2019. szeptember 1.
Emberhátrányban is legyőztük a Diósgyőrt
Címvédő futballcsapatunknak vendéglátóként Mikalai Sihnevich góljával 1-0-ra nyert vasárnap az NB I-ben.

Ha már szeptember elsején rendezték, labdarúgócsapatunk második hazai bajnoki mérkőzése kicsit az iskolakezdés jegyében kezdődődött, hiszen mielőtt a játékosok megérkeztek a pályára, klubunk és az Ökumenikus Segélyszervezet közös akciójának keretében a Groupama Aréna D3-D4-es szektorában a 1353-as adományvonal számai rajzolódtak ki. A telefonvonalra beérkező adományok segítségével az ökumenikusok tanévkezdésig 1000 rászoruló gyermeket támogatnak minőségi tanszercsomagokkal országszerte, az ehhez szükséges pénzen felüli adományokból pedig év közben segítik a gyerekek felzárkózását.

A pályán öt perc elteltével Oleksandr Zubkov adta meg a mérkőzés alaphangját, légiósunk öt méterről találta telibe a jobb oldali kapufát. Mégsem ezt a jelenetet lassították vissza többször a televízióban, hanem azt, amikor a kipattanóért versengő Isael vétlen mozdulata után sajnos súlyosnak tűnő sérülést okozott a vendégek 15-ös mezt viselő játékosának, Vági Andrásnak. Egyikük sem folytathatta, Isaelt ugyanis kiállították, Vági pedig hordágyon hagyta el a pályát a 7. minutumban (brazil futballistánk még a félidőben elnézést kért ellenfelétől).

Noha emberhátrányban voltunk, a következő percekben is mezőnyfölényben futballoztunk, a vendégcsapat nemigen lépte át a felezőt sem. Botka Endre buktatását követően a 24. percben büntetőhöz jutottunk, Bőle Lukács azonban kihagyta az addigi legnagyobb gólhelyzetet – maradt a 0-0, a fülledt melegre való tekintettel pedig ivószünet következett.

Az első játékrészből hátralévő időben is szinte csak a mieink próbálkoztak, végül az eredmény sem maradt el: bő 10 perccel a lefújás előtt Eldar Civic indult meg, majd passzolt középre, beadását pedig Mikalai Sihnevich passzolta be a bal alsóba (1-0). A játék addigi képe alapján félidőben teljesen megérdemelten vezettünk.

A második félidő elején szurkolóink megemlékeztek egykori kiváló védőnkről, Simon Tiborról, aki szeptember elsején lett volna 54 esztendős. Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov nem cserélt a szünetben, így ugyanaz a 10 labdarúgó folytatta zöld-fehér mezben, aki elkezdte az összecsapást. Minden az addigi „koreográfia” szerint zajlott: mi birtokoltuk többet a labdát, miközben a DVTK jóformán semmilyen veszélyt nem jelentett Dibusz Dénes kapujára.

A 73. percben akár le is zárhattuk volna a meccset, a Bőle Lukács beadását kapura tűző Zubkov azonban néhány millimétert tévedett, szöglettel jöhettünk. Néggyel később Sihnevich kissé erőtlen, tizenhat méterről eleresztett lövésében is több volt. A hajrában Bőle helyett pályára lépett még Varga Roland, Sigér Dávid helyett Ihor Haratin, Zubkovot pedig Abraham Frimpong váltotta, mindez viszont a végeredményen már nem változtatott: 1-0-ra nyertünk, csakúgy, mint két héttel korábban, a Kaposvár ellen.

A hazai bajnokságban öt játéknap után két győzelemmel és egy vereséggel állunk (továbbá két mérkőzésünket későbbre halasztották), a válogatott mérkőzések miatt pedig két hét múlva, azaz szeptember 14-én folytatjuk: akkor a Paks vendégeként.

NB I, 5. forduló

FTC–DVTK 1-0 (1-0)

Groupama Aréna. Játékvezető: Bognár Tamás

FTC: Dibusz – Botka, Blazic, Dvali, Civic – Sigér (Haratin, 86.), Ihnatenko – Isael, Bőle (Varga R., 79.), Zubkov (Frimpong, 90.) – Sihnevich. Vezetőedző: Sergei Rebrov

DVTK: Danilović - Brković, Karan, Tamás M. - Shestakov, Hasani (Korbély, 89.), Márkvárt, Szabó B. (Tóth B., 65.), Vági (Polgár, 7.) - Prosser, Tabakovic. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Gólszerző: Sihnevich (37.)

Sárga lap: Zubkov (31.), Botka (56.), Bőle (60.), illetve Tamás Márk (31.), Shestakov (58.), Tabakovic (81.)

Kiállítva: Isael (7.)

Cikkajánló

Isael: „Elnézést kérek, nagyon sajnálom a történteket”

Brazil futballistánk még a mérkőzés vége előtt elnézést kért vétlen sérülésokozása miatt.

Tóth Alex: "Az álmomat élem, minden téren"

Fiatal középpályásunkkal az áttörést hozó évéről beszélgettünk - EXKLUZÍV INTERJÚ!

A Fradit is átjárja a Karácsony szelleme

Ünnepi sütés-főzés, Reszkessetek betörők-kvíz és karácsonyfa vásárlás FTC-módra - VIDEÓ!

Érkezik a Fradi Zóna Elemzés évzáró adása

A DVTK elleni őszi szezonzáró után jön a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Ki volt decemberben az iFOREX Europe Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Íme, a DVTK elleni győzelem pillanatai

A mindent eldöntő Szalai-gól mellett, a helyzeteinket is megnézheti - VIDEÓ!

„Elégedett vagyok a játékosok mentalitásával!”

Robbie Keane vezetőedző nyilatkozott a DVTK elleni 1-0-s siker után.

Győzelemmel zártuk a 2025-ös évet Miskolcon

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a DVTK ellen Szalai Gábor góljával.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin