2021. április 4.
Ha szombaton is nyerünk, megvan a bajnoki cím
Az FTC a Puskás Akadémia ellen bebiztosíthatja újabb, sorozatban harmadik bajnoki címét.

Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk vasárnap 4-0-ra nyert a Budafok vendégeként az NB I 27. fordulójában, ezzel átmenetileg 16 pontra növelte előnyét a tabella élén a második helyen álló Puskás Akadémia előtt. Riválisunk később 2-0-ra győzött a Mezőkövesd ellen, így a játéknap végén 13 pontos különbséggel vezetünk.

 

A Fradi–Puskás Akadémia meccsen lehet meg legkorábban a 32.

A 2021. április 10-én, szombaton 19.30-kor kezdődő FTC–Puskás Akadémia bajnoki mérkőzéssel együtt még hat meccs van hátra az OTP Bank Liga 2020/2021-es kiírásából. Ezeken összesen 18 pont gyűjthető, a Puskás elleni győzelmünk esetén azonban tétnélkülivé válna az utolsó öt forduló, hiszen egy sikerrel 16 pontnyira növelnénk a fórt a felcsúti csapat előtt. Mivel a Fradi és a Puskás Akadémia összecsapása után már csupán öt meccs marad, matematikailag is eldőlne a versenyfutás.

 

Öt év után lehet hasonlóan korai bajnokavatás

Együttesünk a 2018/2019-es és a legutóbbi, 2019/2020-as idényben is 13 pontnyi előnnyel lett bajnok, az elsőségét pedig a 30. fordulóban tette biztossá. Most ennél is korábban esély nyílik az aranyérem bebiztosítására, hiszen a Puskás Akadémia elleni bajnokit a 28. körben rendezik. 2016 tavaszán szintén a 28. héten vált biztossá a végső győzelmünk, igaz, akkor vereséggel „ünnepeltünk”.

Érdekesség, hogy az idén a közelmúlt bajnokcsapatai által gyűjtött pontszám felülmúlására is van esély. A 2015/2016-os kiírást még Thomas Dollal megnyerő gárda 76 pontot szerzett, majd Sergei Rebrov első idényének végén, 2019-ben 74, 2020-ban pedig ugyancsak 76 pontot szerezve lett bajnok a Fradi. A most 64 pontos Ferencváros a hátralévő hat meccsén még 18-at szerezhet, ha legalább 14-et sikerül, akkor a korábbi években elért pontmennyiséget is sikerül felülmúlni.

 

Ha nem szombaton, akkor…

Döntetlen vagy Puskás-győzelem esetén matematikailag életben tartaná esélyét az üldöző, azaz továbbra is nyílt maradna a bajnoki versenyfutás. A Puskás Akadémia elleni bajnokit követően még öt meccsünk lesz: április 17-én Kisvárdára látogatunk, 20-án az Újpestet fogadjuk, 25-én a MOL Fehérvár vendégei leszünk, majd május elején összecsapunk még hazai pályán a Mezőkövesddel és idegenben a Budapest Honvéddal is.

Cikkajánló

Gavriel Kanikovszki távozott a Ferencvárostól

Az izraeli válogatott középpályás kupagyőzelmet ünnepelhetett a Fradi labdarúgójaként.

Lisztes: „Örülök, hogy megszereztem a győztes gólt!”

Labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött, Lisztes Krisztián a mérkőzésről és aktuális formájáról is beszélt – VIDEÓ!

„Yusuf teljesítménye befolyásolta a meccs kimenetelét”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.

Vendégként győztük le a listavezetőt

Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.

Elkészült az idei Európa Liga-menetrendünk

Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.

"Egyértelmű céllal utazunk Felcsútra, a győzelemért"

Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.

Tippeljen, és nyerjen egy FTC díszpárnát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Kenan Kodro ismét kölcsönben folytatja

Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin