2021. május 7.
Így zajlott a szezon utolsó edzése - riport
Hangulatjelentés férfi labdarúgócsapatunk szezonbeli utolsó edzésnapjáról.

A pénteki nap is ugyanúgy indult, mint a legtöbb meccsnap előtti a 2020/2021-es szezonban. Magyar bajnok labdarúgóink egyesével érkeztek meg az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba, majd még a közös reggeli elfogyasztása előtt beálltak a parkolóban állomásozó mobillabor előtti sorba – koronavírus-tesztet végeztek a keret- és stábtagokon, megtippelni is lehetetlen, hogy hányadszor ebben az idényben.

A közös étkezést követően szűk egy órája maradt a csapattagoknak az eredetileg 10.30-ra kiírt edzés előtt. Dibusz Dénes még nyilatkozott a FradiMédiának, a többség azonban az öltöző felé vette az irányt, megkezdte a felkészülést az évad utolsó népligeti edzésére.

Fél 11 előtt öt perccel még csupán hárman álltak a tréning helyszínén, a népligeti sporttelep egyik hátsó füves pályáján, amely eddigre már készen állt a csapat érkezésére. A színes bóják – vagy ahogy Sergei Rebrov hivatkozni szokott rájuk: pizzák – már a korábbi csapadék miatt esőáztatta gyepen voltak, a futógyakorlatokhoz szükséges kis rudakat szintén kitűzték, a labdákat is előkészítették már. A játékosok érkezéséig a Fradi erőnléti edzője, Kovács Bence, a technikai edző, Jefferson Alex Dos Santos, azaz Jeffy, illetve Leandro de Almeida (aki ugyan már nem az első keret tagja, ám mint korábban is többször, ezúttal is együtt edzett a nagycsapattal) kapufázással múlatta az időt. Hozzájuk csatlakozott a pár perc múlva megérkező masszőr, Lipcsei Gábor és kapusedzőnk, Balogh Tonó.

Nem holmi céltalan labdázgatás zajlott ekkor. Amíg a bajnokcsapat tagjai videóztak (értsd: a szombati ellenfél játékát elemezték), a stáb tagjai a házi kapufabajnokság utolsó fordulóját játszották le egymás között. Csak úgy csattogott a labda a lécen, egy találat itt, egy ott… Éppen eldőlt a háziverseny sorsa, amikor 10.45 magasságában Ihor Haratin vezetésével megérkeztek a futballisták is.

A bemelegítés kezdete előtt szinte mindenkinek volt egy-egy jó szava Leandróhoz. Tokmac Nguen és Eldar Civic hosszabban is elbeszélgetett a korábbi csapattárssal, majd Isael, Roko Baturina és Civic passzolgatni kezdett. Mielőtt munkához látott, Lasha Dvali még keresztet vetett, ezzel is jelezvén, hogy készen áll az idény utolsó gyakorlására.

Eldar Civic és Leandro köszönti egymást. Már nem csapattársak, de barátok

Tíz perccel 11 óra előtt Kovács Bence vezetésével megkezdte a bemelegítést a keret, Bogdán Ádám és Kovács Marcell, a két kapus külön gyakorolt. Sergei Rebrov távolról szemlélte a történéseket, többnyire hátratett kézzel figyelte, amint labdarúgóink bemelegítettek. Jellemző beállás ez tőle, ugyanígy járkált fel s alá kicsit később is, amikor már két nagyobb csoportra bontva cicáztak a labdarúgók.  Ahogy a legendás Albert Flórián a csípőre tett kezes beállásról, Gera Zoltán pedig a szaltós gólörömről, úgy Rebrov idővel alighanem az időnként szigorú nézéséről és a mindig fegyelmezett kiállásáról marad emlékezetes.

Csapatunk vezetőedzője, Sergei Rebrov. Sikerkovács 

Ezután a játékosok már a félpályás játékhoz készülődtek. Két csapatra, a csak edzőfelszerelést viselőre és a jelzőmezesre bontották a keretet – ilyenkor általában már jól látható, hogy várhatóan milyen összeállításban kezd a csapat a másnapi bajnokin. Mielőtt útjára indult a labda, Sergei Rebrov még elmondta a legfontosabbakat, perceken át beszélt, a futballisták pedig figyelmesen hallgatták őt.

Az egymás elleni játékkal kapcsolatban részleteket, kulisszatitkokat taktikai okokból nem árulnánk el. Többek között Isael is elemében volt, lőtt egy óriási gólt is – ha szombaton is hasonlóképpen elsül a lába, látatlanban is odaítélhetjük neki a szezonzáró forduló gólját.   

Isael munkában. Koncentráció

Amikor öt perccel 11.30 után hármas sípszó, majd a „Come streching!” felkiáltás vetett véget az egymás elleni játéknak, már sejteni lehetett, hogy nem tart sokáig a Fradi-szempontból fantasztikus futballidény utolsó edzése. Nem is tartott, a nyújtógyakorlatok elvégzése után szép lassan mindenki megindult az öltöző felé. Mire a többség már bement, Franck Boli még gyakorolta kicsit a kapuralövéseket, Aissa Laidouni és Samy Mmaee pedig maradt még beszélgetni a kezdőkörben.

A Budapest Honvéd elleni idényzáró helyszínén, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban még találkozik a csapat. A szombat 17 órakor kezdődő bajnokin a tét a Fradi által felállított korábbi pontrekord megdöntése és a ragyogó idény győztes lezárása lesz.

Cikkajánló

Rebrov: „Szeretnénk jól zárni”

Vezetőedzőnk felszabadult, de kiélezett játékra számít a Honvéd-FTC mérkőzésen.

Minden Fradi Shop termék 20 %-kal olcsóbban!

Kizárólag most szombaton, csak a Fradi Shopban, és mindössze 19 és 22 óra között él a bajnoki akció!

Hétvégi program

Szombaton és vasárnap négy mérkőzésen szoríthatunk a Ferencvárosért.

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin