2021. április 9.
„Az összes hátralévő meccset szeretnénk megnyerni”
Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov szerint a Puskás Akadémia megérdemelten áll a második helyen.

Magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk szombat este 19.30-tól az OTP Bank Liga második helyezettjét, a Puskás Akadémiát fogadja. Az előnyünk 27 forduló után 13 pont, így amint azt ITT megírtuk, győzelmünk esetén már szombaton bebiztosíthatjuk az újabb év végi elsőséget. A mérkőzés előtt a Ferencváros vezetőedzőjét, Sergei Rebrovot kérdeztük.

- Sosem könnyű a Puskás Akadémia ellen játszani, ezt megtapasztalhattuk legutóbb januárban is, amikor idegenben értünk el 1-1-es eredményt ellene. A csapat a téli szünet óta lejátszott 11 bajnokijából kilencet megnyert, szervezett futballt játszik, emellett gyors kontratámadásokra is képes, szóval szerintem teljesen megérdemelten áll a második helyen. Tiszteljük az ellenfelet, ugyanakkor ezúttal mi játszunk hazai pályán, magunkra, a saját játékunkra kell koncentrálnunk – mondta el a tréner. - A bajnoki címmel egyelőre nem foglalkozunk, a célunk továbbra is az, hogy valamennyi hátralévő mérkőzésünket megnyerjük.

Az összecsapást a Groupama Arénában rendezik zárt kapuk mögött.

Cikkajánló

Tippeljen és nyerjen férfi terepmintás pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Borbély Balázs rekordja, történelmi sorozatban a Fradi

Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!

Corbu Máriusz a román válogatott keretében

Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.

Zachariassen lett a legjobb a mágikus este után

A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.

Szalai Áron: Győzni megyünk a Vasas otthonába!

Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.

Még mindig a San Siro-i csoda hatása alatt

Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!

Ismét Daniel Arzani gólját választották a legszebbnek

Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.

Zachariassen: Ez egészen elképesztő volt!

Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin