2026. november 4.
Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”
Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Csütörtökön 18:45-től az UEFA Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában az AC Milan otthonában lép pályára a Ferencváros labdarúgócsapata. A találkozót megelőzően a hazai csapat szerda kora délután tartotta meg sajtótájékoztatóját, melyen a nyáron kinevezett portugál vezetőedző, Ruben Amorim a Ferencvárosról is beszélt.

A hétszeres BEK/BL-győztes klub az EL-ben az első három forduló során két vereséget is begyűjtött (a Benficától hazai pályán kaptak ki 2-0-ra, míg a Bournemouth ellen idegenben maradtak alul 3-0 arányban), amit Amorim a keret folyamatos rotálásával és a balszerencsével magyarázott az újságíróknak.

A portugál edző természetesen a három mérkőzés után 9 ponttal álló Ferencvárosról is kapott kérdést, amire a következő választ adta:

„Mindenekelőtt olyan együttes, amely hozzászokott a győzelmekhez. Ez minden mérkőzésen önbizalmat ad neki. Jól érzik magukat a pályán, a bajnokságban is jó helyzetben vannak. 4–2–3–1-es rendszerben játszanak, és a rotáció ellenére is megvan a saját identitásuk. Három védővel építik fel a támadásaikat, van egy kialakult játékstílusuk, tudják, hogyan kell játszani és hogyan kell nyerni. Azért jönnek a San Siróba, hogy győzzenek. Hazai pályán a felelősség a miénk. Koncentrálnunk kell. A derbin azért teljesítettünk jól, mert odafigyeltünk a részletekre. A Ferencváros ellen is ugyanezt kell tennünk, mert erős csapatról van szó.”

Amorim azt is elárulta, meglátása szerint miben rejlik a Fradi ereje és remek teljesítményének a titka, valamint kitért a Serie A és Serie B több csapatában is megforduló, az olasz focit nagyon jól ismerő középpályásunk, Nagy Ádám szerepére is.

„Az identitásában. Nagyon erősek a szabad területeken, jó csatáraik és szélsőik vannak. Nagy (Ádám) különösen jó játékos, mert jól érti a mérkőzés különböző szituációit. Szeretem az ilyen futballistákat. A kiscsapatok csak a nagy meccsekre koncentrálnak, mi nem akarunk ilyenek lenni. Már a Bologna elleni találkozó előtt is mindenki a derbiről beszélt, még a szurkolók is. A holnapi mérkőzés fontosabb. Majd meglátjuk, mi történik. Nagyon erősnek kell lennünk ahhoz, hogy nyerjünk.

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.

Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha!
Részletek ITT!

Cikkajánló

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Elindultunk Milánóba!

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön este az olasz sztárcsapat AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin