2020. november 19.
Blazicék és Uzuniék is szintet léptek az NL-ben
A magyar válogatott mellett a szlovének és az albánok is megnyerték a csoportjukat a Nemzetek Ligájában.


Ahogy arról beszámoltunk, a magyar férfi labdarúgóválogatott, többek között középpályásunk, Sigér Dávid első válogatott góljával 2-0-ra legyőzte a törököket a Nemzetek Ligája B divíziójában és mivel a szerbek 5-0-ra nyertek az oroszok ellen, a magyar válogatott csoportja élén zárt és feljutott az A-ligába, vagyis bekerült Európa 16 legjobb csapata közé. A magyar csapat kapuját ezen a találkozón is a héten a 30. születésnapját ünneplő Dibusz Dénes védte, míg harmadik válogatott játékosunk, Botka Endre csereként lépett a pályára a találkozó hajrájában.

A szlovén válogatott játékosunkkal, Miha Blaziccal (a képen a hátsó sorban, a kapus  mellett) a kezdőben 0-0-s döntetlent játszott Athénban a görögök ellen, aminek köszönhetően Szlovénia veretlenül, mindössze egyetlen kapott góllal megnyerte a csoportját a C-ligában és feljutott a B-divízióba. Blazic végigjátszotta a mérkőzést.

Az albán nemzeti csapat a fehéroroszokat fogadta a C-divízióban és 3-2-s győzelmével feljutott a B-ligába. Támadónk, Myrto Uzuni a 71. percben, csereként lépett pályára.

Támadónk, Róbert Mak kezdőként, 62 percet játszott a szlovák válogatottban, amely a csehek ellen zárta az NL idei szezonját. Északi szomszédunk 2-0-s vereséget szenvedett  a csehektől és ezzel búcsúzott a B-ligából. 

A bosnyák válogatott hazai pályán, az olaszok ellen zárta a Nemzetek Ligája idei kiírását. Hátvédünk, Adnan Kovacevic nem lépett pályára az olaszok 2-0-s győzelmével záruló találkozón. Az már korábban eldőlt, hogy a bosnyák csapat kiesett az A-csoportból.

Georgia hazai pályán 0-0-s döntetlen játszott Észtország ellen. Georgiai védőnk, Lasha Dvali nem lépett pályára a találkozón.

foto:www.nzs.si

Cikkajánló

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

„Hiányzik már a tétmeccs, hosszú volt a szünet”

Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin