2024. január 20.
„A távollét hozzátartozik egy profi labdarúgó életéhez”
Norvég válogatott játékosunkkal, Kristoffer Zachariassennel beszélgettünk a benidormi edzőtáborban.

Fontos tagja a Ferencváros férfi labdarúgócsapatának Kristoffer Zachariassen, aki az őszi idényben minden sorozatot figyelembe véve 29 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 9 gólja mellett 7 gólpasszt is kiosztott. Az ő teljesítményének, góljainak is köszönhető, hogy az OTP Bank Liga mellett a MOL Magyar Kupában és az UEFA Európa Konferencia Ligában is versenyben vagyunk még – ezúttal vele beszélgettünk a spanyolországi edzőtáborban.

- Kihagytad a csütörtöki, Piast elleni felkészülési mérkőzést. Hogy vagy?

- Köszönöm, jól vagyok! Decemberben megoperáltak, de az ünnepek idején kipihentem magam, így a felkészülési időszak kezdetén munkába tudtam állni. Hamarosan visszatérhetek a teljes edzésekhez, azt tudom mondani, hogy remekül vagyok.

- Hatodik napja vagyunk Benidormban, ahol a második téli edzőtábor zajlik. Hogy érzed magad itt?

- Eddig nagyon jó az edzőtábor, a csapat játszott egy ígéretes felkészülési mérkőzést egy nehéz ellenfél ellen. Mind a hat eddigi napon intenzív, kemény edzéseink voltak, van, hogy napi kettő is, a felkészülés ezen szakaszában már sokat gyakoroljuk a taktikát is. Készülünk a következő feladatra, ami a legközelebbi felkészülési mérkőzés, de természetesen már a közelgő bajnoki rajtra és a kupamérkőzésekre is gondolnunk kell.

Zachariassen edzésben

- Az edzéseken túl mivel töltöd a szabadidődet az edzőtáborban?

- Az első napokban még két edzés szerepelt a programban, így nem sok idő jutott másra a tréningek mellett, estére eléggé el is fáradtunk, szóval inkább a pihenésen volt a hangsúly. Az edzőmeccs után, pénteken viszont regeneráló edzést vezényelt a stáb, így volt lehetőségünk egy kicsit kikapcsolódni, én például sétálni indultam. Szombat délután jégfürdő, masszázs vár, hogy készen álljak a vasárnapi, keménynek ígérkező napra.

- A kislányodat és a feleségedet hagytad otthon az edzőtábor idejére. Gyakran telefonálsz haza?

- Természetesen, hiszen nagyon hiányoznak, ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy a távollét hozzátartozik egy profi labdarúgó életéhez. Az edzőtáborban mindenünk megvan, remek pályákon gyakorolhatunk csodás időben, ez sokat jelent, amikor tudjuk, hogy Budapesten milyen hideg van éppen. Benidormban minden adott ahhoz, hogy csak a futballra koncentrálhassunk. Hiányzik a családom, de a felkészülési időszak már csak ilyen. Persze, amikor csak tudok, hazatelefonálok FaceTime-on keresztül.

Nézze élőben az edzőtábor felkészülési mérkőzéseit!

A meccseket szurkolóink nem csak élőben követhetik majd, azok utólag is visszanézhetőek lesznek a meccsjegy.fradi.hu oldalon, 300 forintos díj megfizetése ellenében. Közvetítésünket már negyedórával a kezdőrúgás előtt megkezdjük a helyszínről, ekkor megtudhatják a legfrissebb híreket, illetve interjúkat és riportokat láthatnak a csapatot érintő legfontosabb történésekről. A meccseket három kamerával közvetítjük, így nem maradnak le semmiről, mivel a gólokat és a nagy helyzeteket is visszajátsszuk. Kommentátorunktól minden fontos információt megtudhat. A találkozó szünetében és a lefújás után pedig pályaszéli interjú formájában szakértőnket, illetve a mérkőzés főszereplőit is meghallgathatja. Közvetítésünkkel kapcsolatban ITT minden információt megtalál!

Cikkajánló

Stefan Pánikkal bővül a szakmai stáb

Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.

Kezdődik a munka!

36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.

Kazahsztán ellen zárja az idényt válogatottunk

Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.

Joseph sem tudott segíteni csapatán

Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.

Pinte Attila: „Megértem Borbély Balázs döntését”

Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.

Osváth Attila: Szerintem tudtuk irányítani a mérkőzést

Labdarúgó-válogatottunk idei harmadik meccsén is pályára lépő védőnk értékelte a finnek elleni sikert – VIDEÓ!

Osváth Attila kezdett, a válogatott legyőzte a finneket

Védőnk 45 percet volt pályán, Varga Barnabás két gólja döntötte el a mérkőzést.

Akár 75%-os kedvezmények a Fradi Garázsvásáron

Idén sem múlhat el a nyár a nagy sikerű Garázsvásár nélkül, ahol hatalmas kedvezményekkel vásárolhatnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin