33-szoros bajnok és 24-szeres kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk szeptember 4-én, vasárnap 17.30-kor az Újpest ellen lép pályára a Szusza Ferenc Stadionban. Az idény első derbijét megelőző pénteki edzés után Sztanyiszlav Csercseszov nyilatkozott a FradiMédiának, akit születésnapja alkalmából a csapat a tréning előtt fel is köszöntött.
- Jól esett, igazán jól esett a születésnapi köszöntés, de akkor leszek igazán boldog, ha vasárnap győztesen hagyjuk el a pályát az Újpest ellen. Ez egy kiemelten fontos találkozó a klub életében, ennek megfelelően kell hozzáállnunk az összecsapáshoz. A derbi az derbi, az Újpest elleni találkozók az idény legfontosabb mérkőzései között szerepelnek.
- A Vasas elleni mérkőzés után azt mondta, hogy jó lenne, ha a Puskás Arénában rendeznének minden derbit.
- Pontosan, hiszen oda még több szurkolónk el tudna jönni, ugyanis számunkra a drukkerek nagyon fontosak. Az a légkör, amit egy-egy mérkőzésen - főleg a derbin – megteremtenek nekünk, azt el sem tudják képzelni, hogy mekkora erővel hat a csapatra. Most ugyan idegenben kell pályára lépnünk, de biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink ott lesznek mögöttünk. Az Újpestnek is hangos szurkolótábora van, úgyhogy a hangulat biztosan kiváló lesz.
- A Honvéd és a Vasas után újabb fővárosi klub skalpját gyűjtheti be a Fradi. Mit gondol az Újpestről?
- Függetlenül attól, hogy áll a bajnokságban, az Újpest mindig kemény ellenfél, hiszen ők is pontosan érzik ennek a párharcnak a jelentőségét, számukra is fontos lenne, hogy jó eredmény érjenek el. Nekünk a saját dolgunkra kell koncentrálnunk, felkészültünk a derbire.
Szurkolói információkat ITT talál, míg amennyiben még nem vásárolta meg UEL-bérletét, ITT megteheti.
Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.
Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.
Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.
Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.
Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.
November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.
A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.
Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.