2024. április 20.
„A Ferencváros mindannyiunknál nagyobb!”
A Kisvárda elleni meccset és a bajnoki cím bebiztosítását követően vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics értékelt.

Férfi labdarúgócsapatunk hazai pályán 0-0-t játszott a Kisvárdával az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Együttesünk megszerezte története 35. bajnoki címét, zsinórban már a hatodik NB I-es szezonban ünnepelhetünk aranyérmet! Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics boldogan nyilatkozott a találkozót követően.

- Az a legfontosabb, hogy megszereztük a bajnoki címet. A Ferencvárosnak zsinórban ez a hatodik NB I-es aranyérme, nekem pedig az első, fantasztikus érzés - kezdte Dejan Sztankovics. - Kubatov Gábor elnök úrnak hálával tartozom. Egy kiváló ember. Az első perctől kezdve bízott bennem. Rögtön hatalmas érzelmi nyomást helyezett rám, hiszen azt mondta, partnerek vagyunk. Hajnal Tamásnak is nagyon köszönöm. Együtt dolgoztunk nap, mint nap, sokszor kemény döntéseket kellett meghoznunk. Köszönöm szépen a szakmai stáb minden tagjának a munkáját. Az ő eredményük ez a siker. Nélkülük semmire sem mentem volna. Amikor idejöttem, voltak nehéz pillanataink, de a spanyolországi edzőtábort követően nagyon jól szerepeltünk. Köszönöm szépen a játékosaimnak is, 26-an mind egyként küzdöttek a céljaink eléréséért. A Ferencváros mindannyiunknál nagyobb.

Vezetőedzőnk a nagy ünneplés közepette sem felejtette el megemlíteni a szerdai, Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-elődöntőt.

- Ma ünneplünk, de a szezonnak még nincs vége. Van egy nagyon fontos célunk, hogy bejussunk a Magyar Kupa-döntőbe. Bár ez még csak az elődöntő, fináléként tekintünk a mérkőzésre. Erre koncentrálunk minden idegszálunkkal - fogalmazott a szerb mester.

Cikkajánló

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

„Hiányzik már a tétmeccs, hosszú volt a szünet”

Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin