2024. október 17.
„A mai napig érzem a szurkolók szeretetét”
Pinte Attila amikor csak teheti, a Groupama Arénában szurkol a Fradinak.

2000 és 2002 között 52 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen kilenc gólt lőtt a Ferencvárosban Pinte Attila. Somorjai születésű korábbi futballistánk a 2000/2001-es szezonban bajnoki címet ünnepelhetett zöld-fehér színekben. Jó szívvel emlékezik vissza az FTC-nél eltöltött két idényére.

- Nagyon sok szép emléket őrzök abból az időszakból. Szerencsére voltak emlékezetes mérkőzéseim. Például a Vasasnak egyszer két gólt rúgtam, míg a Debrecent a kilencvenedik percben szerzett találatommal győztük le 2-1-re az Üllői úton. Élénken él bennem, mennyire fantasztikus volt a hangulat a meccseinken, a Fradi-tábor mindig elképesztő atmoszférát teremtett. A szurkolók szeretetét egyébként a mai napig érzem, az interneten rendszeresen felköszöntenek a születésnapomon és a névnapomon is. A mérkőzéseken is megismernek a drukkerek, ami persze nagyon jó érzés. Mindig örömmel jövök az Üllői útra, érzem, hogy szívesen látnak. Amikor csak tehetem, szurkolok a Fradinak a Groupama Arénában.

Az 53 esztendős, sofőrként dolgozó Pinte Attila szerint elsősorban a csapategység volt az akkori Fradi sikerének a titka.

- Összetartó együttesünk volt, máig nagyon jóban vagyunk egymással. Keller Józseffel tartom leginkább a kapcsolatot, de például Telek Andrással és Horváth Péterrel is sokszor beszélek. Jó érzés nosztalgiázni az együtt elért sikerekről. Rengeteg közös élmény köt össze bennünket, amiket sokszor felelevenítünk, de persze az aktuális történésekről is beszélgetünk.

Úgy tűnik, gyermeke, Patrik örökölte a tehetéségét. Korábbi futballistánk fia jelenleg az élvonalbeli Nyíregyházát erősíti.

- Természetesen nagyon büszke vagyok rá, mindenben támogatom. Csak azt tudom tanácsolni neki, hogy becsülettel, teljes erőbedobással eddzen, győzze meg a vezetőedzőjét arról, hogy érdemes neki lehetőséget adnia. Gyors, technikailag is ügyes, minden adott hozzá, hogy beverekedje magát a Nyíregyháza kezdőcsapatába.

Korábbi futballistánk bízik benne, hogy a francia Nice ellen megszületik első győzelmünk az UEFA Európa Liga főtábláján.

- Az Anderlecht elleni meccsben több volt, hiszen a belgák edzőváltást követően és nem jó formában, vesztes meccsek után várták a találkozót. Bátrabban kellett volna játszanunk, és akkor másképp alakulhatott volna a meccs. A Tottenham ellen mutatott játékkal mindannyian elégedettek lehetünk, biztatóan futballozott a csapat, de sajnos a szerencse elpártolt tőlünk. Varga Barnabás meg nem adott gólja szerintem érvényes találat volt. Bízom benne, hogy az angolok ellen mutatott intenzitással játszunk a következő európai kupameccsen, és begyűjtjük a három pontot.

Cikkajánló

Kristoffer Zachariassen: „A legjobbunkra lesz szükség"

Labdarúgóink bíznak a jó eredményben a Twente elleni Európa Liga-selejtező előtt - VIDEÓ!

Változás a Fradi UEL-keretében

Franko Kovacevic is a csapattal tartott Hollandiába.

Borbély Balázs: Tisztában vagyunk a Twente minőségével

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.

Megérkeztünk a Twente elleni meccs helyszínére!

A hollandok elleni UEFA Európa Liga-selejtezőre készülő labdarúgócsapatunk megérkezett Enschedébe.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld ultra pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Twente elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Labdarúgócsapatunk elindult Hollandiába

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.

A Twente-specialisták: ez dönthet a párharcban

Mi vár a Fradira a Twente ellen? Három olyan szakember szólalt meg, akik belülről is ismerik a holland klubot.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Osváth Attila érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin