Philipp Bönig 2012 őszén érkezett a Ferencvároshoz a német Vfl Bochumtól. A balhátvéd a Fradinál töltött két és fél éve alatt összesen 88 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig három gólt szerzett. A klubbal kétszer (2012/13, 2014/15) nyert Ligakupát, egy-egy alkalommal pedig Magyar Kupát (2014/15) és Szuperkupát (2014/15). A bajnokságban első évében ezüst-, a másodikban pedig bronzérmesként zárt a Ferencvárossal.

A most 45 éves korábbi játékos a Fradi után befejezte aktív pályafutását, jelenleg pedig az egykori Bundesliga-csapat, az Unterhaching utánpótlás akadémiáján dolgozik. Böniget Németországban értük utol, és örömmel mesélt ferencvárosi emlékeiről, korábbi társairól, munkájáról és a szurkolókkal kialakított kapcsolatáról.

- Német remeklés az U21-es Európa-bajnokságon, a Bayern München 10-0-ra nyert a klubvilágbajnokságon, és ami a legfontosabb, ismét bajnok lett a Fradi. Gondolom, számodra mindhárom esemény nagy öröm volt.

- Igen, abszolút! Az U21-esek összes meccsét követtem eddig, nagyon jó munkát végeznek, ráadásul ismerem az edzőjüket, Antonio Di Salvót, még a Bayernnél játszottunk együtt. Örülök neki, hogy eddig minden mérkőzésüket megnyerték. Most majd jönnek az olaszok, azt nehéz megtippelni, hogy ott milyen eredmény születik. Szerintem készen állnak arra, hogy a legjobb teljesítményüket nyújtsák majd. És persze a Fradi… Mindig követem a csapatot, az eredményeket, bújom a közösségi médiát is, az oldalaitokat, ha úgy van, még meccset is nézek, főleg, amikor az európai kupaporondon játszik a csapat. Nagyon örülök, hogy megnyertük a bajnoki címet, ha szabad így mondanom, hogy nyertük.

- Ahogy láttam, azért még te is játszol. Legutóbb például egy gálamérkőzésen jártál.

- Sok más korábbi és jelenlegi sportolóval, televíziós személyiséggel csináltunk egy csapatat, amelynek az a neve, hogy „Bananenflanker Legenden” („a csavart beadás legendái – a szerk.). Évente három-négy alkalommal összegyűlünk és fogyatékkal élő gyerekek megsegítésére gyűjtünk pénzt jótékonysági mérkőzéseken. Mindig jó móka, mert nem az eredményért csináljuk, hanem a gyerekekért. Sok régi játékos összegyűlik, jó látni még őket, aztán órákon át játszunk. Volt olyan, hogy a rossz időjárás miatt abba kellett hagynunk, de folytattuk, így majdnem hat-nyolc órát nyomtunk végig.

- Láttam, ott volt a korábbi Fradi-játékos, Benjamin Lauth is.

- Igen-igen! És képzeld, nagyon jó formában van! Még mindig játszik. Televíziós szakértőként dolgozik, sok meccset kommentál, de folyamatosan beszélünk és kapcsolatban vagyunk. Néha eljön hozzánk az akadémiára, meglátogat, ilyenkor jókat beszélgetünk, megosztunk egymással sok tapasztalatot.

- Szóba kerülnek esetleg a ferencvárosi emlékek?

- Persze-persze! Mindig örömmel gondolunk vissza azokra az időkre, nagyon jól éreztük magunkat. Számomra különleges volt, mert ha jól emlékszem, akkor én voltam az első német játékosa a Fradinak. 2012 novemberében igazoltam a Fradihoz, akkor is már harminc felett jártam, karrierem csúcsán túl, de éhes voltam a sikerre és mindig nyerni akartam. Sajnos a bajnoki cím nem jött össze abban a két és fél évben, amit ott töltöttem, de nyertünk két Ligakupát, egy Magyar Kupát és egy Szuperkupát. Szóval nagyon élveztem, fantasztikus időszak volt a számomra.

Elégedett a karrierjével, de még játszott volna

- Nemrég Leonardóval és David Mateosszal készítettem interjút és akkor elmondták, hogy sok korábbi társukkal tartják a kapcsolatot. Te is így vagy ezzel?

- Olyan sok emberrel, mint Benny (Benjamin Lauth – a szerk.), nem tartom a kapcsolatot, de nagy előny a közösségi média, ott igyekszem csevegni a srácokkal. Gyömbér Gáborral néha beszélek, de Somáliával, David Mateosszal, Aleksandar Jovanoviccsal is szoktunk egymásra írni az Instagramon. Örömmel látom, hogy Böde Dani még mindig egészen elképesztően futballozik. Nem szoktunk beszélni, de követem a pályafutását. Fantasztikus srác!

- Milyen volt az akkori Fradi?
- Teljesen más, mint most. Amikor megérkeztem Magyarországra, akkor éppen nagy építkezésben volt a csapat és a klub is. Játszottam az Albert Flórián Stadionban, aztán az újban, a Groupama Arénában is. Mindkettőben fantasztikus volt a hangulat. Még mindig emlékszem ezekre a meccsekre. Az egész ország éhes volt a változásokra a focit illetően. Új stadionok épültek, várták a nagy nemzetközi előrelépést. Kicsit úttörőnek éreztem magam, amikor a Fradinál játszottam, mert a társaimmal együtt kicsit azt éreztük, hogy mi tapossuk ki az utat. Képzett edzők és játékosok dolgoztak együtt, ezt utána nem sokkal később a válogatott is megtapasztalta, miután kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Akkor ismerték fel az emberek, hogy Magyarország valaha futballhatalom volt és most megint itt van, és ezt a lendületet kell megtartaniuk.

- Csak a Fradi bajnoki címe hiányzott…
- Abszolút! De nagyon boldog vagyok, hogy ott játszhattam. Voltak azért nagyon nehéz időszakok, szerintem elég, ha csak Akeem Adams halálát említem… Nincs annál nehezebb és fájdalmasabb pillanat futballistaként, ha elveszíted egy csapattársadat. Megdöbbentő volt, és bár nem ez volt az oka, hogy nem nyertük meg a bajnokságot, de sajnos nagyban közrejátszott benne. Hála az égnek, az elkövetkezendő években sorra nyerte a csapat a bajnoki címeket. Azt gondolom, hogy azokkal a srácokkal, akikkel egy csapatban voltunk, sokat tettünk azért, hogy végül beindult a Fradi szekere. De néha elgondolkozom, mi lett volna, ha akkor, azokkal a fiúkkal megnyerjük a bajnoki aranyat.

- Milyen volt a kapcsolatod a szurkolókkal?

- Imádtam őket. Sok német első- és másodosztályú meccsem volt különböző csapatokban, ott is megtapasztaltam, hogy milyenek a szurkolók, de a Fradinál is fantasztikusak. Néhány sráccal még mindig kapcsolatban vagyok. Hozzáteszem, hogy mindig igyekeztem jó viszonyt kialakítani a szurkolókkal. Ez az egyik legfontosabb alapja a focinak, hogy tisztelni kell a drukkereket. Néha dühösek, de neked akkor is jól kell játszanod, amikor esetleg nem nyer a csapat. Ha pedig jól játszol és nyertek, akkor nagyon örülnek. Tisztelni kell őket, mert kijönnek a stadionba, ünnepelnek téged, a csapatot, motiválnak. Nekem a foci mindig a szurkolókról szólt. Eljönnek, megnéznek és ha minden jól alakult, akkor együtt ünnepelünk a végén.

- 2015 nyarán távoztál a Ferencvárostól. Utána hogyan alakult a pályafutásod, az életed?

- Nehéz volt, mert akartam még játszani, de a Fradinál már ez nem volt opció, amit megértettem, de azt vettem észre, hogy a karrierem egyik pillanatról a másikra befejeződött. 35 évesen még megpróbáltam új klubot találni, de ez nem volt könnyű, pedig tényleg nem így terveztem. Abbahagytam és elkezdtem a futball utáni életet. Jelenleg az Unterhaching U16-os csapatát vezetem, amely a klub akadémiájának az egyik sikeres csapata.

- Van hiányérzeted a pályafutásodat illetően, vagy elégedett vagy?

- Nem nyertük meg a Fradival a bajnoki címet, szóval… (nevet) Nagyon szerencsés voltam, hogy sok meccset játszhattam Németország patinás klubjaiban és a Ferencvárosban, utóbbi esetében egy másik országban is sok tapasztalatot szereztem. Azért egy pillanatra megálltam és elgondolkoztam a kérdésen, mert volt mit összegezni. Ez volt, szerettem, olyan volt, amilyennek lennie kellett.

- Mit gondolsz a mostani Fradiról?

- Nagyon jó csapat, Robbie Keane nagyon lelkes, sok energiát ad a srácoknak, néha az Instagramon is látom, hogy ő maga miket csinál a labdával, illetve edzés közben. Meg is nyerték a bajnokságot, most pedig készülhetnek a Bajnokok Ligája selejtezőjére. Nagy öröm látni, hogy a Fradi újra ott van Európában.

Molnár Péter