2020. március 8.
„Amikor becseréltek, nagyon boldog voltam”
A ZTE FC ellen bemutatkozott a Ferencvárosban a télen szerződtetett szélső, Szánthó Regő.

Magyar bajnoki címvédő és listavezető labdarúgócsapatunk szombat esti, zalaegerszegi mérkőzésén újoncot avattunk, a hajrában ugyanis Sergei Rebrov vezetőedző pályára küldte a januárban szerződtetett 19 éves szélsőt, az eddig a másodosztályban szereplő kis Fradiban, a Soroksárban játszó Szánthó Regőt. A lefújást követően utánpótlás-válogatott játékosunk beszélt tapasztalatairól.

- Örülök, hogy bemutatkozhattam az NB I-ben és a Ferencvárosban, de ez sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztem - kezdte a fiatal futballista. - Amikor becseréltek, nagyon boldog voltam, hogy megkaptam a lehetőséget. Egy-két felhördülést hallottam a lelátóról, de teljes mértékben ki tudtam zárni a közönséget, igyekeztem kizárólag a feladatomra koncentrálni. A teljesítményemmel nem vagyok maximálisan elégedett, ráadásul a végeredmény is döntetlen lett, ezért kicsit szomorú vagyok.

A Soroksárban négy tétmérkőzésen két gólt szerző labdarúgó azt is elmondta, milyen visszajelzéseket kapott a szakmai stábtól.

- Megdicsértek, azt mondták, megérdemlem, hogy a Ferencváros keretének a tagja vagyok. Folyamatosan biztatnak, bízom abban, hogy később is kapok még lehetőséget.

Szánthó Regő soroksári színekben szerzett látványos találatait IDE és IDE kattintva láthatja.

Cikkajánló

Tokmac ismét betalált, egy pont Zalaegerszegről

Férfi labdarúgóink szombaton 1-1-es döntetlent értek el a ZTE FC vendégeként.

Rebrov: „Együtt kell maradnunk és továbbmennünk”

Vezetőedzőnk szerint a ZTE-nek a teljesítménye alapján feljebb kellene lennie a tabellán.

Dibusz Dénes: „A jövő heti mérkőzést meg kell nyernünk”

Zalaegerszegen kapusunk bravúrjai is kevésnek bizonyultak.

Biztossá vált, mikor pótoljuk a derbit

Április 21-én, kedden vendégeskedik labdarúgócsapatunk a Szusza Ferenc Stadionban.

Jegyinformációk a Puskás Akadémia ellen

Kaphatóak a belépők a március 21-ei, Puskás Akadémia elleni idegenbeli bajnokinkra.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Osváth Attila érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Orosz Pál: Mindegyik párharcban jó esélyünk lehet

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a hétfői európai kupasorsolást.

Elindult a jegyértékesítés a Twente elleni UEL-meccsre!

Július 30-án 20:30-kor fogadjuk a holland csapatot az Európa Liga-selejtező második körének visszavágóján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin