntőben magabiztos győzelem a BTC ellen, majd a négy között ismét az ősi rivális állta az utunkat. Az 1912-es kiírás botrányba fulladt. Történt, hogy az FTC a MAC és a 33 FC csapatát legyőzve bejutott a döntőbe, ott – természetesen – az MTK várt a csapatra. A döntőre a pályakijelölést vitatva az MTK nem állt ki, a Belügyminisztériumhoz fordult, amely nekik adott igazat. Addig húzódott az ügy, hogy 1913 decemberére tűzték ki a döntőt a Hungária úti pályára. Nem mellesleg addigra már az MK következő sorozata is befejeződött. Ebbe az abszurdba a Fradi nem ment bele, így végül az MTK mérkőzés nélkül nyerte a Magyar Kupa 1912-es kiírását. A következő, 1913-as kiírást tehát úgy kezdték a csapatok, hogy a sorozatos óvások miatt az előző még nem ért véget. Ez azonban nem szegte az FTC játékosainak a kedvét, először a MAC-ot győzték le 1:0-ra, majd a 33 FC-t 6:3-ra, így már az elődöntőben voltak, ahol jött a régi rivális, az MTK. 1913. május 29-én az FTC Schlosser góljával 1:0-ra nyert, majd három nappal később a döntőt is megnyerték 2:1-re, így negyedik nekifutásra megnyerték a Magyar Kupát. Először, de messze nem utoljára.

Kilenc játékos a futball-válogatottban

Az 1910-es évek elején az FTC volt a bajnokság legmeghatározóbb csapata. Természetes, hogy a válogatott gerincét rendre a Ferencváros adta. Az 1912-es olimpián nyolc zöld-fehér labdarúgó vett részt, igaz ketten csak tartalékként, azonban 1913. április 27-én olyan rekord született, amelyre sokan felkapták a fejüket, Bécsben egyszerre kilenc ferencvárosi játékos húzhatta magára a címeres mezt Ausztria ellen. A kezdő csapatban Rumbold, Payer, Bródy, Blum, Weisz, Tóth Potya, Pataky, Schlosser, Borbás kapott helyet az FTC-ből. A magyarok 4:1-re nyertek.

Az I. világháború hatása

Az I. világháború alaposan visszavetette a sportéletet, nemcsak itthon, külföldön is. Ez természetesen a Ferencvárosban sem volt másképp. Sok-sok kitűnő sportoló meghalt vagy megsebesült a fronton. A labdarúgók is alaposan meggyengültek, sokszor az élet és a háború alakította az összeállításokat. Az MLSZ két évig nem rendezett bajnokságot, helyette 1914 őszén az FTC az Auguszta serlegért harcolt, amit 100 %-osan, 63:1-es gólaránnyal nyert meg. Azonban a remek sikert beárnyékolta, hogy az MTK ugyanekkor a Hungária-serlegért küzdött. A két egyesület rivalizálása ugyanis végképp elmérgesedett, a focitársadalom két táborra szakadt, az egyik az FTC, a másik az MTK pártjára állt. Az MLSZ próbálta kibékíteni a két klubot, ami 1915-ben egy rövid időre sikerült is, ám akkor kirobbant a Schlosser-ügy, ami újabb viszályt szült. 1915 tavaszán a bajnokság helyett úgynevezett egyfordulós Amatőr Ligát rendezett az MLSZ, amit az FTC egy ponttal megelőzve az MTK-t, megnyert, majd ősszel a Hadi Kupára került sor, melynek az utolsó fordulójában dőlt el a végső helyezés, bronzérmes lett az FTC. Ezután „robbant a bomba”, Schlosser Imre az MTK-ba igazolt.

A Ladányi-díj és a Morgen serleg elnyerése

Akkoriban nagyon sok díjmérkőzést rendeztek, úgy itthon, mint külföldön. A Ladányi-díjat például az UTE írta ki vándordíjként a tragikusan hirtelen elhunyt intézője emlékére, első alkalommal az FTC nyert. A Morgen-serleget a bécsi Morgen nevű újság szerkesztősége ajánlotta fel a bécsi Rapid és az FTC párharc győztesének. Érdekesség, hogy a míves ezüst serlegre szükséges pénzt nagyon rövid idő alatt a bécsi és budapesti közönség filléreiből gyűjtötték össze Az első, bécsi találkozó döntetlenül végződött, a második budapesti mérkőzésen nyerte el az FTC a serleget.

Schlosser Imre az MTK-ba távozik

1915. december 12-én jelentették be, hogy Schlosser Imre az FTC-ből átlép az MTK-ba. Az okról, okokról mást mondtak a felek, az igazság nem derült ki. Érzékeny veszteség volt ez a Ferencváros számára. Schlosser neve addig egyet jelentett az FTC-vel, ráadásul a háború már amúgy is mély nyomokat hagyott a labdarúgócsapaton, amely egy év alatt kényszerűségből szinte teljesen kicserélődött. Az átigazolás után az FTC profizmussal vádolta meg Schlossert és az MTK-t, de az MLSZ kivizsgálva az ügyet, végül elutasította a beadványt és engedélyezte az átigazolást. Hosszú évekig tartó viszály indult a két klub között. Egy ideig nem volt hajlandó kiállni a két csapat egymás ellen, aminek következtében az MLSZ sem tudott semmilyen bajnokságot kiírni. Végre májusban elindulhatott a Hadi Kupa, amelyben a zöld-fehérek a második helyen végeztek. Ősztől már ismét a bajnoki pontokért harcoltak a csapatok, de a Schlosser-ügy hullámai még sokáig nem csitultak.

A Schlosser nélküli évek

Az 1916/17-es bajnokság volt az első olyan, aminek végén az FTC nem a dobogón végzett. Pedig az utolsó pillanatig megvolt az esély a harmadik helyre. Azonban az utolsó fordulók egyikében a III. kerület ellen hazai pályán csak gól nélküli döntetlenre futotta, majd a következő körben az Amerikai úton az UTE fogadta amolyan ki-ki meccsen az FTC-t. Az újpestiek 4:1-re nyertek és győzelmüknek köszönhetően ők lettek a bronzérmesek, míg az FTC a 4. helyen zárt. A következő két bajnokságban helyreállt a korábbi rend, újra a dobogón végzett a csapat, mindkétszer második lett az MTK mögött.

Az 1910-es évek mérlege

Az 1910-es években nyolc labdarúgó-bajnokságot rendeztek. Ebből az FTC hét alkalommal végzett a dobogón: négyszer lett első, háromszor második, egyszer pedig a negyedik helyet szerezte meg. Egyszer nyerték meg a Magyar Kupát, egyszer a Húsvéti Serleget, háromszor a Corinthian-díjat, egyszer az Auguszta-serleget, egyszer az Amatőr Ligát (utóbbi kettő a háború alatti liírás volt) és egy alkalommal döntőt játszottak a Challenge Cup-ban. Az FTC 1910-től háromszor nyert Corinthian díjat, egy-egy alkalommal hódította el a Ladányi díjat és a Morgen serleget

A futballon kívüli élet

Aranycsapat a medencében is

A futball melletti szakosztályok eredményeinek a méltatását a vízilabdával kezdjük, hiszen ott is kialakult egy Európa-hírű aranycsapat. Ennek a csapatnak kitalálója, a lelke, a motorja a rendkívül agilis Speisegger Ernő volt, akinek a korábbi években elindított szervezőmunkája 1910-ben beérett. Ekkor lett először a medencében is bajnok a Ferencvárosi Torna Club. A történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, ez az első bajnokság nem is a medencében, a zöld asztal mellett született meg, mivel a korábbi évek hazai egyeduralkodója, a MUE csapat nem állt ki a meghirdetett helyen és időpontban a bajnoki döntőre, ellenben utóbb a bajnokság megsemmisítését kérte az úszószövetségtől. A jogi csatározást is végül az FTC nyerte, ahogy egyébként ugyan nem bajnoki körülmények között, de a vízben is 6:1-re legyőzte ellenfelét. Ennek az első, bajnokká lett csapatnak voltak a játékosai, Abonyi Árpád, Kankovszky Artúr, Fazekas Tibor, Ádám Aladár, Hégner Jenő, Ádám Sándor, Wenk János, Freund Jacques és Domonkos Pál. Innentől kezdve vitathatatlanul az FTC ült a vízilabda trónra, 1910 és 1913 között zsinórban négy bajnoki címet szerzett. Igaz, itthon ezért nem kellett sokat mérkőzni, hiszen a bajnokságokba rendre csupán két csapat nevezett. Az egyik az FTC volt a másik a MUE, őket az MTK, majd a MAFC váltotta. Mindez azt jelentette, hogy ezek a bajnokságok egyetlen mérkőzésen dőltek el. Speisegger Ernő tudta, hogy a mérkőzéshiány a fejlődés gátja lehet, ezért a külföld felé nyitott. Már 1910-ben benevezte a csapatot az osztrák bajnokságba is, ahol két győzelem mellett, két vereség volt a mérleg. Később Nyugat-Európa felé vette az irányt, olyan túrákat szervezett, ahol rendre Európa akkor legmagasabb csapatai ellen mérkőzhetett az FTC. Ezek a túrák olyannyira jól sikerültek, hogy Németország és Anglia is az FTC nevétől volt hangos.

Az angol túrán szerepelt együttes, álló sor balról jobbra: Domonkos Pál, Liebner Ernő, Hégner Jenő, Wenk János, Ádám Sándor. Az ülő sorban: Járitz Gyula szakosztályvezető, Klauschek Ferenc, Nádas Nándor, Ádám Aladár, Speisegger Ernő edző. A képről Fazekas Tibor hiányzik.

Azonban, akárcsak a futballban, a vízilabdázásban is közbeszólt a történelem. Az 1914-es bajnokságot a világháború kitörése miatt már nem rendezték meg, az újabb sikerekre hosszú éveket kellett várni. A teljes kezdőcsapat a fronton harcolt, többen életüket vesztették vagy súlyosan megsérültek, így 1914 és 1918 között mindössze egy mérkőzést játszott a csapat. A bajnokság 1917-ig szünetelt, az 1917-es bajnokságban a csapat nem indult, mert játékosai még nem voltak bevethető állapotban.

A kezdeti FTC azért tudott nagy csapattá válni, mert alapjaiban modernizálta a játékot. Ahogy a korabeli sajtó írta, ez az együttes már nem a vízen, hanem a levegőben járatta a labdát, a passzjátékuk gyors, az ellenfelek számára sokszor követhetetlen volt, lövéseik nem nyújtott, hanem hajlított karral indultak. A játékosok kreativitására jellemző, hogy minden váratlant kipróbáltak a vízben. Előfordult, hogy az egész csapat cirkuszban volt. Fazekasnak és Wenknek annyira megtetszett a zsonglőrök labdás produkciója, hogy elhatározták, másnap az edzésen kipróbálják, hogyan festenének azok a mozdulatok a vízben. Kipróbálták és sokat gyakorolták, a hatásról az ellenfeleiket kellett volna megkérdezni, de a mérkőzések eredményei is árulkodóak az utókor számára.

1918-ban Speisegger újraindította a csapatát, igaz kapusa nem volt, ezért ő maga állt be a háló elé, így nyerték meg a MAFC ellenében újra a bajnoki címüket. Egy évvel később már négy csapat nevezett, a bajnok újra fölényesen az FTC lett.

A vízilabdázók az 1910-es években hat bajnoki indulásukból hat bajnoki címet nyertek és több sikeres túrán öregbítették az FTC hírnevét, egyben megalapozták a magyar vízilabdázás máig tartó tekintélyét.

Új sport az FTC-ben, a bandy

Az első világháború előtt Európában még nem a jégkorong volt a jégen űzött csapatjáték, sokkal inkább a bandy, magyarul a jéglabda. Természetes, hogy a Ferencvárosban is foglalkoztak vele. Ezt a sportot nem koronggal, hanem teniszlabda nagyságú tömör gumival játszották. 1910-ben az FTC is megszervezte csapatát, amely főként a labdarúgókból állt, példának okáért Schlosser Imre volt a kapus. Telenként fellocsolták a teniszpályát, itt edzhetett a csapat, amely 1913. február 2-án játszotta első hivatalos bandy-mérkőzését a MAC ellen, amely végül 12:4-re legyőzte a formálódó zöldeket. Nem sokkal később viszont a kor közép-európai szinten egyik legjobb csapatával (BKE) már egy nagyon szoros mérkőzést sikerült játszani, ahol csupán 1:0-ra maradtak alul.

          Az FTC bandy csapata, fehér ingben balról az első Rumbold Gyula,        mellette Szandovics József, a kép közepén (sapkában) Schlosser Imre, mellette Ordódy Béla.

Zabot, lovászt nem igénylő vasparipák

Igen, a korabeli sajtó így is nevezte a kor egyre népszerűbb sporteszközeit, a kerékpárokat. Ahogy korábban már említettük, az FTC 1904-ben alakította meg a saját kerékpár szakosztályát, amelyet az első években elsősorban túracélra használt. Ám a sport lényege a versengés, így nem csoda, ha hamarosan versenyeken is indultak az FTC kerékpárosai. A hőskor első nevezetes kerékpárosa Szamek Ferenc volt, aki 1912-ben egymaga 10 első, 5 második és 6 harmadik helyezést ért el a különböző versenyeken, ezenkívül megnyerte a Budapest-bajnokságot és a Király-díjat. Ő és Pirity Jenő voltak, akik bár egyéni magyar bajnoki címet nem nyertek, mégis megalapozták a szakosztály későbbi sikereit. Szamek Ferenc esetében igencsak helytálló hangsúlyozni, hogy egyéni magyar bajnoki címet nem nyert, mert csapatban van neki ilyen elismerése. Testvérével Szamek Károllyal és Merényi Lajossal együtt ugyanis ők lettek 1911-ben Magyarország első kerékpárpóló bajnokai. Két esztendő múltán aztán a Szamek Károly, Merényi Lajos, Cserta Nándor összetételű csapat újra megnyerte a magyar bajnokságot. Az I. világháború után a kerékpárnak ez a sajátos csapatjátéka nem éledt újjá az FTC-ben.

                               A kerékpárpóló csapat a bajnoki serleggel

Fellendül az atlétikai szakosztály

Az Üllői úti új pálya megnyitása a ferencvárosi atlétikai életre is jótékonyan hatott. Miután az új stadionban futópálya is volt, javultak az atléták edzésfeltételei. Addig a honi atlétikai élet központját a MAC margitszigeti stadionja jelentette, ám ez a központ az Üllői úti pálya megnyitásával áttevődött a Ferencvárosba. Jól jellemzi a helyzetet, hogy 1912-ben az első nemzetek közötti Magyarország – Ausztria viadalt már az Üllői úton rendezték meg. Mindez együtt járt azzal, hogy egy remeknek mondható atlétikai gárda alakult ki az FTC-ben, amely egyre nagyobb sikerekkel örvendeztette meg a ferencvárosi szurkolókat. A csapatot olyan nevek fémjelezték, mint Kóczán Mór gerelyhajító, Szablár Péter gyalogló, Stolmár (Solymár) Károly gátfutó, Némethy Jenő középtávfutó, Grósz István mezei futó, Brausz Mihály magas- és rúdugró vagy épp Toldi Sándor diszkoszvető. A szakosztályban folyó kitűnő munkának köszönhetően 1911 és 1927 között az FTC minden évben nyert legalább egy bajnoki címet. Az 1910-es években az FTC atlétái által megnyert bajnoki címek száma nem kevesebb, mint 29 volt.

A medencében nem csak labdával nyertünk

Nem bizony, hiszen a vízilabdázókon kívül az úszók is szép sikereket értek el, igaz, főképp egy vízilabdázó, a képen látható Wenk János révén, aki 1918. augusztus 11-én 200 m-es mellúszásban megnyerte az FTC úszók első országos bajnoki címét. Érdekesség, hogy a vízilabdázók, Wenk Jánossal a soraikban, ugyanezen a napon szerezték meg a bajnoki címet a MAFC ellen, tehát Wenk egy nap alatt két aranyat nyert két különböző sportágban. A duplázás egy év múlva is sikerült neki, igaz akkor nem egy napon nyert a 220 yardos mellúszásban és vízilabdában.

Amikor a torna már nem csak a klub nevében van ott

A torna szakosztály az úszáshoz hasonlóan 1904 óta működött, ám versenyeken csak 1910 után találkozhattunk FTC sportolóval. Maga a csapat is a legjobbak méltó ellenfelévé vált, ám legjobbjuk, Háberfeld Győző - miután lovon megnyerte a Budapest Bajnokságot és összetettben a 4. helyen végzett - tagjává vált az 1912-es olimpiai válogatottnak, ahol a csapatversenyben ezüstérmet nyert. A szakosztály reménydús fejlődését a világháború kitörése azonban hosszú évekre megszüntette.

Az első olimpikonjaink

Az ötödik újkori olimpiát 1912-ben Svédország fővárosában, Stockholmban rendezték. Ez volt az első olimpia, ahol ferencvárosi sportolók is részt vehettek, ráadásul igen nagy számban, összesen 17-en. Ez annak volt köszönhető, hogy két csapatunk, a labdarúgó- és a vízilabda-válogatott gerincét az FTC adta. Rajtuk kívül atléták, egy tornász, valamint egy úszó (az úszó a vízipólós Wenk János volt) alkották a ferencvárosi olimpiai csapatot. 1912. július 9-én született meg az FTC első olimpiai érme. A képünkön látható Kóczán Mór gerelyhajító 55,50 méteres dobásával a 3. helyen végzett. Másnap Háberfeld Győző tornász a magyar válogatott tagjaként ezüstérmet szerzett. A pólósok és a focisták az akkor csalódást jelentő 5. helyen zártak.

A tenisz és a vívószakosztály eredményei

A vívók 1905, a teniszezők 1907 óta sportoltak szervezetten az FTC-ben, azonban egyik szakosztály sem tudott nagy sikereket felvonultatni. A vívók onnan indultak, hogy Schneider Béla alelnök a saját vívókészletét ajándékozta az egyesületnek, ami nagy érték volt, de ettől még nem lett tömegszerű a működés. A szakosztály kizárólag a kardvívással foglalkozott, a másodosztályú kardcsapat-bajnokságban versenyzett, ahol 1911-ben és 1912-ben a harmadik, 1913-ban a második helyezést érték el, 1914-ben azonban megnyerték és feljutottak az élvonalba. Pontosabban feljutottak volna, ám a már sokszor emlegetett I. világháború közbeszólt, gyakorlatilag megszüntette a szakosztályt. A teniszezők fejlődését, az atlétákhoz hasonlóan nagyban elősegítette, hogy az új Üllői úti pályán 1913-ban egy teniszpályát is építettek, megoldódtak az edzéslehetőségek. Sokan jelentkeztek, akik közül Paller Gyula személyében egy őstehetséget is sikerült találni, aki rohamtempóban közelítette a hazai élvonalat. Elérni sajnos nem tudta, tán mondani sem kell, az ő életét is az I. világháború vette el.

Újabb szakosztályok alakulnak

1910-től sorra alakultak újabb szakosztályok az FTC-ben. Az evezés már korábban meghonosodott az egyesületben, de versenyszerűen csak 1910-től kezdték el űzni, az első eredményekre még várni kellett.

1910-ben alakult meg az az ökölvívó szakosztály, amelynek történetében említésre méltó, hogy egyik első edzője egy bizonyos Barney Gannon volt. A nevéből megítélhetően egy angol úriemberről beszélünk, aki a futballcsapat erőnléti trénersége mellett vállalta el az ökölvívók edzéseit is. Munkáját fényesen minősíti a futballcsapat eredménysora, no meg az is, hogy egy majdan igazán szép sikereket elérő szakosztály alapjait rakta le.

1912 novemberében a birkózók is létrehozták szakosztályukat, ahová 1918-ban nagy vérfrissítés érkezett, hiszen ekkor léptek át tömegesen az FTC-be a MÁV-gépgyári birkózók, ami nagy lendületet adott a szakosztálynak. Ekkor érkezett az 1918-ban bajnokságot nyert Péter Rezső is, aki később, 1922-től a szakosztály első hivatásos trénere lett.

1913 telén megalakult a sí-szakosztály, amely mindössze egy évig létezett. Erősen valószínűsíthető, hogy az egyesület vezetői azért adták áldásukat a szakosztály megalakulására, hogy ezzel is segítsék az akkoriban frissen megalakult Magyar Sí Szövetséget. Igen, nem egészen 15 évvel a megalakulása után ennyit jelentett a magyar sportéletben az FTC, olyan tekintélyt vívott ki magának, olyan súlyt képviselt, hogy a legitimációért küzdő szövetségek örültek és igénybe is vettek ilyen támogatást.

Összegzés

Megszületett az FTC első olimpiai érme, jelentősen bővült a magyar bajnoki címet nyert szakosztályok névsora. Míg az első évtizedben a labdarúgókon kívül csak az atléták nyertek országos bajnokságot, az 1910-es években csatlakoztak hozzájuk az úszók, a vízilabdázók és a kerékpárosok is, azaz már öt sportágban tudott az FTC példaképeket állítani az ifjúság elé.

Az összeállítást a Fradi Múzeum készítette.

Sorozatunk eddigi részeit ITT és ITT találja!