2020. március 28.
A Fradi gólkirályai - VI. rész
Folytatjuk az FTC gólkirályait bemutató sorozatunkat, a hatodik részben Deák Ferenc pályafutását mutatjuk be!

Véget ért a Fradi Múzeum időszakos kiállítása, amely a Fradi gólkirályai előtt tisztelgett. A fradi.hu sorozatában minden nap bemutatjuk a ferencvárosi labdarúgás egy-egy olyan legendáját, sztárját, akit a találataiért is csodáltak és aki a bajnokság legeredményesebb gólszerzője volt a maga idejében. Tizenhárom plusz egy Fradi hős portréja, sztorija egymás után, vajon ki a legjobb a legjobbak közül? Az utóbbi napokban Pokorny Józsefről, Schlosser Imréről, Takács II Józsefről, Toldi Gézáról és Sárosi Györgyről olvashattak, ma pedig a népszerű Bambával, azaz Deák Ferenccel ismerkedhetnek meg!

Deák Ferenc 1922. január 16-án, azaz már a trianoni békediktátum aláírását követően újrarajzolt Magyarország területén, Budapesten, azon belül is a Ferencvárosban született. A Fradi ekkor nyolcszoros magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes volt. A későbbi gólkirály 13 évesen már javában rúgta a bőrt, igaz, nem támadóként kezdte - eleinte a kapuban állt. Miután egyszer egy lövés úgy fejbe találta, hogy az eszméletét is elveszítette, szülei eltiltották a játéktól. A labdaszedőként továbbra is a sportág közelében maradó ifjúra - pontosabban átlagon felüli lövőkészségére - végül az FTC korábbi játékosa, Berkessy Elemér figyelt fel. Berkessy meggyőzte a kis Deák szüleit, akik egyetlen feltételt szabtak: fiuk nem állhat többé a kapuba.

Egy sarokházért igazolt a Fradiba

Deák profi pályafutása 18 évesen kezdődött Pestszentlőrincen, a Szentlőrinci AC színeiben. Hét évet töltött el a csapatnál. Ezalatt a középcsatár debütált a magyar válogatottban (rögtön két gólt szerzett Ausztria ellen 1946. október 6-án), illetve az 1945/1946-os és az 1946/1947-es idényben is gólkirályi címet nyert. Az előbbi szezonban 34 mérkőzésen 66 gólt szerezve, ez máig világrekord! A lőrinci években ragadt rá a Bamba becenév is.

- Jellemzően a felezővonalnál helyezkedett, látszólag úgy, mintha semmi dolga nem lenne ott. Csak bambult, ám amikor felé tartott a labda, mindig gyors és váratlan reakcióval rukkolt elő, amellyel az ellenfeleket is meglepte - mesélte Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója.

Bamba tehát már kétszeres gólkirály volt, amikor 1947 nyarán átigazolt a Ferencvárosba. Deák az aláírásáért cserébe egy bérházat kapott a Nefelejcs utca 24. szám alatt, ezt azonban nem élvezhette sokáig, a kommunista hatalomátvételt követően ugyanis jött az államosítás. Eligazolásával egyébként a szentlőrinci csapat is jól járt, amely a megállapodás értelmében minden Fradi-meccs után megkapta a bevétel 30 százalékát.

Négy góllal tette le névjegyét

A sors úgy hozta, hogy Deák Ferenc éppen korábbi együttese ellen játszotta első bajnoki mérkőzését az Üllői úton.  Az 1947.09.07-én - a korabeli sajtó szerint nagyjából 10.000 néző előtt - lejátszott bajnokin hátrányból fordítva, négy Deák-góllal 5-1-re nyertünk! Hasonlóra - mármint hogy Bamba négyszer is beköszönjön - ferencvárosi pályafutása során később még nyolc alkalommal volt példa.

Bamba három szezont töltött el a Fradinál, csapatunk színeiben összesen 110 mérkőzésen szerepelt, ezeken 155 gólt szerzett. Az 1948/49-es bajnokcsapat csatáraként egymaga 59 gólt vállalt az idény alatt szerzett 140 gólból. Fradi-mezben hétszer ért el mesterhármast, kilenc alkalommal lőtt négy és egyszer 5 gólt egyetlen tétmérkőzés alatt. Húszszor volt válogatott, 18-szor már Fradi-játékosként szerepelt a nemzeti csapatban, amelynek színeiben kétszer, Bulgária és Lengyelország ellen is négy-négy gólt lőtt.

- Abban az időben ideális center volt a testfelépítése miatt, ráadásul kegyetlenül érezte a kaput, hatalmas lövései voltak. A szélről érkező labdákra mindig pontosan érkezett, ezért is szerezhetett annyi gólt - mondta a magas, erős fizikumú Deákról labdarúgócsapatunk későbbi kiválósága, Rákosi Gyula.

A Fradiból a Dózsába

Bár a rendkívül gólerős játékost a kor neves külföldi egyletei is csábították (például az olasz Torino is, amely a legenda szerint ajánlatként egy üres csekket küldött), Bamba három sikeres szezont követően Újpestre távozott a kommunisták által egyre inkább ellenségnek tekintett Fradiból.

- Bamba azért sem foglalkozott a külföldi megkeresésekkel, mert pályafutása végéig a Fradit szerette volna szolgálni. A sorsát azonban egy siófoki incidens pecsételte meg - mondta Tobak Csaba.

A gólvágó a Fogas étteremben eljátszatta az addigra betiltott (1950-et írtunk) Fradi-indulót, melyet hangosan énekelt. Ezért rövidesen ÁVH-s tisztek léptek oda hozzá, majd dulakodásig fajult a történet - Deák az egyik tiszt fegyverét is elvette. A történtek után kész tények elé állították: vagy aláírja az átigazolási lapot és a Dózsa futballistája lesz vagy a korszak híres-hírhedt börtönvilága vár rá…

Bamba a politika nyomásának engedve 1950 nyarán a Dózsához igazolt, ahol négy évet töltött el. Az A-válogatottban már nem kerülhetett szóba a neve, az 1949-ben kinevezett szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv politikailag megbízhatatlannak tartotta a kiváló centert, aki így kimaradt az ötvenes évek világraszóló magyar sikereiből. Karrierjének utolsó éveit a VM Egyetértés, a Bp. Spartacus, illetve a Siófok csapatainál töltötte.

Élete alkonyán

Deák Ferenc a rendszerváltás után több komoly elismerésben részesült. Hat évvel az 1998. április 18-i halála előtt megkapta az FTC Aranydiplomáját, valamint ugyancsak 1992-ben az FTC örökös bajnoka lett. Még ebben az évben A Bamba - minden idők legnagyobb gólkirálya címmel megjelent az élettörténetét feldolgozó kiadvány is. Újabb öt évvel később, 1997-ben az IFFHS (International Federation of FootballHistory&Statistics) gáláján az Évszázad Gólkirálya címmel tüntették ki.

Deák Ferenc a Farkasréti temetőben nyugszik. Emlékét örökké megőrizzük!

A Fradi gólkirályai sorozat holnap, azaz 2020. március 29-én, vasárnap folytatódik! Akkor Friedmanszky Zoltánról tudhatnak meg elfeledett vagy éppen nem is ismert történeteket, információkat.

 

AZ FTC GÓLKIRÁLYAI

1. rész: Pokorny József

2. rész: Schlosser Imre

3. rész: Takács II József

4. rész: Toldi Géza

5. rész: Sárosi György

Cikkajánló

Ellenfélbemutató: a Braga vár ránk a nyolcaddöntőben

A portugál csapatok ellen ritkán volt okunk örömre az európai kupákban, a Braga ellen változtathatunk ezen.

EZ A CSAPAT! - Keane HIDEGRÁZÓS öltözői beszéde

Vezetőedzőnk nem győzte dicsérni játékosait a Ludogorec kiejtése után - VIDEÓ!

Lipcsei Péter: „Képesek vagyunk továbbjutni!”

A portugál bajnokságot jól ismerő klublegendánk szerint a Braga ellen kiharcolhatjuk az újabb továbbjutást.

Az SC Braga lesz az ellenfelünk az UEL-nyolcaddöntőben

UEL-nyolcaddöntőbe jutó csapatunk a legjobb 16 között a portugál SC Braga csapatával találkozik.

Kihagyhatatlan meccsnapi ajánlat: édes, mint a győzelem

A Kazincbarcika elleni bajnokink során az FTC csokoládék 40% kedvezménnyel lesznek kaphatók.

Ki volt februárban az iFOREX Europe Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Gavriel Kanikovszki: „Sikerült történelmet írnunk!"

Az FTC idén harmadjára is legyőzte a hazai pályán a Ludogorecet, így ott van az Európa Liga nyolcaddöntőjében.

Robbie Keane: "Fantasztikus csapatunk van!"

Vezetőedzőnk a Ludogorec elleni fantasztikus UEL-továbbjutás után értékelte csapatunk teljesítményét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin