2025. szeptember 22.
BL-hőseinket ünnepeltük
Az 1995-ben és 2020-ban BL-csoportkörös labdarúgócsapatunk tagjait köszöntöttük a Groupama Arénában.

Férfi labdarúgóegyüttesünk egyetlen magyar csapatként mondhatja el magáról, hogy kétszer is főtáblás volt Európa legrangosabb kupasorozatában, az UEFA Bajnokok Ligájában – most korábbi hőseinket ünnepeltük!

Első hazai együttesként 1995-ben kvalifikáltuk magunkat a BL-be, miután a selejtezőben 2-1-es összesítéssel felülmúltuk a belga Anderlechtet. A csoportkörben több emlékezetes mérkőzésünk is volt, többek között idegenben 3-0-ra felülmúltuk a svájci Grasshopperst, s hazai pályán 1-1-et játszottunk a ma már 15-szörös BL-győztes spanyol Real Madriddal.

2020-ban, 25 év után ismét bejutottunk a BL-csoportkörbe, ahol megmérkőztünk a spanyol Barcelonával, az olasz Juventusszal és az ukrán Dinamo Kijevvel.

A játékosok a két jubileum apropóján újra találkoztak egymással. Egy ünnepélyes díszvacsorán vettek részt a Groupama Arénában, ahol Kubatov Gábor, az FTC elnöke, Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója és Hajnal Tamás, férfi futballcsapatunk sportigazgatója is köszöntötte őket.

Az 1995-ös BL-együttesből Hajdu Attila, Kiss Péter, Kecskés Zoltán, Vincze Ottó, Keller József, Zoran Kuntics, Szergej Kuznyecov, Dejan Milanovics, Lisztes Krisztián, Nagy Zsolt, Schultz Levente, Szeiler József, Hrutka János, Nyilas Elek, Páling Zsolt, Koller Ákos, Romanek Imre, Telek András, Szűcs Mihály és Albert Flórián jött el a vacsorára.

A 2020-as BL-csapatból Tokmac Nguen, Dibusz Dénes, Botka Endre, Csonka András, Isael de Silva Barbosa, Sigér Dávid, Szécsi Gergő, Csontos Dominik, Somália, Varga Roland és Bogdán Ádám vett részt az ünnepélyes eseményen.

Ha kíváncsi arra, hogy a 30 és az öt évvel ezelőtti BL-hősök hogyan emlékeztek vissza az akkori menetelésre, melyik volt a kedvenc mérkőzésük és mit jelent számukra a Ferencváros, akkor nézze meg a Fradi TV szeptember 23-án, kedden 17.15-kor kezdődő legújabb adását az M4 Sporton!

Cikkajánló

Tippeljen, és nyerjen egy Fradi ultra ágyneműt!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Újpest elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Különleges Fradi-majális a Groupama Arénában - VIDEÓ

A pályán és a virtuális térben is összemérhették tudásukat a Goals x Games résztvevői.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Lenny Joseph érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Tudás és szórakozás: kreatív nyári táborok a Fradinál

A Creative Science Nyári Táborai a Fradi Élményműhelyben megismert tematikával várják a gyerekeket.

Fradisták gondozták a IX. kerületi kiserdőt

A Provident ProviGreen programjának keretében klubunk sportolói is ecsetet és metszőollót ragadtak.

Szerdán még focista voltam, csütörtökön már nem

Legendás BL-csapatunk kapusa nemcsak a nagy meccsekről, hanem a Balatonról és a borászkodásról is mesélt.

Gyerekek rajzain elevenedtek meg férfi labdarúgóink

A legizgalmasabb vagy leghumorosabb alkotások a szentély óriáskivetítőjére is kikerültek - VIDEÓ!

Vegyen bérletet focicsapatunk játékosaitól!

Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin