2023. április 21.
„Azt a csapatot szeretném látni, amit építünk”
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov minden hátralévő mérkőzést megnyerne.

Bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk április 22-én, szombaton 19.30-tól a Vasas FC ellen idegenben lép pályára az OTP Bank Liga 28. fordulójában. A mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov válaszolt kérdéseinkre.

- A Honvéd elleni sikert követően milyen hangulatban várja a csapat szombati bajnokit?

- Számunkra mindig a következő, így most a Vasas elleni mérkőzés a fontos. Közeleg a bajnokság vége, tehát minden hátralévő bajnokit szeretnénk megnyerni! Az elmúlt hetekben már a Fehérvár ellen is jól játszottunk, de a jó játék akkor sajnos nem párosult eredménnyel, a Honvéd ellen viszont végre sikerült megszereznünk a három pontot, ami örömteli.

- Kijelenthető, hogy a csapat maga mögött hagyta a negatív szériát?

- Természetesen a futballban mindig az eredmény a fontos, és azt értékelik, de korábban már olyan meccseken is azt láttam, hogy a csapat visszatért a helyes útra, ahol nem nyertünk. Minden találkozóra úgy készülünk, hogy a legjobbat szeretnénk nyújtani. Nem örültünk, hogy ilyen sokáig nem tudtunk nyerni, de ez a játék része, és én akkor is azt láttam, hogy jól dolgoztak a fiúk.

- Milyen meccsre számít a Vasas otthonában?

- Azt a csapatot szeretném látni, amit építünk, amelyik nyerni akar, szeretne szépen játszani és természetesen nyerni. Ez a legfontosabb! Köszönettel tartozunk a szurkolóinknak az eddigi támogatásért, azért, hogy a nehéz időszakban is kitartottak mellettünk – bízom abban, hogy szombaton újra meg tudjuk örvendeztetni őket.

Az idegenbeli bajnokira kilátogató szurkolók ITT találják a legfontosabb szurkolói információkat!

Elindult a 2023/2024-es bajnoki bérletek értékesítése! 

A bérletértékesítés első szakaszában, április 18-tól május 28., éjfélig drukkereink megújíthatják a 2022/2023-as szezonra szóló idénybérletüket, valamint early bird áron új bérletüket is megvásárolhatják. Érdemes sietni, hiszen a bérleteladás ezen szakaszában több kategóriában (1., 2., 4., B-közép, családi szektor) is kedvezőbb áron juthatnak hozzá bérletükhöz! Bővebben ITT! 

Cikkajánló

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin