2020. március 4.
10 aranya és két magyar bajnoka lett az FTC-nek!
A nemrég felnőtt Világkupán induló fradista minden számot megnyert a hétvégi országos bajnokságon.

Korcsolya szakosztályunk rövidpályás gyorskorcsolyázói a hétvégén a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban megrendezett Utánpótlás Országos Bajnokságon indultak. A fiúk junior B és C kategóriájában is ferencvárosi versenyző nyakába került az aranyérem. Előbbiben a nemrég a dordrechti felnőtt Világkupán induló Nógrádi Bence 500, 1000 és 1500 méteren, illetve a Super Finalban is első lett, így megnyerte az összesített pontversenyt. Utóbbi korosztályban a Fradi TV-ben korábban bemutatott Csizmadia Márk 333, 500 és 777 méteren is diadalmaskodott, így a pontverseny élén végzett.

A lányoknál a debreceni Európa-bajnokságon a Fradi-sas jelmezét is viselő Albert Viktória remek ezüstéremmel zárt az összesített pontversenyben. Tehetséges korisunk 500-on harmadik, 1500-on pedig második lett, a Super Finalban viszont aranyat nyert.

A váltóversenyek során a fiúk C-D kategóriájának 2000 méteres futamában, míg a mix 2000-es váltóban az FTC csapatai egy-egy ezüstérmet szereztek.

EREDMÉNYEK
Utánpótlás Országos Bajnokság, Budapest
FIÚ
Junior B: 1. Nógrádi Bence (1500 m: 1.; 500 m: 1.; 1000 m: 1.; 1500, Super Final: 1.), 5. Végi Dániel (1000 m: 2.), 8. Bohn Zsombor
Junior C: 1. Csizmadia Márk (500 m: 1.; 333 m: 1.; 777 m: 1.;), 6. Zólyomi László, 7. Granasztói Ádám, 8. Gerecze Ádám József, 9. Wu Jia Wei Dávid, 10. Győry Márk
Junior D: 6. Z. Molnár Borisz, 12. Derdák Ákos, 16. Mazány Bendegúz, 17. Győry Péter, 18. Hemző Botond
Junior E: 8. Pistai Botond, 11. Yu Kevin, 15. Bodnár Andor
Junior F: 2. Varga Miron (500 m: 2.; 333 m: 2.; 777 m: 2.)
Junior E-F 2000 m-es váltó: 4. FTC
C-D 2000 m-es váltó: 2. FTC
LÁNY
Junior B: 2. Albert Viktória (1500 m: 2.; 500 m: 3.; 1500 m, Super Final: 1.), 6. Palkovics Bianka
Junior D: 12. Novreczky Boglárka
Junior E: 10. Tóth Liza, 11. Z. Molnár Natasa
Mix 2000 m-es váltó: 2. FTC

Cikkajánló

Hét összetett érem a Tisza Kupáról

Fiatal short trackeseink remekül szerepeltek a szezon utolsó hazai versenyén.

Műkorcsolya: párosunk negyedik lett a vb-n!

Maria Pavlova és Szviacsenko Alekszei két helyet javított a vb csütörtöki napján.

Elnöki Elismerő Oklevelet kapott gyorskorcsolyázónk

Junior világbajnok gyorskorcsolyázónkat, Végi Diána Laurát díjaztuk.

Tökéletes rövid program a kanadai vb-n

A Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokságon Pavlova Maria és Sviatchenko Aleksei párosa remekelt.

Tánc és ének az öltözőben a történelmi vb-arany előtt

A short trackes Végi Diána Laura is tagja volt a junior világbajnokságon aranyérmes váltónak - VIDEÓ!

Kezdődik a Műkorcsolya és Jégtánc világbajnokság

Az FTC műkorcsolyázói két szakágban is képviselik Magyarországot a montreáli vb-n.

Short track vb: versenyzőnk harmadik lett a B-döntőben

Sziliczei-Német Rebeka a pénteki remeklése után szombaton is jól versenyzett.

A Fradi korisa vb-elődöntős 1500-on és a váltóval

Az Eb-bronzérmes Sziliczei-Német Rebeka jól kezdett a rotterdami világbajnokságon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin