2021. december 28.
Az év futballpillanatai: győztes búcsú, majd fieszta
Sorozatunk 2. részében a 2020/2021-es idény utolsó bajnokijára pillantunk vissza – videóval!

Amint azt év végi cikksorozatunk első, hétfői részében olvashatták, férfi labdarúgócsapatunk 2021 tavaszán az utolsó három bajnoki forduló eredményétől függetlenül bebiztosította 32. bajnoki címét. Együttesünk a biztos siker tudatában sem engedett ki, hiszen már bajnokként is megnyerte mindhárom hátralévő mérkőzését. Mindközül talán az idényzárót volt a legnehezebb.

A 2020/2021-es szezon utolsó, 2021. május 8-án lejátszott, Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkőzésének különös alaphangot adott a tény, hogy többen is ekkor búcsúztak. A bennfentesek ekkor már tudták, hogy a korábbi évek bajnokcsapatainak fontos tagjai utoljára szerepelnek Fradi-mezben, így például utolsó mérkőzésére készülhetett a Fradival a csapatkapitány, Lovrencsics Gergő, Isael da Silva Barbosa, Marcel Heister vagy éppen Michal Skvarka. Mindeközben már az is sejthető volt, hogy az idényzáró az elmúlt évek sikereiben oroszlánrészt vállaló vezetőedző, Sergei Rebrov búcsúmérkőzése is egyben.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lejátszott összecsapás elején még a Fradinak voltak helyzetei, a kispesti védők viszont mindig a helyükön voltak. Az első félidő hajrájában aztán jött a feketeleves, Eppel Márton góljával a házigazda került előnybe.

Eppel Márton és Vécsei Bálint - végül a mi játékosunk örülhetett

A folytatásban azt követően változott meg igazán a játék képe, hogy a 66. percben csereként beállt Isael és Franck Boli is, a két friss erőnek köszönhetően egyre többször sikerült utat törni a rivális kapuja felé. Hogy ne vereséggel köszönjön el az FTC-től, azért a 83. percben egyenlítő Isael is sokat tett, de a 2-1-es végeredményt végül a hárommal később győztes gólt szerző Franck Boli állította be. A Ferencváros így szépen búcsúzott a BL-csoportkörös szereplés után címvédéssel megkoronázott szezontól, melyet 78 ponttal zárt, így új pontrekordot állított fel a 12 csapatos, 33 fordulós bajnokság bevezetése óta.

A nagy sikerhez természetesen nagyszabású ünnepség dukált. Csapatunk a Hidegkutiból a Groupama Aréna felé vette az irányt, ahol a szurkolókkal, majd közösen is megünnepelte az újabb aranyérmet. Alább erről láthatnak videós összeállítást.

Sorozatunk következő, szerdán megjelenő részében a Slavia Praha elleni hazai BL-selejtezőre pillantunk vissza.

Cikkajánló

Az év futballpillanatai: aranyat ért a derbisiker

Sorozatunk 1. részében a 32. bajnoki cím megszerezésére pillantunk vissza.

FTC-Real: így látták a főszereplők!

Nézze meg a meccs góljait és helyzeteit és játékosaink első reakcióit az emlékezetes mérkőzés után - VIDEÓ!

„Rengeteget nyert a Fradi a Real Madrid elleni meccsel”

Hegedűs Henrik, klubunk vezető adatelemzője értékelte szakmai szemmel a szombat esti felkészülési mérkőzést.

José Mourinho köszönetet mondott a Ferencvárosnak

A Real Madrid vezetőedzője a két csapat szombati mérkőzése után nyilatkozott.

Borbély Balázs: „Sok-sok pozitívuma volt a mérkőzésnek”

Vezetőedzőnk mellett Dibusz Dénes értékelte a Real Madrid elleni felkészülési meccset.

Szoros meccset játszottunk a Real Madrid ellen

Labdarúgócsapatunk felkészülési mérkőzésen 2-1-re kapott ki a spanyol sztárcsapattól.

A Real Madrid koszorúzott a Szent István Bazilikában

A Ferencváros elleni mérkőzésre érkező küldöttség tagjai ellátogattak Puskás Ferenc sírjához.

FTC–Real Madrid: parkolási lehetőség

Szurkolóink számára a szombati mérkőzés idején is elérhető az MVM Dome parkolója.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin