2019. december 16.
A dupla teher ellenére is jobban állunk, mint egy éve
Férfi futballcsapatunk akárcsak legutóbb, ezúttal is az élen tölti a telet az NB I-ben.

A DVTK vasárnapi, 1-0-s legyőzésével emlékezetes évet zártunk: labdarúgócsapatunk áprilisban megnyerte története 30. bajnoki címét, a nyáron pedig 15 év után ismét kvalifikálta magát egy európai kupasorozat, az Európa Liga csoportkörébe. Utólag megállapítható, hogy az őszi dupla terhelés nem volt kihatással a csapat teljesítményére.

Egy éve 18 fordulóból állt az NB I őszi szakasza, melyet követően 39 pontunk volt, pontosan öttel több, mint az akkor még MOL Vidi FC néven szereplő székesfehérvári együttesnek. Most 15 lejátszott meccs után 36 pontunk van, azaz vesztett pontok tekintetében hattal jobban állunk, mint egy éve, és néggyel előzzük meg a MOL Fehérvár FC-t.

Összehasonlításképpen: 2018-ban 15 kört követően „csak” 33 pontunk volt, azaz most három ponttal több szerepel a Fradi neve mellett. További lényeges különbség, hogy 2019 őszén – a nemzetközi selejtezőkkel és a csoportkörben lejátszott meccsekkel együtt – 12 alkalommal többször léptünk pályára, mint tavaly.

Sergei Rebrov együttese hétfőtől rövid pihenőre vonul, az ünnepek után, januárban folytatja a munkát, január 25-én pedig már hazai bajnoki mérkőzésen fogadja a Paksot. Vezetőedzőnk a Fradi TV keddi adásában értékeli a sikerekben gazdag 2019-es esztendőt.

Cikkajánló

Mi vagyunk a Ferencváros - videó!

Lotfi Begi zenéjére vágva, videón mutatjuk meg a felejthetetlen 2019-es futballév legszebb pillanatait.

Rebrov-évértékelő és ünnepi meglepetések a Fradi TV-ben

Ezúttal is izgalmas témákkal várja nézőit a kedd este jelentkező Fradi TV!

Gyönyörű Zubkov-gól és győzelem az évbúcsúztatón

Bajnoki címvédő futballcsapatunk idei utolsó mérkőzésén 1-0-ra nyert a DVTK vendégeként.

Sergei Rebrov: „Köszönöm ezt a félévet”

Vezetőedzőnk a DVTK idegenbeli legyőzése után beszélt arról is, hogy kikkel képzeli el a folytatást.

„Voltak bravúrjaim, de ez az év a csapat érdeme”

Dibusz Dénes Zubkov góljáról és a sérüléséről is beszélt.

Mark Otten: „Sok magyar szóra emlékszem még, soroljam?”

Korábbi futballistánk élete egyik legjobb döntését hozta a Fradival, sőt, nyáron majdnem visszatért – INTERJÚ

Az extra brazil hajkoronák nyomában

Raul Gustavo, amíg a fodrászatban várt, értékelte a honfitársak frizuráit – VIDEÓ!

Gruber Zsombor gólt lőtt, nyert az U21-es válogatott

A mieink a ferencvárosi támadó találatával vezettek kettővel Málta ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin