2023. szeptember 12.
„Az új vezetőedzőnk egy nagyon erős karakter”
Botka Endrének a horgászat segített, hogy mentálisan is készen álljon a visszatérésre – INTERJÚ!

Július 19-én lépett pályára legutóbb tétmérkőzésen magyar válogatott védőnk, Botka Endre, aki a háttérben végzett regeneráció után a múlt héten visszatért férfi labdarúgócsapatunk edzéseire is. A 29 éves hátvéddel kedden a nehéz időszakról, egy új hobbiról és Dejan Sztankovics edzéseiről is beszélgettünk.

- Jó újra az edzőpályán látni! Közeleg a visszatérés?

- Ez attól függ, mi számít visszatérésnek, ha az első tétmérkőzést nézzük, ha minden jól megy, akár már a hétvégén is visszaállhatok. Egy hosszú és nagyon bosszantó sérülésen vagyok túl, de hála Istennek, az edzésekre már visszatérhettem. Motivált vagyok, játékra éhes, azért dolgozom, hogy újra tétmérkőzésen is bizonyíthassak.

Újra a pályán, itt éppen csatában Marquinhos-szal

- Közel két hónapja léptél pályára legutóbb tétmeccsen. Hogyan vészelted át ezt a nehéz időszakot?

- Nagyon nehezen bírom én ezt, a tétlenkedést kifejezetten nehezen viselem. Haszontalannak érzem magam, ha nem tudok a pályán lenni, ha nem tudok mérkőzéseken játszani, segíteni a csapatnak. Ez most egy nagyon hosszú időszak volt, ami ráadásul egy aprónak tűnő dologból jött, ez volt a legbosszantóbb az egészben.

- Ki vagy mi segít neked ilyenkor, hogy mentálisan is rendben legyél?

- Ezt nagyjából csak magamban tudom lerendezni, de sajnos én olyan vagyok, aki haza is viszi a dolgokat, szóval valamilyen szinten a családom is megsínyli ilyenkor ezt. Ezért hasonló helyzetekben inkább próbálok többet egyedül lenni és úgy lerendezni magamban ezt.

- Így jött a horgászat? Az Instagram-oldaladra feltöltött képek szerint új hobbira találtál.

- Így van! Ilyen szempontból jó volt ez a kis pihenő, felfedeztem a horgászatot. Pecázás közben tényleg el tudtam lazulni kicsit, át tudtam állítani az agyamat, ez segített nekem abban, hogy mentálisan is rendben legyek.

Botka Endre a pecás kalandjairól rendre beszámolt az Instagram-oldalán

- Az új edzői stáb felállása óta már te is a csapattal edzel. Mik az első napok benyomásai?

- Azt érzem, hogy az új vezetőedzőnk egy nagyon erős karakter. Nagy hangsúlyt fektetünk az elejétől kezdve a taktikai dolgokra, ami szerintem pozitív. Edzésmennyiségben, időben többet dolgozunk, de ez így is van rendjén, ez vezethet az eredményhez.

Még kaphatók bérletek az UEKL-meccseinkre!

A Ferencváros szeptember 21-én, csütörtökön a szerb Cukaricki ellen kezdi meg szereplését az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörében. Biztosítsa be helyét a Cukaricki, a Genk és a legutóbbi ezüstérmes Fiorentina elleni meccsekre, váltsa meg hárommeccses bérletét most! Részletek ITT!

Cikkajánló

Tippeljen és nyerjen egy fehér-arany FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az MTK elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live az MTK elleni bajnokin is

Hétfőn 19.30-tól várja önöket vodcastműsorunk új adása.

Keane: „Változtatások biztosan lesznek a csapatban”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője nehéz mérkőzésre számít az MTK ellen.

Hűséges védőnknek mindene megvan, csak a BL hiányzik

Születésnapi interjú labdarúgócsapatunk közönségkedvenc korábbi hátvédjével, Balog Zoltánnal.

Sajtóakkreditáció a Ludogorec elleni UEL-meccsre

A sajtó munkatársai február 24., kedd 12:00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Most már a visszavágóra fókuszálunk!

A Ludogorec elleni UEL-meccs után Robbie Keane és Cebrail Makreckis értékelték a pályán történteket - VIDEÓ!

Robbie Keane: "Nincs vége, még csak a félidőnél járunk"

Vezetőedzőnk a Ludogorec elleni UEL-rájátszás első mérkőzése után nyilatkozott.

A Groupama Arénából is sokan szurkoltak a Fradinak

Budapesten maradt drukkereink óriáskivetítőn nézték az UEL-mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin